Aranyosvidék, 1923 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-06 / 1. szám
■1TXXJII. «tvfoly&mna 1 sxám Tus»4a ^Xotfíia), ÎS23 Jamtuái* ö 1 POLITICI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — MEGJELENIK HETENKÉNT SZOMBATON. arímdíSfeiivsisl: Siepii»s2tös>óo f»Mf söttys teereskaaesa Piát# Miíwlu „ . luni»—T«r*U, Casea Ferdinand (legiázfalvi.utí .*?: fl**«*)*TM . hirdetések is Felelő* **orke.*tö : 10< ázerkeztö#égi telefon 65. A lap szellemi £ J0«S*ré*l Ar: PR. BAROTHY ISTVÁN. ****into S *«««"«»,ek hetenként legkésőbb tf^«s Ívre 48 Lei. ij Negyedévre 12 Lei. ügyvéd. csütörtök délig a szerkesztőség címére küldendők. ¥ [UNK] ■ 6 ¥ rs . 24 Lei. jj Egy szám Ara 1 Leu. Kéziratokat vissza nem adunk. A századik év hajnala. írta: Lovassy Andor. Messze, messze innen, ott hol a szőke Tisza és a hömpölygő Duna habkarikáikkal átölelik a hunok földjét, száz esztendővel ezelőtt, egy meteor robbant ki a magyar égen. Egy alföldi faluban, nádfedeles kis házban, ma száz éve született Petőfi Sándor. A parányi bölcsőben ringó gyermek homlokát megcsókolta a költészet mázsája. Felette virrasztótt az anyai gond és a januári nap fagyos fénye, glóriát sugárzott a borongó hajlékra. Apóstól ringott abban a bölcsőben, a nő zabadságnak és testvériségnek apostol’i. Ha sejtettek volna az osztrák "■sarnokok, a„ bécsi kamarilla Hazodésói hogy azon a tájon pattan ki az a fényes szikra, melyből néhány év mulva erdőégés támadt, talán kiirtották volna a csecsemők életét, hogy hamvába fojtsák a tiszot. De felnőtt a gyermek, sudaras fa lett a bőr-őrből, pedig élete tavaszán lelke lombjait tépte a vihar, paskolta a jégeső és szivében mégis virágok bimbói csíráztak A mosto,a sors ham ar kidobta őt az eké országútára s bár nyomában csaholtak a nyomor és szenvedés pokolkutyái, nem riadt vissza a küzdelemtől, meert előtte röpült a Géniusz, melynek lobogó fáklyája vezette őt s egy Tündérországot, a költészet virágos mezejét világította földöntúli fényességgel. Lányok szere 1" ’Műtététől, H* ' ’aladt meg g9 í A költő, erdőkön, mezőkön bolyongva, hallotta a sóhajt, az elnyomott, a léig,űzött népek panasz-szavát és háborgó lelkűben zengő vihar támadt. Minden szava dübogő mennydörgés lett, ujjai nyomán villámokat cikázott a lant bárja és a népek nyakáról recsegve-ropogva lehullt az az osztrák járom. Harcra hivó trombita szólott Egy dal, a normet dal, , talpra állította az alvókat, megerősítette a kishitüeket a a nemesség önként letépve a kiváltságosak cifra rongyait egy sorba állott azzal a segény jobbággyal, ki kaszát ragadott annak a földnek védelmére, melyre századokig csak a könnye és a verejke hullott. Büszke császárok városa reszketőt a tomboló zivatartól, melynek torkából százezerekon zengett egy fakó poéta Harci dal És jósolt a jós, szeme a ködös jövőbe látott Jóslata, ha nem is akkor, de eliramlott évtizedek múltán, szóról-szóra b teljesedett, ma: típus? ült Jeruzelem, El fogok pusztulni Aus úrit, S mint Jeruzsále amek i tói, Földóofálók keznak e űvszá’kid“ A bonok fertőjében fogamzott gonosz politika, megbosszulta önönmagát. A börtönök penészes odvába, a szabadság napja sütött, a vérpapok és bitófák gerendái e,korhadtak, az egymás, a uszított népek, testvéri jobbot nyújtottak egymásnak s évtizedeken át a Béke olajfal erdejében, áldást hozó munkát végezték. A lelkiismereti és gondolatszabadságért, az elnyomott nemzet minden rétegének boldogságáért küzdött a költő, üzdött nemcsak elröppenő szóval, nemcsak elmúló, elhangzó dallal az ajkán, in nem férfias bátorsággal, fegyverrel a kezében, pedig idtta, látta, érezte a sorsát, tudta, ?y nem „ágyban párnák közt fog ’ állni“, hanem ott fog elesni a har C mezején, ott folyik ki az ifjúi vér szivéből, holttestén át fújó paripák száguldanak, ott hagyják összetiporva, ott szedik össze elszórt csontjait és a temetési napon egy közös sírnak adják, azokkal együtt, „kik érted haltak, szent világszabadság ! A Küküllő völgyében, a félegyházi síkon, bajtársaival együtt nyugszik Petőfi Sándor. A szétomlott, elporladt csontok felett, halas szívvel virraszt az utókor kegyelete; a gyűlölet gyehenna lángja sem ég már a szivekben; ellenség, jó barát, testvér és rokon megbecsüti azt a bús temetőkertet. A világ müveit nemzetei ünnepet ülnek ma, az ujesztendő első napján, gyászrekviemet annak a költőnek, »ior,\rr vAriirr migyar volt, de minden népnek boldogsagai ui,. or.«.. gáró), testvériségéről, zengedezett hymanuszokat, A Sárga tengertől, végig, Ázsián, végig Európán és Amerika szabad földjén, ismerik az Ő nevét; ismerik és halóporában is megbecsülik a lángelmét Üstökös volt, csodás fénnyel lobogó üstökös, melynek ragyogása nemcsak a magyar föld felett tündökölt, han m átsugárzott az a határokon gerjesztve világosságot hintve, tüzet az embri lelkekbe és emberi elmékbe A csillagászok ki tudják számiani, hogy milyen hosszú az üstökösök pályája, megjósolják azt is, hogy mikor térnek vissza újra, de ki tudna m gmondani, ki tudná megjósolni, hogy hozzá hasonló szellem lobban-e még valaha, ezen a földi világon? Az újesztendő határkövénél, a századik év hajnalán, adjunk hálát a mindenség urának, hogy nekünk adta öt, fajunk dicsőségére, irodalmunk büszkeségéül. Halleluja! Halleluja! Szarka cég déki t. vevő közönségének ez után évet Isi vám! szives pártfogásukat. Törd a.