Aranyosvidék, 1929 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-05 / 1. szám
2_____________________________________„ARANYOSVIDM*______________________________1929. január 5 akarja a képzeletében megszületett képet. Kivetített gondolatának ad megfelelő színeket. Az üres vászon elevenedni kezd, csataképek, tájutánzatok, csendéletek színesednek ki rajta, melyekben gyönyörködik a néző. S a festő a nézők felé fordulva szól: „Látjátok, ezért hoztam ide ez üres vásznat, reá akartam festeni telkemet" ... A költi fehér papir fölé hajlik, merőn nézi, mintha attól várna inspiration És gyorsan írni kezd. Reszket a keze, kezében a toll , még a mindentűrő papir is mintha nyugtalan lenne. Gyújt az egyiknek szava, a másik könnyeket csal a szembe, harmadikat énekelve adják tovább A költő boldog ilyenkor s ha szólnak hozzá, így felel: „Azért hoztam az üres papirt házamba, hogy redirjam a szivemet! . . . Ami a szobrász műhelyében a kő, festő műtermében a vászon, költő íróasztalán a fehér papir, az a családban a gyermek. Öntudatlanságban egy idomtalan kő, de nagy körvonalakban rajta van egy angyal alakja, mit finom vésővel a szülő farag rajta. Üres vászon még a lelke, melyre minden képet könnyű rávetiteni, de a legszebb festményt az apa választott szinekkel festegeti reá. Fehér papira szive, melyre a legszebb költeményt az anya írja, hogy ebből táplálkozzék egy hosszú életen át. Mi is a szobrász kötelessége? Kiemelni a követ arról a helyről, hol értéke nincs s értékké alakítani — Kötelessége a szülőknek kiemelni a gyermeket az öntudatlanság világából, hol igy nem maradhat s azután nevelni testben, alakítani, fejleszteni, védői hideg-meleg ellen, ruházni hogy igy alakuljon ki benne az ép test, melyben az ép lélek lakozik. Minden szülő e munkája közben egyegy szobrász, kezében a szeretet vésőjével, melynek lágy érintésére, puha simaságára gyorsan alakul ki az angyal képe. — S csodálkozva nézünk a gyermekre, ők mosolyognak felénk, ime ezt tettük velük. A gyermeklélek előtt ez apa úgy áll, mint a festő az üres vászon előtt. — Sokáig elnézi, hosszan gondolkozik, vájjon a képzeletében feltorlódó képek közül melyiket fesse reá, hogy annak színei mindig élénken éljenek a gyermek előtt még akkor is, mikor a gyermekből ifjú, ifjúból öreg lesz. Annyi szép helyet látott, mindeniket szeretné oda színezni. Hatalmas erdőt meredek oldalon, mely virágos rétbe folytatódik , így nyúlik be a folyó partjaihoz. Egyesítse éltető viz mellett az élet szépségét kinyílt virágokkal s az élet titokzatosságát, az erő mysticumával. Fessen-e oda a lélekre egy arcképet, az apát, vagy anyát, mind a kettőt, hogy szüleiről soha meg ne feledkezzék, de az nem juttatná eszébe a testvérek s emberek iránti szeretetet Fessen oda egy krisztusi képet, talán a názáreti Jézus arcának vonásaival, hiszen ez mindent megmond neki, mikép kell élnie, cselekednie, de elférMost aztán igazán Frankéihoz!... (Leltári nagy árleszállítás !)dítja figyelmét az égtől, a hatalmas Istentől. Igen a gyermek ártatlan lelki világában az apa, mint festő, fesse oda az Isten képét. Lelke színeit használja, mikor a halhatatlan lelket a gyermeklélekbe karcolja. Ha díszíteni akar, legyen e képen egy magas hegy, a Sión s a Sionon egy templom és írja alá ezt: „Fölebb, följebb az Isten hegye felől“ A gyermeki szív előtt az anya úgy áll, mint a költő az üres papír előtt. Reáhajol, sokáig nézi, majd megrezeg a keze, reszket a szive, nyughatatlan lesz a gyermek, mikor legszebb versét szive vérével gyermeke szivére vési (Mennyit tépelődik, mi legyen a vers tárgya ? Legyen egy szép mese tündérek fenekével . . . eloszlik a gyermekkor világa s eltűnnek a mesék alakjai. Legyen a szerelmi dal, az ifjúság énekével . . . nincs örök tavasz, nem örök az ifjúság, a komoly munka feledi a vidám éneket — Legyen a gyermek szívére írva versben a munka dicsőítése . . . nem örök a nyár s a munka eszköze kihull az öreg ember kezéből. Legyen a szeretet apotheszisa a gyermek szivébe vésve, hadd szeresse szüleit, embertársait, szeresse az Istent, faját, hazáját. Az édes anya itt hosszan elgondolkozik s egy könnycsepp jelenik meg szemén, szivemet adom egészen neked, hogy tudj úgy szeretni min, én, . . . de nem lehet, neki írnia kell, hosszú szép költeményt, hogy ebből tanuljon a gyermek. Szójon-e vers egy sokat szenvedet faj fájdalmairól, hős csatáiról, a szenvedést nyugodtan viselő lelki világáról . . . Mionk terhelni e parányi zive* nnek nem fájdalom, de öröm kell, hogy kacagjon, nevessen. És amig gondolkozik, — téma jön témára — a templomból oda hallszik az ének: „Tebenned bíztunk eleitől fogva“. Az anya írni kezd, sokáig — hosszan. A gyermek bámul, kis szive hevesen dobog, míg az édesanya szivébe vés egy zsoltárt, mely nem változik soha, sem idővel, sem érzésekkel, sem örömmel, sem fájdalommal. A szobrász megáll egy pillanatra. Nagy gyermekét nézi A gyermek halkan imádkozik. Apa és anya átölelik egymást, boldogan nézik gyermeküket, ők akarták, hogy ilyenné legyen. Legyen ilyen e kisded is a szobrász, a festő, a költő kezében. Ugyancsak másodszori olvasásban tárgyalta a vásártéri taxaszabályzat tervezetét. Beható vita és élénk eszmecsere után tárgyalta a szódagyár melletti városi területnek csereterület ellenében való átengedését s tudomásul véve a kiküldött értékelő bizottság jelentését, úgy határozott, hogy tekintve úgy az iparpártolási szempontokat, mint a város anyagi és gazdasági érdekeit, e kettőt harmóniába hozva átengedi gyári célokra a Solvaynak a kérdéses területet azon kikötéssel, hogy ennek ellenében a gyár 10 hold hasonló minőségű területet köteles a városnak adni máshol, közel a városhoz, akár az „Elsőtér”, akár a „Kisbirtok“, akár az „Alsóvár“ nevű határrészek valamelyikében. Ilyen értelemben a Tanács az Alandó Választmány a szerződés megkötésére hatalmazta fel. Több kiadási tétel fedezésére hitelnyitásokat határozott a közgyűlés. A tordai Munkás Otthonnak utabbi segélyképen 25,000 F t utalt ki. Elnöklő polgármester a Tanács tagjainak boldog újévet kivánva zárta be a közgyűlést déli 12 órakor. (=) — A híres és közkedvelt Erdélyi Kalendárium már megjelent és kapható Füasy - könyvk. Újéve boldogabb lesz ha Fenkelnétvásár — sok pénzt takarit meg Városi közgyűlés. Dec. 31. Városunk Községi Tanácsa (Képviselőtestülete) december 31-én (hétfőn) délelőtt ta 10 órától kezdve dr. Juliu Genfiu primár elnöklésével közgyűlést tartott, melyen a következő határozatokat hozta: Hitelesítette az előző közgyűlés jegyzőkönyvét. Másodszori olvasásban tárgyalta a villamos világítási áramdíj megállapítására vonatkozó határozat-tervezetet. A tisztviselők és nyugdíjasok földgázkedvezménye. Saját tudósítónktól. — Torda, január 3. A földgázszolgáltatás tekintetében jobb viszonyokra, rendezett állapotokra reményt nyújtó gyökeres átszervezés, hir szerint államosítás előtt álló „Sonametan” egyik annak idején méltán élénk visszatetszést szült intézkedése volt, hogy a tisztviselőket és nyugdíjasokat egy tollvonással minden jog és indok nélkül megfosztotta az azelőtt éveken át élvezett földgázkedvezménytől. E kedvezmény elvesztése érzékeny veszteséget jelentett az érdekeltekre nézve, mert bizony mi tűréstagadás — különösen a nyugdíjasok között jelentékeny számmal vannak olyanok, akiknek a sovány jövedelem mellett éppen elég fejtörést okoz a mindennapi szükségletek fedezése nem, hogy a Sonametan* álLl évről-évre felemelt magas fötdgázdíjakat elő tudná teremteni. A földgázkedvezmény újbóli magadására történtek eleinte felterjesztések, kérvényezések. De mindhiába ! Azok a „Sonametan“ ismert, csak saját rideg, önző érdekeit szem előtt tartó politikájánál fogva süket fülekre találtak, eredményre nem vezettek. Annál kevésbé, mert miként már volt alkalmunk ezzel a kérdéssel nem egyszer foglalkozni — a régi liberális kormány a földgázkérdésben nagyon különös, érthetetlen magatartást tanúsított Nem a reá nézve adófizető alanyokat jelentő földgázfogyasztók és munkaerőt jelentő tisztviselők érdekeit, hanem a javarészt liberális kapitalistákból álló „Sonametan“ érdekeit istápolta, annak szekere rúdját