Árkád, 2006 (1. évfolyam, 1-43. szám)

2006-03-01 / 1. szám

I. évfolyam 1. szám 2006. március 1­5. oldal Nőnapi köszöntő Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.” Kazinczy Ferenc Ennek fényében hihetetlenül egyszerűnek tűnik akár egy új lap indítása is. De éppen emiatt egyszersmind nagyon is komoly, felelősségteljes vállalkozásnak. A kérdés az, hogy mi a jó? Hogyan kell a jót, jól tenni? Már születésünk óta tanítják és tanuljuk ennek művészetét, szabályait s buktatóit. Tanuljuk, hisz tanítják, hogy a helyzetek és körülmények mindig valami mást várnak el tőlünk. Valamit mindig másként kell jól tennünk. Valami más az éppen jó. KEDVES OLVASÓ! Levél az önkéntes száműzetésből Elhatároztuk, hogy új lapot indítunk Zilahon. Az ötlettel szabad és lehet, vitatkozni de mindenekelőtt kijelentjük, hogy szándékaink őszinték és tiszták. Szeretnénk egy olyan heti újságot megjelentetni, amelyik már születésekor fel tudja vállalni Kazinczy intelmét, s e nagy titok ismeretében tesszük majd a jót jól - legjobb belátásunk szerint. Hogy milyen lehet a jó újság? „Olyan olvasmányos, valódi hír­lap, amilyennek nincs más ura, oltalmazója, gazdája és parancsolója, csak és csakis az olvasó.” Igen ezen az úton indulunk el. Szeretnénk találkozni, és megtalálni olvasóinkat, hogy ne csak vakon tévelyegjünk vélt vagy valós feladatunk súlya alatt­­, hogy együtt őrizzük kincseinket: anyanyelvünk szépségét, árnyaltságát, szellemi örökségünk ősi hagyományait „olyan mértéktartással hogy más környező népeknek más az anyanyelvük, érzéseik, lelkük, hagyományviláguk, mellyel azonosulni nem tudunk, de nem is akarunk, megérteni azonban mindenképpen illik őket.” Nem leszünk politikai lap. Csak a jogot szeretnénk fenntartani és megőrizni magunk részére, hogy véleményünk lehessen az emberi hitványságról, a féligazságokról keresve a dolgok rendjében az igaz értékek helyét a hamisak ellenében, hogy többet tudjunk meg magunkról, a másságról, a hasonlókról és a különbözőkről, mert csak ezek lehetnek együvétartozásunknak kötelékei. Hogy miért Árkád a neve az új lapnak? Magyarázatként, illusztrációként egy régi anekdotát idéznék. Annak idején azt mesélték, hogy amikor Leonardo da Vinci egy értetlenkedő építésznek hiába magyarázta a boltív (árkád) lényegét, végül türelmét vesztve így kiáltott fel: - Ej, hogy nem érti ezt, Uram? A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, ami végtelen erővé változik!” Azt hiszem - Kedves olvasó! - részünkről minden felvilágosítást megadtunk, felsorakoztattuk érveinket és bízva a mihamarabbi találkozásunkba, mi elkezdjük a munkát. Ennek és csakis ennek a reményében üdvözlünk mindenkit, Beksy Ida­ lanon „Ahhoz, hogy megtaláld a szülőfölded, előbb el kell menned. ” Tamási Áron ■*Jrr f 7. oldal 14 __ TV-műsor melléklet „EL JÖN AZ IGAZSÁG, KÖZELEBB, KÖZELEBB...” Február 23-án ismét Zilahon járt a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós valamint munkatársa, Okos Márton Kalotaszegről. Bár meghirdetetten, Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladj­ék címmel 2005. decemberében megjelent könyvének bemutatója volt a téma... (Cikkünk a 3. oldalon.) Vállalkozóink 12 év vállalkozói tapasztalatáról beszél a TIMSO KFT tulajdonosa, Sojka Attila. (Rovatunk a 3. oldalon) www.arkad.ro * www.arkad.ro * www.arkad.ro

Next