Ars Hungarica, 1990 (18. évfolyam, 1-2. szám)
1. szám - Tanulmányok - Kemény Mária: Henszlmann Imre szerepe az Akadémia palotájának építésében
108 Ars Hungarica 1990/1 Miután a Bizottmánnyal együtt kidolgozták a terv alapvonalait, Henszlmannt bízták meg azzal, hogy az egyes akadémiai osztályok és bizottságok helyiségigényeinek feltárása után készítse el a részletes programot, amit október 10-én már be is mutatott az Akadémia Igazgató Tanácsának. Az alaprajzi vázlatok, s a program szövege mellé azonban gótizáló homlokzati vázlatokat is készített, s ily módon került először konfliktusba az Építési Bizottmány és az Igazgató Tanács tagjaival, akik közül egyedül Deák Ferenc pártolta a gótikát. Talán éppen ez indította arra, hogy lebeszélje az Akadémia vezető testületét arról, hogy korábbi szándékához híven nyílt építészeti pályázatot hirdessen.6 Ily módon éppen ő, aki a későbbi vita során oly harcosan követeli a nyilvánosságot, teszi az első lépést annak kirekesztésére. Mivel látja, hogy gotizáló elképzelése milyen ellenállást vált ki az Akadémia vezetése részéről, építész versenytársaiban keres szövetségest, s titokban megegyezik a meghívásos pályázatra felkért másik két építésszel, Heinrich Ferstellel és Ybl Miklóssal, hogy ők is gotizáló tervet fognak benyújtani. Hogy ez mennyire titokban történt, bizonyítja, hogy a tulajdonképpeni megbízó, az Építési Bizottmány nem tudott arról, hogy Ferstel Pesten járt a helyszín tanulmányozására - velük ugyanis nem, csak Henszlmannal konzultált. Míg a nyílt pályázat megakadályozására tett lépései miatt a közvélemény és az építésztársadalom, e titkos megegyezés miatt az Építési Bizottmány ítélte el Henszlmannt, Eötvös József kemény szavakkal utasította el a manipulációt: „Önök bennünket a csúcsíves stíl elfogadására kényszeríteni akartak, mi pedig nem engedünk e kényszerítésnek."8 Védekezésül Henszlmann saját belső indíttatására hivatkozik: „... bennünket kényszerített sok évi tanulmányainkon alapuló meggyőződésünk úgy cselekedni, ahogy cselekedtünk."9 E meggyőződését Henszlmann Ipolyi Arnolddal karöltve az Akadémián tartott előadásaiban és a stíluskérdés körül kialakult sajtóvitában fejti ki. Részletes építészettörténeti fejtegetésekben kívánja bizonyítani, hogy a gótikus stílus az egyetlen, melyben hazánk építészete megújulhat. A gótika kialakulását Nyugat-Európában a középkori urbanizálódáshoz, a polgárság megerősödéséhez és függetlenné válásához, s ezáltal áttételesen a szabadság fogalmához, Magyarországon pedig a nagyhatalmi politikában sikereket elért királyok, Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás uralkodásához kapcsolja. E historizáló birodalmi gondolat felcsillantásával választ ad arra a nagy erővel feltörő kérdésre, hogy milyen hagyományokra épüljön az új nemzeti építészet. A vita a nemzeti építészet kérdésének 10 felvetése mellett egyéb vonatkozásban is értékes tudománytörténeti forrásanyagot nyújt. Támpontokat ad a stílusfogalom kialakulásának elemzéséhez, az építészettörténeti korszakolás rekonstrukciójához, s rendkívül érdekesen bontakozik ki benne a stílusvesztés, a pluralizálódás tendenciájának regisztrálása, tudatosodása, s az a mód, ahogyan ezzel a jelenséggel a korszak esztétikai gondolkodása szembenéz.11 Henszlmann a historizálás mellett teoretikusan is megközelíti a problémát. Akadémiai értekezésének 12 központi kategóriája a stílus szervességének fogalma. A gótika kettős értelemben is szerves: genetikus-történeti értelemben, hiszen követhető lassú kialakulása, tökéletesedése, és organikus-szerkezeti értelemben. Éppen e kettős szervesség teszi alkalmassá a gótikát arra, hogy e szerveződés titkát feltárva, megértve, a modern korszak képes legyen a középkori gótikával azonos értékű új építészet kibontakoztatására. Henszlmann úgy érzi, hogy hosszas és kitartó tanulmányainak eredményeképpen birtokába jutott ennek a titoknak, s azt emigrációja alatt arányelméleti munkájában fejtette ki. Bár arányelméletének geometriai ábrázolásával az alább ismertetendő vázlatrajzok egyikén találkozunk, a tervezés során mégsem tudott e teóriára épülő módszert alkalmazni. Éppen ellenkezőleg: ő maga hangsúlyozza, hogy mindvégig saját személyes feladatának tekintette az ún. „szúlszigorúság" követelményének betartását, a részletformák tehát nem az egészből.