Ars Hungarica, 1999 (27. évfolyam, 1-2. szám)
1. szám - Tanulmányok - Sisa József: A füzérradványi kastély
A 17. századtól a 19. század közepéig Füzérradvány és a füzérradványi kastély korai történetét beható kutatások nyomán Simon Zoltán tárgyalja a jelen tanulmányt követő cikkében. Megállapítása szerint a kastélyt nagy valószínűséggel Réthey Péter, a Báthory család familiárisa építtette a 16. század végén. Az épületet Thököly talpasai feldúlták, amire nézve egy 1679. december 19-én készült összeírás a következőképpen szól: „Hartyáni András magvaszakadt úr ... javainak összeírása. Egy kastély ugyanezen a Radvány nevű birtokon, falazott, nemrég a rebellisek által megrongálva, belül az ajtók, ablakok, asztalok, székek, kályhák teljesen összetörve ... két gyümölcsöskert a kastélyhoz kapcsolódó ... van egy puszta pajta ..."" A birtokot és az épületet I. Lipót 1686. március 12-én Bécsben kelt adománylevéllel Károlyi Lászlónak adományozta, s ezzel megkezdődött a füzérradványi kastély Károlyiak által történő birtoklásának több mint két és fél évszázados története. Ebben az időben a származását a honfoglalásig visszavezető Károlyi család még nem érte el fejlődésének zenitjét, de jó úton volt a felé. A középkorban az ország keleti felén, Szatmár megyében szerzett a nemzetség nagy birtokokat, ám ekkor még meglehetősen a háttérben maradt. A 16-17. században a Károlyiak már szerepet játszottak az ország történetében, és kedvező házasságkötések révén az ország legelső családjaival jutottak rokonságba. A bárói rangot 1609. december 11-én Károlyi Mihály nyerte el. Károlyi László (1614-1689) a török háborúkban elszenvedett veszteségeiért, nem utolsósorban Mihály fia elestéért kapta meg Füzér várát és tartozékait. Javait másik fia, Sándor (1669-1743) örökölte, majd később jócskán meg is növelte: mint a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke (1711) egyik megalkotója, hatalmas adományokban részesült. Ezek részben további birtokok voltak a Tiszántúlon és a Tiszától északra, részben uradalmak az ország más vidékein, így Dél-Magyarországon a Tisza mentén és Északnyugat-Magyarországon a Dunától északra.Ő 1712. április 5-én az uralkodó grófi rangot is adományozott neki. Ekkor egyesítették az ősi családi címert - ennek motívuma hegyes sziklán egy lábon álló kiterjesztett szárnyú, jobb lábában vörös szívet tartó karvaly a rokon családokéval, bár utóbb is gyakrabban az eredeti Károlyi címert használták. Károlyi Sándor egyedüli örökös volt, s a következő három nemzedéken keresztül szintén mindig az egyetlen fiúutódra szállt a hatalmas Károlyivágyon zöme: Ferencre (1705-1758), Antalra (1732-1791), illetve Józsefre (1768-1803). Ennek fényében érthető, hogy a távoli füzérradványi uradalom - még ha meg is fordultak itt - mint állandó tartózkodási hely a család számára nem jött szóba, az a 19. század közepéig gazdasági hasznától függetlenül, ami egyrészt az erdőgazdaságból, másrészt az üveghutákból származott — perifériális jelentőségű maradt. A hely vonzereje elsősorban kitűnő vadászterület mivoltában rejlett.