Art Limes 2009/3. szám - Wehner-Vernissage
4. Műhely - Kihelyezett tagozat-kiállítás: Tatabányáról elszármazott művészek, Tatabánya, Kortárs Galéria, 2007
94 KIHELYEZETT TAGOZAT-KIÁLLÍTÁS TATABÁNYÁRÓL ELSZÁRMAZOTT MŰVÉSZEK Úgy vélem, a Kihelyezett tagozat-cím érzékletes és pontos kifejezés: jelzi, hogy a keretek kissé meglazultak, hogy az azonos vonásokkal jellemezhető, eredetileg összetartozó szereplők kissé eltávolodtak egymástól, de a kapcsolatok azért nem szakadtak meg, a dolgok természete, lényege a távolság, a fizikai jellegű különállás ellenére nem változott. A szülőhely, az útra indító táj, a felnőtté érés közege minden ember életében, pályáján meghatározó, és különösen fontos, sokszorosan determináns tényező a művészek esetében. A Tatabányáról elszármazott, Tatabányától eltávolodott alkotók túlnyomórészt gyermekkorukat, fiatal éveiket élték meg ebben a városban és csak néhányan vannak, akik később, rövidebb ideig váltak az itt zajló művészeti élet szereplőivé, hogy aztán később ismét más terekben fejtsék ki munkásságukat. Most a Tatabányáról indult, az országban és a világban szétszóródott alkotók a Kortárs Galéria meghívására műveikkel tértek vissza egykori városukba: a Kihelyezett tagozat című kiállítás izgalmas történeti, művészetszociológiai, művészettörténeti vonatkozásokkal és adalékokkal kamatozó műegyüttest tár az érdeklődők elé. Tatabánya kultúrhistóriájában, a település művészetének történetében a várossá alakulás óta kiemelt szerepe volt és van a vizuális művészetek alkotóinak: az itt élt, itt dolgozó, és a napjainkban is itt élő, itt dolgozó képző- és iparművészek csapata mindig népesebb és aktívabb volt, mint a Turul-hegy lábánál munkálkodó íróké és költőké, zenészeké vagy színészeké. Ennek a jobbára a város- és megyehatárok közé zárt művészeti történetnek a nyitánya a Bányász Képzőművészeti Szabadiskola a várossá nyilvánítást követő, 1948- as megalakulása volt. A szabadiskola egy évvel későbbi, 1949-es budapesti kiállításának katalógusában írta az alapító-tanár Luzsicza Lajos festőművész (az ezen a kiállításon szereplő Luzsicza Lajos Árpád édesapja). „A szabadiskola azzal a határozott akarással kezdte meg működését, hogy Tatabánya város és a közelvidék tehetséges, művészi adottságokkal rendelkező munkásait a szabadiskolába tömörítse. Két célt kívánt így szolgálni. A valódi kimagasló tehetségeknek az előképzettség megadása után biztosítani kívánta a továbbtanulás lehetőségét, másrészt, és ez volt a fontosabb, a gyakorlati műtermi munka és az elméleti előadások révén az egészséges ízlés, a helyes művészetszemlélet jó kultúrkáderjaivá akarta tenni hallgatóit. Ezen az úton gyors és komoly eredményeket remélt a város a bányászság képzőművészeti kultúrnívójának emelésénél. A művészet a népé - mondta Lenin - gyökerével a dolgozók széles tömegeinek mélyébe nyúlik." (A budapesti, a mai Árkád Galériában, a volt Fényes Adolf Teremben, az akkori Fővárosi Népművelési Központban rendezett 1949-es kiállításon szerepelt a fiatal Szamosvári József festő- és Lajos József szobrászművész is, akik, néhány évtizeddel idősebben ezen a tárlaton is jelen vannak műveikkel.) Ez a bányász szabadiskolai kör volt évtizedekig a tatabányai képzőművészet inspiratív központja, amelynek vezetői közül meg kell emlékeznünk a már említett Luzsicza Lajos mellett Szlávik Lajosról, Görgényi Istvánról és a közelmúltban elhunyt, évtizedekig körvezetőként dolgozó Krajcsirovits Henrikről. E mesterek szárnyai alatt fedeztettek fel a tehetségek, innen kerültek a legkiválóbb növendékek a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolára, vagy többen a körön kívül, de annak kikerülhetetlen működésére, tevékenységére éberen figyelve kezdték meg pályájukat. Ezért nem feledkezhetünk meg a város iskoláiban dolgozó, kitűnő művészpedagógusok, Sz. Győrfy Klára, Bánfi József, Papp Albert és kollégáik munkásságáról sem. Aztán az ún. ötvenes évek elmúltával „a művészet már nem nyúlt gyökereivel a dolgozók széles tömegeinek mélyébe", de a munka és a tehetségek sora nem szakadt meg.