Artmagazin, 2010 (8. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 5. szám
// 59 Duna-parti szobrok II. Szoborpanoráma a budai oldalról, ahol a leginnovatívabb alkotás Borsos Miklós Nulla kilométerköve. Az emlékezés csődje: elfeledett nevű, elhomályosult jelentésű, észrevehetetlen vagy éppen megközelíthetetlen szobrok. A Przemysl oroszlántól a legendás Szabadság-szoborig, Antal Károly szőrén-szálán eltűnt obeliszkjétől a hajóorrban álló Batthyány Lajos miniszterelnökig. Ejtőernyős szobor © Artmagazin © Vékony Dorottya tűnt, így a rákoshegyi vasútállomáshoz száműzték, s ekkor bízták meg Borsost a Nulla elkészítésével. A nyolcvan centiméteres talapzaton álló, három méter magas Nulla kilométerkő egyszerre komoly és ironikus alkotás: tükrözi Borsos érzékét az egyszerű, archaikus formák, a nőiség és az antropomorfizálás iránt, ugyanakkor arra a viccre emlékeztet (kissé kifordítva), amelyben a körülmetélést végző szakember nem tudja megmondani, mit is tehetne cégérként a kirakatába. A Nulla kilométer emlékműve a lehető legabszurdabb szobrászi feladat, s ezt Borsos a legbravúrosabban és a legelegánsabban oldotta meg. A Clark Ádám téren eleinte magában álló Nullát ma már erősen benőtte a növényzet, amely egyébként is évtizedek óta uralja a tér arculatát. A körforgalom közepén a nyolcvanas évek második feléig virágokból kirakott vörös csillag állt, s ha ez nem is, de a gondos növénydíszítés megmaradt — ha valamiért, legalábbis ezért a virágdíszért lehetett érdemes a körforgalmat megtartani. Az elsősorban a Várból letekintők számára készült vörös csillagot, monumentalitását és látványos ideológiai hangsúlyát tekintve csupán a Szabadság-szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben felavatott alkotása múlta felül. A rendszerváltás után, ha Szentjóby Tamás kivételes 1992-es akcióját, a Szabadság szellemének szobrát páratlan eseményként zárójelbe tesszük, a Felszabadulási emlékmű sorsa, átalakítása, átfunkcionálása és átszövegezése viszonylag pontosan leképezi a magyar társadalom és a közelmúlt emlékezetének ellentmondásos viszonyát. Külön-külön tulajdonképpen minden érthető és logikus: a cirill betűs feliratokat levésték, a Vörös Hadseregre vonatkozó szöveges és jelképes utalásokat eltüntették, csakúgy, mint a géppisztolyos bronz- és a sisakos kőkatonát; az új szöveg pedig így hangzik: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.” Együttesen és csaknem húsz év távlatából azonban elmondható, hogy az apró, de fontos beavatkozások, radírozások és újravésések nem pótolhatják a kollektív emlékezetről — a szobrok ürügyén is — folytatott