Leánynevelő Intézet, Aszód, 1924

­NYAI ÁG. HITV. EVANG. EGYHÁZKERÜLET IZÓDI leánynevelő-intézetének 34-ik ÉVI ÉRTESÍTŐJE KZ 1924—25. THNÉVHÖK­..." Szerkesztette Kolofont Erzsébet igazgató. I. Adatok az intézet 1924—25. évHttdomBbezi Szomorú dolog, hogy jelentésemet most már évek óta azzal kell kezdenem, hogy intézetünk Nagybizottságának ismét egy érdemes oszlopos tagja távozott el,az élők sorából. Moravcsik Ernő Emil halá­lával egy nemesen érző, minden szépért, jóért lelkesedni tudó nagy elmét vesztett el nemcsak intézetünk és evang. egyházunk, hanem az egész tudományos világ is. Kiváló egyéniségének emléke sokáig meg­marad közöttünk. De örömnapja is volt intézetünknek, mikor június 24-én Mikolik Kálmán egyházi tanügyi felügyelőnk 50 éves tanári jubileumára siettünk, hogy az örökké derült, jóságos igazgatót tisztelői nagy serege közepette mi is melegen köszöntsük. Adja Isten, hogy még sokáig folytathassa áldásos munkáját. A javítóvizsgákat szept. 2-án tartottuk. Javítóvizsgát tett 14 növendék. A beiratásokat június 30-án, a pótbeírásokat szeptember 3. 4. 5. napjain tartottuk meg és fölvettünk a polg. leányiskolába 78 bennlakó és 76 bejáró növendéket és 7 magántanulót, a háztartási és gazdasági irányú továbbképző tanfolyamra 12 bennlakót és 2 bejárót, összesen 175 növendéket. Az iskolai évet szept. 6-án istentisztelettel nyitottuk meg, melyen Chugyik Pál ev. lelkész intézett szép beszédet az egybegyült gyermeksereghez, azután a díszterembe vonultunk, ahol a Hiszekegy és Himnusz lelkesítő hangjai s az igazgató bátorító, buz­dító szavai mellett folyt le az évmegnyitó ünnepély. A már másnap megindult szorgos munkát semmi sem zavarta s ez szépen haladt a december 22-én kezdődő karácsonyi szünetig, amely január 10-én ért véget. A húsvéti szünet április 4—20-ig tartott. Náthaláz miatt március 25—29-ig szünetelt a tanítás. Húsvét után néhányan kanyaróban meg­betegedtek, de ennek elterjedését gondos elkülönítéssel sikerült meg­akadályozni s így e betegség a tanítás rendes menetét nem gátolta. Tanártestületünk a régi lelkesedéssel és ügyszeretettel végezte lelket nemesítő, elméket művelő, fáradságos, de szép munkáját. Csak

Next