Evangélikus Gimnázium, Aszód, 1874

Ki fogná ezt tagadni, a­ki nemzetünk történetén csak futólag tekintett is végig? Nagynevű főurak, nemesek, buzgó polgárok és a derék nép is versenyeztek egymással százaikkal, ezreik­kel, vagy a­mint telt, filléreikkel a művelődés oltárán áldozni. így támadtak virágzó iskoláink, a­melyek a haza­­szeretet és a szabadság templomaivá lőnek s adtak a hazának nagy embereket. Valami lélekemelő van e buzgalomban; az, a ki önerejének küzdelmével teremti meg sorsát, sokkal biz­tosabban halad a tökéletesedés rögös útján, mint az, ki az intéző hatalom gyámságát megszokta s önmagáért keveset kellett fáradnia. A protestáns egyháznak sokat kellett küzdenie nem­csak szabadságáért, hanem a puszta létért is, azért let­tek iskolái a szabad öncselekvés, az önálló törekvés leghathatósabb jellemképző intézetei. De a mint az 1867-iki alkotmány magyar kormánya kezébe vette a nemzet sorsát, sokan, a­kik már kifáradtak a küzdelem­ben, a­kik már megsokalták az élet harczát, min­dennél inkább óhajták a nyugalmat, a pihenést s a prot. egyházban is bizonyos lethargia pangása állott be. Az anyagi viszonyok is súlyosan nehezedtek a nemzet vál­­laira, de ennél sokkal zsibbasztóbban hatott tevékeny­ségünkre azon vélemény, hogy egy alkotmányos kor­mány alatt az autonomikus iskolák intézménye feles­leges. A visszahatás oly erős volt, hogy szinte nevet­ségesnek látszott, az 1890/91-iki törvények alapján állani. Vajjon igazuk van-e a pihenni akaróknak? A jövő meg fogja mutatni. E lethargia állapotát súlyosan érezte a mi szerény intézetünk is. Az aszódi ev. algymnásium is a protestáns áldozat­­készség műve s mint ilyen fájdalmasan kellett annak hanyatlását is éreznie.

Next