Átalvető, 1998 (25-28. szám)

1998-03-15 / 25. szám

EKOSZ-EMTE Alapvető, 1998. március 3. oldal híreink szövegét a 33. oldalon közöljük. Dévai Nagy Kamilla és tanítványai még tovább emelték az ünnepi hangulatot, gyönyörű népdalcsok­orral ajándékozva meg a jelenlévőket. *** Másnap ugyanitt került sor az EKOSZ választmányi ülésére. Az elnök beszámolt az elnökség munkájáról és a szövetséget érintő eseményekről, a legutóbbi közgyűlés óta fel­merült problémákról, majd közéleti szerep­lésünk, társadalmi felelősségvállalásunk ak­tuális kérdéseit vitattuk meg meghívott vendégeink jelenlétében és közre­működésével. A körök jelen volt vezetőin és a tagságon múlik, hogy mit sikerül megvalósítani az elhangzottakból. Ötágú Síp Kulturális Egyesület - Szeged Dr. Horváth István Károlyné elküldte az 1998. év első félévi programját:­­ „... az álmok nem hazudnak” címmel Petőfi-est, Banner Zoltán szereplésével. - március 14-én Algyőn avatják a helyi ön­­kormányzattal közösen létrehozott Móra Ferenc Népszínházát, ebben Kátó Sán­dor színművész kiemelt szereppel bírt, mondhatni egyszemélyben szervezte azt meg. - március 15-én részt vesznek Szeged város ünnepségsorozatán­­ április 11-én, a költészet napján 3 magyar írónagyságot mutatnak be: Sinka Istvánt, Sértő Kálmánt, Erdélyi Józsefet.­­ május elején D.C. Corten híres könyvét (A tőkés társaságok világuralma) Kindler József professzor, a könyv szerkesztőbi­zottságának elnöke, valamint Balogh János akadémikus mutatják be. Vác A január 14-én megrendezett első váci Erdélyi Mátyusból adott alkalmat arra, hogy a városból és környékéről jóval 300 feletti erdélyi magyar gyűljön össze. A vidám mulat­ságot kevésbé vidám, de megható és meggon­­dolkoztató szavak előzték meg Dr. Fe­rencz Csaba professzor, Dr. Kövesdy Pál EKOSZ elnök és Balázs Imre festőművész részéről. A találkozón lehetőség nyílt adatszolgáltatásra is a résztvevők részéről, a közeljövőben reményeink szerint megalakuló újabb erdélyi kör szervezésének céljából. Sok sikert kívánunk a szervezésre vál­lalkozóknak! Mezőberény Kajlik Péter, a Mezőberényi Erdélyi Kör elnöke levélben számol be tevé­kenységükről. A következőket emeli ki: 1997 december 26-án a Szlovák Evangélikus Egyházközösség imater­mében tartották karácsonyi ünnepségüket, a házigazda Feyér Sándor Temesvárról áttelepült evangélikus lelkész volt. Kajlik Péternek, mint osztályfőnöknek a tanítványai háromszéki pásztorjátékot ad­tak elő, amit ajándékozás követett.­­ 1998 januárjában tartották meg tisztújító közgyűlésüket, a régi elnökség újra bizal­mat kapott (Kajlik Péter elnök, Koncsag Ferenc alelnök, elnökségi tagok: Dr. Dóczy Balázs, Feyér Zita, Kerekes Zoltán).­­ Február 15.: bátyus farsangi bál (vinetta, zakuszka, kürtös kalács, borsós kolbász, stb, valamint erdélyi témájú vetélkedő szerepeltek a “műsoron”). *** A közgyűlési beszámoló ugyanakkor kritikus megjegyzéseket is tartalmaz az EKDSZ jelenlegi vonalvezetésével kapcso­latban, továbbá azt is megtudhatjuk, hogy lapunkat alig tizen veszik meg, a többi meg­rendelt példányt az elnök saját zsebéből fizeti ki és ajándékozza el. De mindenek fölött örvendetes tény, hogy taglétszámuk gyarapodott, a tagok a tagdíjat rendszeresen fizetik. *** Marosvásárhely Az utóbbi egy és egynegyed évben lapunk keresettsége és olvasottsága Maros­­vásárhelyen látványosan emelkedett, ami­hez jelentősen hozzájárult Kelemen Ferenc marosvásárhelyi rádióriporter is, akinek 1996. december 5-i műsorában hosszabb in­terjú hangzott el B. Osvát Ágnessel. Ezt a marosvásárhelyi rádió december 8-án meg­ismételte, majd Kelemen Ferenc hoz­zájárulásával 1997. augusztus 22-én a bukaresti rádió magyar adásában is sugározták. 1996. december 19-én Kelemen Ferenc szép karácsonyi műsorában felolvasták BOA Az anyák örökéletnek c., lapunk azévi karácsonyi számában közölt írását. 1997 novemberében szintén Kelemen Ferenc volt az a műsorvezető, aki Hitvilág c. műsorához a szellemi útravalót az Átalvetőből választotta. Ekkor újból mél­tatta lapunkat, majd kollégája, Csifó János a lapból kölcsönzött Magas fenyő áll a hegyen c. Székely-Magyari írással nyitotta műsorát. Ezúton mondunk köszönetet mindket­tőjüknek, kiemelten Kelemen Ferencnek, aki 1998. január 1-től a bukaresti rádió magyar adásának szerkesztője. *** Szatmárnémeti Romániai Petőfi Sándor vers- és prózamondó verseny Petőfi Sándor születésének 175. És halálának 150. Évfordulója alkalmából a szatmárnémeti Szent-Györgyi Albert Tár­saság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Pedagógus Szövetség, az RMDSZ Szatmár megyei szervezete, a Szat­márnémeti MADISZ 1998. Január 1 - 1999. Március 15 között szervezi meg a Romániai Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyt. Felkért védnökök: Benkő Samu akadémikus, Csoóri Sándor költő, Dávid Gyula író, Kallós Zoltán népzenekutató, Kányádi Sándor költő, Markó Béla költő, Pomogáts Béla iro­dalomtörténész, Dr. Praznovszky Mihály, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A verseny célja:­ ­ Petőfi Sándor örökérvényű költészetének felidézése, újrafelfedezése az ezredfor­duló küszöbén - minden romániai résztvevő magyar, vagy magyarul beszélő diák tanuljon meg 10- 15 Petőfi-szöveget - anyanyelvünk ápolása, a szép magyar beszéd iránti igény felébresztése és ébren­tartása. *** VIII. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny A Szent-Györgyi Albert Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Szat­márnémeti és Szatmár megyei RMDSZ, a Szatmárnémeti MADISZ, az EMKE Szat­már Megyei Szervezete, a VET, 1998. Június 6-7-én rendezi meg a VIII. Hajnal akar lenni Kárpád-medencei népdalének­lési versenyt. A rendezvény célja a magyar népdal népszerűsítése, eddig ismeretlen tehetséges énekesek felfedezése.

Next