Átalvető, 2004 (49-52. szám)
2004-12-01 / 52. szám
SC Irodalom EKOSZ-EMTE f B. Osvát Ágnes rovata Mentovich Ferenc Az akkori Szolnok-Doboka vármegye Nagydebrek nevű községében született, 1819. április 19-én. Elemi iskolai tanulmányait a nagy múltú dési református iskolában kezdi. Innen szülei a német nyelv elsajátítása végett a naszódi határőrvidéki iskolába küldik. A gimnáziumi évek elvégzésére a nagyenyedi református kollégiumba íratják be. Szorgalmas, gyors felfogású, tudásra szomjas diáknak bizonyul. Kedvenc tanára, eszményképe Szász Károly. A szegény sorsú diákok küzdelmes életét éli. 1837-ben szubszkribál, de még négy évig marad a kollégiumban, hogy elvégezze a bölcsészeti és jogi tanfolyamokat. Szász Károly 1837-ben fia mellé fogadja nevelőnek. A híres tanár e döntése kedvezően hat Mentovich egész pályájára. A kollégiumi önképzőkör egyik legtevékenyebb tagja. A Szász Károly körül felzárkózó diákok önképzőköri tevékenységére felfigyel a hatalom. A tiltások egymást követik, s végül is az enyedi diákok 1839- i úgynevezett jakobinus perébe” torkollanak. A büntetések súlyosak: az egész tanári kart felelőssé teszik, kéthavi fizetéssel rövidítik meg őket, az önképzőkörnek mind a 28 diáktagját megbüntetik („fenyítőházi büntetés”, az intézetből való kizárás, dorgálás, kedvezmények megvonása stb.) Az igen tevékeny Mentovichot szigorú iskolai fogságra ítélik. Verseit gyakran közli az önképzőkör zsebkönyve, a Virágkosár. 1838. január 4-én jelenik meg először a nagy nyilvánosság előtt, amikor a Honművész közli nyomtatásban Vándordal című versét Alpár álnéven. Még ugyanabban az évben jelennek meg versei a nagy tekintélyű Athenaeumban. Több versét közli a Remény, Mentovich gyakran megfordul a Szász Károllyal bensőséges baráti viszonyban levő Vajda Dániel kollégiumi tanár családjánál. Itt ismeri meg a fekete hajú és tüzes szemű Vajda Annát. Kölcsönös szerelmük jegyváltással végződik, még mielőtt Mentovich elhagyná a főiskolát. A főiskola elvégzése után, 1841 nyarán külföldi tanulmányútra indul. Külföldi útján gazdagon gyümölcsözteti éleslátását, rendkívüli meg ELEVEN HAGYOMÁNY „Költő, materialista, természettudós. 1841-43 között a berlini és a bécsi egyetemen tanult természettudományokat. Verseit már korábban közölték a folyóiratok, almanachok, első kötetében az Uniódalokban az erdélyi ellenzék politikai követeléseit szólaltatja meg. 1848-49-ben a szabadságharc mellett állt. 1856-ban foglalta el a marosvásárhelyi kollégium matematikai tanszékét, ő szerkesztette a Marosvásárhelyi Füzetek c. folyóiratot, majd a Székely Néplapot, végül a Székely Közlönyt Tudományos fő műve az Új világnézet (Marosvásárhely, 1870, az 1863-i első kiadását a cenzúrahivatal elkobozta.) Darwin tanításai mellett foglalt állást. Mentovich Ferenc 125 éve hunyt el, Marosvásárhelyen. ” (Szerk.) figyelőképességét és átlagon felüli érdeklődését minden iránt. Különösen a természettudományok felé nyitott. Bécsben Ettingshausentől a fizikát, Berlinben Ohmtól a mennyiségtant, Magnustól, Dowe-től a természettant, Mitscherichtől a vegytant, a földismeretet és ásványtant a két Rosetől tanulja. A számára legjelentősebb külföldi élményeit Naplótöredékek (1844) című sorozatában írja meg. Naplója bizonyítja, hogy a fiatal Mentovich nyitott szemekkel figyeli a nyugati társadalom fejlődési irányait. Berlinből való elutazása után felkeresi Magdeburgot, Hamburgot, hosszabb időt tölt Helgolandon, a legfelejthetetlenebb élményt azonban a göttingai látogatás nyújtja számára. Meglátogatja - már útban hazafelé - Gausst, a matematikusok fejedelmét. Ekkor zajlik le kettejük között az a két Bolyairól, a Bolyaiak sorsáról, Lobacsevszkij könyvéről szóló beszélgetés, mely épp Mentovich tudósításának köszönhetően vált híressé a Bolyai-irodalomban. Tanulmányai teljes költségeit a báró Kemény család gáldi ága, Kemény Albert fedezte, aki Mentovichot fia nevelőjének szemelte ki. Hazatérése évében, 1843 őszén megnősül, Alsógáldon telepedik le, báró Kemény házánál, megkezdi a báró fiának, Lászlónak a nevelését. A családi fészekrakás boldog heteit élik, ezt foglalják mintegy keretbe a vidék nevezetességei, a környező természet tündöklő pompája. Mindezek a hatások, az élénkülő politikai élet lírájának új ihletői. Első, saját nevével kiadott költeménye, A két testvér Garay Regélőjében jelent meg, 1843. november 16-án. 1946-ban megjelent értekezésében Nevelés körüli hiányok - elégedetlen az oktatás-nevelés hazai színvonalával, „tősgyökeres reform” szükségességét hirdeti, „embert akar életre teremteni, munkás polgárt a hazának, emberiségnek”. Törekvése, hogy „a jövő építésében pór, polgár, nemes és mágnás... napszámosi szerepet vigyen”. Elítéli a „bottal fenyítést”, mert „alig gyógyuló sebeket ejt” a lelken. A tananyag tudatos, kreatív elsajátításának híve, gondolkodó embereket akar nevelni. Az ifjúság önképzőköri tevékenységének nagy ösztönzője, vallja, hogy az ifjúság azért hozza létre korlátozó-tiltó rendelkezések ellenére az önképzőköröket, mert így igyekszik menekülni az iskoláinkban „dívó lélektelen, szó szerinti tanítás sivárságából”. Elégedetlen a pedagógusok társadalmi megbecsülésével. Foglalkoztatja a hazai tanítóképzés komplex problematikája. A testnevelés fontosságát hangsúlyozza. Földgömbünk őskora (1846) című evolucionista cikkében meggyőződéssel hirdeti, hogy „... néhány évtized alatt többre haladott az emberi értelem, mint ugyanennyi évezreddel ezelőtt az ábrándosság útján”. Noha líráját induláskor elvontság, érzelmesség jellemzi, a kritikai szemlélet, a társadalom problémái iránti fogékonyság már korábbi verseiben érvényesül. Éjjel (1839) című versének a „béke szent hazájának” gondolt éjszakájáról kiderül, hogy „csupán az ártatlanság alszik”. „Ébren van minden, ami rossz”. Az Erdélyből (1846) és Erdélyi hangok Petődhez (1847) címűekben már a kunyhók népének Petőfijét tisztelő költő hangja szól. 1847-ben jelentkezik először önálló verskötettel: Unió-dalok. Har- 1819-1879