Athenaeum, 1948 (4. évfolyam, 1-15. szám)

1948-05-25 / 5. szám

KONSZTANTYIN SZIMONOV: AZ OROSZ KÉRDÉS (A Nemzeti Színház előadása) Az Athenaeum kultúrjuttatásaként május 6-án műsorváltozás folytán Kon­­sztantyin Szimonov : „Az orosz kérdés“ című darabját néztük meg a Nemzeti Színházban. Általában mindenkit zavar, ha műsorváltozással kerül szembe, mert már beállította magát bizonyos irányba. Ennek tulajdonítható, hogy a jelentke­zők közül sokan lemondták jegyigény­lésüket. Most már elmondhatjuk, hogy azok nyertek, akiket nem riasztott el a változás, mert Szimonov darabjában a szezon egyik legkiemelkedőbb előadását élvezhettük. A darab a néző elé tárja azt a hatalmas propagandát, amelyet az amerikai újság­trösztök és könyvkiadók folytatnak fel­sőbb politikai nyomásra, annak bizonyí­tására, hogy a Szovjet háborút akar. Irtsanak ki tehát minden olyan gondo­latot, ami onnan ered, mert ismét katona­zubbonyba kényszeríthetnék az amerikai polgárok millióit. (Az amerikai kapita­lista nagytőke céljait szolgáló újság­trösztök vezérei nem válogatósak a pro­paganda eszközeiben, s gyenge oldaluk az igazság.) Amerikában általában csak az az író vagy újságíró maradhat meg biztos állá­sában, aki hajlandó a nagytőke által meg­követelt irányba állítani tudását, isme­reteit és munkaerejét. Szimonov nagy író,­­ nem jár kitaposott úton, új ösvé­nyen halad, mert míg a színpadi írók nagy része álomvilágba vezeti a nézőt és ott kápráztatja el meséivel, ő éppen ellenkezőleg kézen fogja és észrevétlenül a színpad festett falai közül az életbe vezeti, lenyűgözi, magával ragadja és csak az előadás után veszi észre, hogy bepillantott egy egészen más világrész életébe, ahol másforma emberek élnek, akiknek más a céljuk, törekvésük, mo­ráljuk és más az igazságuk. Minden művész, író, újságíró úgy indul el, hogy eszméi, álmai, hivatás­­tudata, igazságérzete van. Látjuk, hogy a pénz mindenható ereje miként irtja ki belőlük ezeket a magasabbrendű, nemes érzéseket, hogyan szolgálják nyögve, le­­aljasodva, kiábrándultan tovább, — csak tovább a mindenható nagytőkét, mert kell a pénz, a heti 150—200 dollár, mert élni kell és élni már csak úgy lehet, ha megfelelő whiskyvel elaltatták há­borgó lelkiismeretüket, igazságérzésüket A DUNAHIDAK FORGALMÁRÓL. Statisztikai felvétel készült a dunahidak forgalmáról. A legnagyobb forgalom a Szabadság hídon bonyolódik le, naponta átlag közel 12.000 jármű halad át a hídon, a Margit hídon 7809, (a közeljövőben készen lesz az egész híd , nyilván ez lesz a legforgalmasabb), a Kossuth­­hídon 7727 és a Petőfi-hídon 2380. A legnagyobb gyalogforgalom a Kossuth­­hídon bonyolódik le Pestről Budára hogy újra és újra meghajthassák egykor egyenes derekukat „Mammon“ őfelsége előtt. A darabot a Nemzeti Színház élgár­dája játszotta olyan lendülettel és össze­hangoltsággal, hogy a néző előtt nem maradt kétség , így csak azok a művé­szek játszhatnak, akik átérzik a darab igazságának döbbenetes erejét. Somlay Artúr Macpherson újságtröszt vezér­­igazgatójának szerepében olyan élet­hűen varázsolja elénk az amerikai, min­den emberi érzésen átgázoló, célratörő nagytőkést, akinek csak egy istene van, a business,­­ hogy szinte kedvünk lett volna emberségre tanítani. Alakítása a legtökéletesebb jellemábrázolás. Básti Lajos művészetének egy nagyszerű alak­ját mintázta meg ebben a darabban. Töretlenül, egyre fokozódó érdeklődésre kényszeríti a nézőt egészen a befejezésig, amikor mindenkitől elhagyatva, anya­gilag tönkretéve elbukik, mert érzi, tudja és vallja, hogy áldozata nem volt hiábavaló : ha csak elnyomva is, de már él az „új Amerika“. Major Tamás azt a figurát mutatja be, akit teljesen igájába hajtott a nagytőke, még fel­lobban benne egy-egy pillanatra az ideál, de sikerre, karrierre már nem számíthat, le is mondott róla. öt gyer­meknek gondja megadásra kényszeríti, csak amikor néhány pohár potya whisky megoldja nyelvét, sír fel fel benne a nosztalgia a szép, a jó, az igaz után. Rajczy Lajos a bohém agglegényíró sze­repében elragadó humorával nagy sikert aratott. Ő is rabja a pénznek, a kényelem és az ital miatt, de odaadja utolsó dollár­ját is barátjának, akiben a jövő prófétáját látja. Remek játékával minden nézőt meghódított. Lukács Margit ábrázolja a jól ismert flappert. Szerepét úgy játssza, hogy a néző már előre érzi, hogy el­hagyja majd férjét, akit ugyan szeret, de szegénységében többé nem osz­tozik. Gobbi Hilda, mint szerkesztőségi gépírónő biztos fellépésével, jó kedélyé­vel, minden jelenésében jól megjátszott alakot formál, aki tisztában van szere­pének igazával. Kőműves Sándor, Balázs Samu, Ta­­polczay Gyula és a többi szereplők lel­kes játékkal segítették elő a darab sikerét, amiért hálásan gondolunk a Nemzeti Színház együttesére. Héry Árpád naponta átlag 15.500-an, Budáról Pestre 16.980-an közlekednek, összesen tehát 32.380-an ; a Szabadság hídon a gyalogo­sok forgalma naponta átlag 20.000, a Margit hídon 16.000 és a Petőfi-hídon közel 14.000. Kiderül a statisztikai ada­tokból, hogy a Pesten dolgozók nagy része gyalog megy át a hidakon, haza viszont már villamoson teszi meg az utat, ezért oly túlzsúfoltak a késő délutáni és koraesti órákban a villamosok. KRUPP neve szilárdan a porosz-germán mili­­tarizmushoz kapcsolódik. A Kruppok nagy nemzedéke volt szállítója a német királyoknak, császároknak és führereknek, akik végrehajtották a szomszédos or­szágok elleni támadásokat, a rablóhábo­rúkat, idegen földek elfoglalását és be­kebelezését. „Az ágyúkat azért gyártják, hogy lőjjenek velük” — jelentette ki cinikusan Schacht 1935-ben az elhunyt Roosevelt elnök személyes megbízott­jának. Kruppék azért gyártottak ágyúkat, tengeralattjárókat, páncélosokat Hitler­nek, mert Németország új háborút akart indítani. Az amerikai bíróság ítélete most olyan új komplikációt igyekszik kialakítani, mintha Krupp az ágyúkat nem a hódító háború céljaira gyártotta volna. De hogy mire, szórakozásra vagy pedig múzeumok céljaira, erre a kérdésre nincs és nem is lehet más felelet, mint az, amelyet a német iparbárók úgynevezett szűk körének 1940 június 7-i titkos tanácskozásán adtak. Ebbe az 1938-ban létrehozott „szűk körbe” a hét legnagyobb német nehéz- és hadiipari konszern vezetői tartoztak. Annak idején azért gyűltek össze, hogy részüket követeljék a francia zsákmányból Hitler kormányától. A lot­­haringiai és elszászi gyárakról volt szó. A Krupp, Flieck, Mannesmann, Vereinigt Stahlwerke, stb. konszernek haladék­talanul birtokukba akarták venni ezeket a vállalatokat. Vajjon nem ilyen értelem­ben beszéltek-e háborúról a német ipar fő­­kolomposai, akik között ott volt a Krupp­­cég vezetője, igazgatója, akit most ártat­lannak találtak az 1940 júniusi össze­esküvésben. A felmentő ítélet azt mondja, hogy a háború teljesen legális üzlet. Ezzel szemben milliárdokat keresett fegyverszállítással. Azért kereste ezt a pénzt, mert az általa gyártott ágyúk lőttek, nem pedig raktárakban hevertek. Krupp nagyszerűen idegértette és tudta, hogy Hitler a háború, azaz cégének nagy üzlet. Krupp annyira elégedett volt Hitlerrel, hogy milliókat adott neki a hatalomra­­jutás előkészítésére és 1932 végén csat­lakozott aláírásával azokhoz, akik Hinden­­burgtól a hatalom átadását követelték Hitler javára. Ez azt jelenti, hogy nem Hitler vonta be Kruppot a béke elleni összeesküvésbe, hanem ellenkezőleg, az ágyúkirály helyezte Hitlert ennek az összeesküvésnek élére, mint végrehajtóját azoknak a terveknek, amelyeket Krupp és a többi német monopoltőkés ringatott és dolgozott ki. A második világháború elvesztése után a nürnbergi nemzetközi bíróság, az amerikaik részvételével, be­­bizonyítottnak nyilvánította a béke elleni összeesküvést, amelynek célja támadó háború folytatása volt, súlyos bűntettnek tekintette ezt a cselekedetet és bűnösnek találta Hitler segítőtársait is. Ugyanebben a Nürnbergben az amerikai bíróság Kruppot és embereit ártatlannak találta ebben a bebizonyított és elítélt bűn­cselekményben.

Next