Kornis Gyula szerk.: Athenaeum 1925. Új folyam 11. kötet (Budapest, 1925)
4-6. szám - Magyary-Kossa Gyula: Adatok a magyar géniusz biológiájához
niális ember gondolatait néha bámulatos gyorsasággal veszik át a tömegek, az csakis onnan van, hogy a lángész egyszerre egész sereg talentumos emberre gyakorolja szuggesztív befolyását s ezek vannak aztán közvetetten hatással a tömegekre- Sokat vitatkoztak azon: az emberóriásra, az Übermensch-re szükség van-e? Kétségtelen, hogy szükség van rá, mert a legszorgalmasabb tömegek sem volnának képesek előbbre vinni a világot, ha a lángész invenciója nem támogatná őket. „A középszerűek vállvetett munkája nem teremt soha semmi kiválót. Az összes írói társaságok nem tudnák megírni Voltaire műveit, s az altiszteknek egész testülete nem volna képes Napóleon haditetteire", mondotta egy francia író (Bourdeau). Végső elemzésben a kiválóság nélkülözhetetlen tényező, bármit mondjanak is azok, kik úgy vélik, hogy a tekintélyek lekicsinylése, sőt lerombolása hozzátartozik ahhoz, amit demokráciának nevezünk. Geniális emberek nélkül a tömegek tehetetlenekké és boldogtalanabbá lennének, mert a tett-genie, az akciók embere az, ki a tömegeket a nagy elhatározásokra ráviszi; a tudományos lángész az, ki a nagy és áldást hozó igazságokra rávezeti, s a kiváló költő és művész az, ki a tömeg életébe és lelki világába nagy szépségeket, nagy vigasztalásokat és nemes hangulatot visz bele. Mindenkire, akiben megvan a kezdeményezéi tehetsége és ereje, érdeklődéssel szoktunk tekinteni, mert észrevesszük benne a szellem és az akarat energiáját, mely nem tartozik a mindennapi tulajdonságok közé. A lángeszű emberek iránt is valami olyan rejtelmes vonzódást és érdeklődést érzünk, mint a nagy hősök iránt s minél távolabbi múltban élnek, annál jobban csodáljuk őket, legjobban akkor, mikor már az utolsó kispolgár is észreveszi, hogy „éltető eszmévé finomultak". Ez a késői rokonszenv részben onnan van, hogy a geniális emberek életében majdnem mindig találunk több-kevesebb tragikus vonást. A kortársak sokszor nem becsülik meg őket; sokszor nem értik, kinevetik; apróbb emberi botlásaikat, hiányaikat és visszásságaikat a vásárra viszik s ezekkel igyekeznek nagy méreteiket kisebbíteni, úgyhogy az, ki a sors kegyelméből vagy kegyetlenségéből géniusznak született, jól teszi, ha útravalónak egy kemény elhatározást visz magával: azt, hogy (Dante szavai szerint) nem fog sírni, ha bántják, mert kővé vált a lelke (io non piangea, si dentro impetrai). Kölcsey Ferenc abban a remek beszédében, melyet majdnem száz év előtt tartott — Kazinczy emlékezetére — az akadémia legelső közgyűlésén többek közt azt mondja, hogy „a sorsnak nincsenek kedvencei, hanem csak eszközei". Az egyes ember iránt való kemény részvétlenség-