Révay József szerk.: Athenaeum 1941. Új folyam 27. kötet (Budapest, 1941)
1. szám - Apponyi Albert, gróf: Világnézet és politika I.
VILÁGNÉZET ÉS POLITIKA. írta: Gróf APPONYI ALBERT. I. A világnézet fogalma. A) Világ és világnézet. 1. A világ fogalma. — 2. A szemlélet fogalma. — 3. A világnézet mint a világ egységének megragadása. — 3. Közbevetés: A tömegek világnézete csak az őskinyilatkoztatáson alapulhat. — 4. Az egyén világnézetének rendszeres kibontakozása. — 5. A tudatosság mint a világnézet feltétele. — 6. A világnézetet megalapozó viszonylatok. — 7. Az Én és a világ szembenállásának problémája. 1 A „világnézet" kifejezésében a „világ" és a „nézet" szavak szerepelnek. Ezek pedig annyi különböző értelemben használatosak, hogy szükségesnek látszik mindkét szó pontos értelmét megállapítani, elsősorban pedig azt a jelentését, amellyel az összetételben szerepel. A „világ" szó igen gazdag értelmű kifejezés. Szokás beszélni „a benyomások, gondolatok és érzetek és i. t. világáról", ami igen átfogó sokaságot és sokszerűséget, tulajdonképen összeséget fejez ki, mindezeknek a lelki tartalmaknak összeségét általában, illetőleg valamely egyén benyomásainak, gondolatainak és érzeteinek stb. összeségét. Beszélünk világpolitikáról, világgazdaságról, világközlekedésről és itt, s ilyenkor mindezeknek a „világ" fogalmával kapcsolatba hozott tevékenységeknek és viszonylatoknak természetfölötti jelentését jelöljük meg; ámde egészen világos, hogy itt csupán csak a mi földgolyónkról van szó s vele mint egésszel a világot lezárjuk. Beszélünk természetesen a csillagok világáról is, amikor is a „világ" szóval megadott összefoglalás az egész mindenséget átfogja; beszélünk az állatok és a növények világáról és ezzel az állat, illetőleg a növény kategóriájához tartozó egyedek összeségét fejezzük ki. Szokás azt is mondani : „egész világ választ el bennünket egymástól"; ez az elválasztó mozzanat átfogó jellegére utal. Az Evangélium némely helyen a „világ" szóval egyenest a bűnöket foglalja össze, vagyis mindazt, ami Istentől elvezet és a Gonoszhoz irányít. Itt tehát a „világ" Isten ellentéte; a gonosz szellemet a „világ fejedelme" elnevezés illeti. A felsorolást még folytathatnám; kevés gondolkodással mindenki találhat még néhány effajta tényleg használatos, vagy használható kifejezést. Athenaeum.