Atlétika, 1981 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

ATLÉTIKA XXV. ÉVF. I. szám____________A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG LAPJA_________________1981. JANUÁR Szerkesztette: FARKAS PÁL Kiadja a Sportpropaganda Vállalat. - Felelős kiadó: Szebeni István igazgató.­­ Készült a Sportpropaganda V. sokszorosító üzemében, 1143 Budapest, Dózsa György út 1-3. Műszaki vezető: Tihanyi Sándor.­­ Az előállítás ideje: 1981. január. A gyaloglók izomrosttípusa és edzettségük ellenőrzése periodikus futószalag-terheléssel Kézenfekvő és elméletileg is igazolható, hogy a versenytáv a rendelkezésre álló ener­gia­­felhasználásával, a legrövidebb idő alatt egyenletes sebességgel teljesíthető. A futás során mért oxigén-felhasználás és az oxigénadósság mérése révén Henry már 1954-ben megállapí­totta, hogy a váltakozó intenzitású futás mindig több oxigént igényel, mint az egyenletes. Az 1. ábra­ vízszintes tengelyén a sebességváltakozás mértéke, a függőleges tengelyen az oxi­gént­öbblet-igény látható /az egyenletes futás adataihoz képest százalékban kifejezve/. A gör­be csoportok jobb oldalán lévő számok a yard/s-ben kifejezett sebességek esetén mért vi­szonyokat mutatják be. Az aerob gazdasáságosság szempontjából a legkedvezőtlenebb a közép-, hosszútávfutás /de jelenleg a gyaloglás is/ 5-7 m/s-os átlagsebességnél tapasztalt többlet oxigénigény . Többen jelezték /Korobkov, Sinkov, Saricev/, hogy az iramváltozás, például az izom­­enzimaktivitások befolyásával, kedvezően hat az anyagcserére. Mihajlov /1971/ teoretikusan a 3 %-os sebességingadozást tartja megengedhetőnek, sőt kívánatosnak. Napjainkban már a leghosszabb futó-gyaloglóversenyeket is nagyrészt váltakozó iramú sebességgel teszik meg. Ennek az az oka, hogy az egyenletesen tartható maximális sebesség előzetes megválasztása csak a pillanatnyilag rendelkezésre álló összes energia ismeretében lenne lehetséges. A gyakorlati ok ebből következik: a formabecslés pontosságán belül azonos képességűnek ítélt versenyzők taktikai eszközökkel igyekeznek a versenyt megnyerni. A tak­tika lényege, vagy következménye legtöbbször a szinte mindig változó sebességű haladás. /Wágner, 1978./ A 2. és 3. ábrán az 1979. évi Luganó Kupa döntő 1-3 helyezettjének, valamint a magyar versenyzők sebességingadozását és annak szembetűnő jellemzőit mutatjuk be. Feltevésünk szerint, eredményes versenyzés fontos feltétele a speciális állóképesség, amely az iramváltozásokhoz történő alkalmazkodásban nyilvánul meg. A versenyhelyzetet futószalagon, egy 7x2 perces szakaszból álló 12 km/óra és 13 km/óra sebességek között ingadozó 7 és 7,5 % közötti terheléssel modelleztük és vizsgáltuk a kísér­leti személyek éllettani jellemzőit. Az eddigi tapasztalatok eredményeire alapozva, feltevésünk szerint a jobb adottsá­­gokkal­ rendelkező, edzettebb, megfelelőbb izomzati tulajdonságokkal rendelkező versenyző a lassúbb sebességi fokozaton képes viszonylagos egyensúlyi helyzetbe kerülni, a jellemző élettani mutatók követik a terhelés ingadozásait. Ha a terhelés a versenyző számára "erős", akkor a szervezet a lassúbb sebességi fokozaton sem képes követni a változást, élettani a­­datai a terhelés során romlanak, erősen szóródnak. Kísérletünkben a terhelési programot nem változtatjuk, hanem több tapasztalatból is­mert edzettségű személy /null/ azonos terhelés utáni viselkedését vizsgáltuk. Választ kerestünk arra a kérdésre, hogy az általunk elvi megfontolások alapján konst­ruált vizsgálati­ módszer segítségével a tapasztalatból ismert edzettségi állapotnak megfe­lelő kategóriába tudjuk-e sorolni a kísérleti személyeket. Feltételezésünk szerint a különböző edzettségű személyeket a következő sematikus áb­rán /4. ábra/ jellemzett három csoportba lehet sorolni. Az ábrán a Q egy megfelelően kivá­lasztott élettani mutató, ennek a közbeeső terhelési szakaszok végén mért értékét X jel mutatja. Nyolc kísérleti személynél tübiopsziás módszerrel az m.vastus lateralis-ból izommin­tát vettünk és meghatároztuk izomrost szerkezetüket. Próbáltunk összefüggést keresni néhány élettani mutató, a versenyeredmény és a biopsziával nyert adatok között. A kapott’biopsziás eredményeket összehasonlítottuk 14 élvonalbeli távfutó hasonló adataival /Karlsson, 1975, Fink, Costill, Pollack, 1976/. Eredmények, megbeszélés Feltevésünknek megfelelően a terhelést jól jellemző élettani adat alapján /VO2, 0 % és RQ szerint/ sikerült elkülöníteni, illetve meghatározni a jól edzett /I. csoport/, a­ gyengébben edzett /II. csoport/ és a terhelési programnak meg nem felelő /III. csoport/ csoportokat. A csoportosításnál a következő mutatószámokat vettük figyelembe:

Next