Atlétika, 1988 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
programjait. Harsányi (1971) a Fosbury-technika magyar női magasugró-eredményekre gyakorolt hatásait elemezte. Fejes (1966) a csúcsteljesítményekre történő felkészítést meghatározó egyik öszszetevőként kezelte az atlétikai teljesítmények fejlődését. A tendenciákat a világranglista 1., 10., 50. és 100. helyezettje teljesítmény-változásával jellemezte. Skorowszki és mtsai (1970), Wazny (1977, 1979, 1981), Szkalowszka-Wrzeszcz (1974) úttörő munkát végeztek az atlétikai sportteljesítmények középértékeken nyugvó prognosztizálása terén. E korántsem teljes irodalmi áttekintés azt mutatja, hogy a versenysportbeli eredmények fejlődését és várható tartós fejlődési irányát és ütemét több oldalról közelítették meg e kutatók. Mi arra vállalkoztunk, hogy az atlétika hazai és világ élvonala abszolút teljesítmény-fejlődésének összegező és a relatív teljesítmények összehasonlító becslése után (Harsányi-Sebő, 1987) versenyszámonként is kísérletet tegyünk az eddigi fejlődés vizsgálatára és a várható változások prognosztizálására. Munkánk során abból indultunk ki, hogy egyes jelenségek (esetünkben az atlétika egy-egy versenyszámában elért versenyteljesítmények) alakulását úgy becsülni, hogy nem ismerjük megfelelően a múltját - nem lehetséges (Besenyei és mtsai, 1977). Ezért az 1950-es évek elejétől követtük nyomon a változásokat. Célunk az, hogy egy-egy versenyszám specialistái részére a várható teljesítmény-fejlődés nemzetközi és hazai tendenciáit valószínűsítsük. Továbbá a hipotézis szintjén utaljunk a fejlesztés lehetőségeire. Ezzel olyan vitát szeretnénk kezdeményezni, amely célszerű és hatékony intézkedésekhez vezet a hazai atlétikai eredmények színvonalának emelésénél. Anyag és módszer Tizennyolc férfi és 13 női versenyszámban, 1951-1985 közt kiszámították a világ- (VR) és magyar (MR) ranglisták 1-10. helyezettjei teljesítményeinek évenkénti középértékét. Ezeket grafikusan ábrázoltuk. E tapasztalati adatokra Besenyei és mtsai (1977) ajánlása szerint, logikai következtetési eljárással burkológörbét illesztettünk. A felső burkológörbe a függvény maximális, az alsó a minimális pontjait köti össze. E felső és alsó burkológörbe megközelítő pontossággal befogja a jövőbeni lehetőségtartományt. A burkológörbékkel ábrázolt nagyobb, bonyolultabb rendszerek (ilyen soktényezős összetett rendszer a sportteljesítmény is) sokkal tartósabb fejlődést mutatnak, mint az ezeket hordozó egyedi összetevők (ez esetben az 1-10. helyezettek teljesítmény-középértékei). Ebben áll e módszer egyik előnye az egyes részösszetevők fejlődését leíró és előrejelző egyedi trendekkel szemben. Mivel a versenyteljesítmény alapvetően pedagógiai, szociológiai, biológiai és szervezési-vezetési módszerek alkalmazása nyomán jön létre, ennek megfelelően változása, fejlődése szükségszerűen nem tervezhető, prognosztizálható nagy pontossággal. Az azonban elvárható, hogy egy, a jelenség eddigi fejlődési dinamikájának megfelelő szélességű sávon belül az előrejelzés támpontot nyújtson a várható tendenciákhoz. Ezért választottuk a prognózishoz a burkológörbék alkalmazását. Eredmények és megbeszélés A férfiaknál kapott eredményeket az 1-18., a nőknél kapottakat a 19-31. ábrákon mutatjuk be. Az eredmények az atlétika egyes versenyszámai hazai és világ élvonalbeli összevetése során az alábbiak megállapítását tették lehetővé. Általános szempontok A vizsgált 35 év alatt sem a hazai, sem a világ élvonala nem egyenletesen fejlődött. Az atlétikai élvonal fejlődése, tendenciáját tekintve, hazai viszonylatban a versenyszámok egyharmadát kivéve, a világ élvonalával együtt, egyaránt állandó volt. A fejlődési tendencia hullámzását az olimpiai ciklusonként törvényszerűen jelentkező hullámok uralták. Az olimpiai ciklus szerinti hullámzás a világ élvonalában nagyobb gyakorisággal jelentkezett, mint a hazai élvonalban. 2