Atomerőmű, 1979 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1979-02-01 / 1. szám

ATOMERŐMŰ ÉPÍTŐI Reflektorfényben: a vízlágyító A vízlágyító — nem éppen pontos megnevezés — órán­ként több, mint 200 tonna sótalan víz előállítására al­kalmas, modern üzemrész. Feladata: a szekunder köri pótvíz előkészítése az erőmű üzembe helyezése után, ad­dig pedig a szerelés során felmerülő egyéb vízigények kielégítése. A vízlágyító át­adása azonban késik. A ko­rábbi ütemtervhez képest 10 hónapot. A csúszás okai kü­lönbözőek — aszerint, hogy kinek a nézőpontjából vizs­gáljuk. — A VEGYÉPSZER — ez Vízi János főszerelésvezető véleménye —, az elmúlt év­ben rendelkezett azzal a lét­számmal, amellyel a vízlá­gyító határidőre történő próbaüzem kezdése biztosít­ható lett volna. A késés oka a szerelési feltételek hiányá­ban keresendő. A szerződés­ben például komplett mun­katerület - szolgáltatás volt előirányozva, helyette csak részlegesen kaptuk a munka­­területet, azt is többször vissza kellett adni. Így például kész tartályo­kat kellett a helyükről le­emelnünk, mert hibásak vol­tak a tartályalapok, a rege­neráló helyiséget pedig több­ször elfoglalták az építők. Voltak alvállalkozói problé­mák is: a gumigyárral kötött szerződés alapján például, minden gumizott vezetéknek és tartálynak el kellett vol­na készülni múlt év júniu­sáig. A gumizás ma sincs befejezve — annak ellenére, hogy szerződésen kívül vál­laltuk a selejtesen gumizott csövek leégetését és a felület újbóli előkészítését. Sőt, sa­ját dolgozóinkat küldtük a gumigyárba a munka meg­gyorsítása érdekében. És még valami: Ha a VE­GYÉPSZER be is fejezte volna határidőre a szerelési munkákat, azzal még nem jutnánk előbbre, hiszen az energiaellátás és a hulladék vízelvezetés ma sincs meg­oldva. Enélkül pedig a pró­baüzem nem kezdhető el. A szerelési munkák koráb­bi műszaki ellenőre Mach István emlékei szerint: — A vízlágyítóban a VEGYÉP­SZER hónapokig csőtartókat, meg a segédépületi tartályok alaprácsait gyártotta. Az építészetről pedig jobb nem beszélni. A tartálypark csa­tornázásán sokáig senkit nem lehetett látni, aztán pá­ran mégis nekiálltak. A le­vésett tartályalapok is hete­kig várták a további fejle­ményeket. Mindez — tudjuk —, tervezői probléma is, hi­szen rengeteg tervmódosítás volt. Az már csak külön bosszú­ság, hogy a kezdetben sem üzemeltetés-centrikus tervek a módosítások során (az üze­meltető szempontjából) to­vább romlottak. A kalorite­­reket például eredetileg is túl magasra tervezték, aztán kiderült, hogy pont egy cső nyomvonalába esnek, ezért még följebb kerültek. Most — jobb híján — a plafont fogják fűteni. A vezénylő és a gépterem között — nagyon helyesen — üvegfalat épí­tettek, hogy a diszpécser­üzem közben kilásson az üzemrészre. Aztán jöttek a villamos tervek és most egy hatalmas panel az egészet eltakarja. A 22. ÁÉV illetékesei, nem mondjuk meg, milyen érvek­kel tértek ki a nyilatkozat­­tétel elől (nem akarunk sen­kinek tippeket adni.) He­lyettük mondta Kovács Jenő, az ERBE műszaki ellenőre: — Az építészeti munkák elmaradása valóban sok esetben hátráltatta a szere­lőiket. Ennek részben a lét­számhiány volt az oka, néha a kellő együttműködési kész­ség is hiányzott — úgy az építőkből, mint a szerelők­ből —, de voltak objektív akadályok is. A tartályala­pok levésésére késői tervmó­dosítás miatt került sor. A csatornázás — és általában a szennyvízelvezetés problé­mája csakúgy, mint a vegy­szerlefejtő savburkolata még mindig — és már mióta — tervezői problémát jelent. Új megvilágításba helyezte a vízlágyító helyzetét Nagy Zoltánnak, az ERBE létesít­ményi igazgatójának nyilat­kozata: — Lemaradásról a vízlá­gyító esetében nem beszél­hetünk. Ennek szerelését ko­rábban beruházástechnikai megfontolások alapján kel­lett előbbre hoznunk, bizto­sítani akarván a VEGYÉP­SZER számára a létszámfel­futáshoz szükséges munka­területet. Bizonyos — első­sorban tervezési — lemara­dások miatt az üzembe he­lyezés az elképzelt időpont­ban nem sikerült, ez azon­ban az építkezés további me­netét műszakilag semmiben nem hátráltatja. Mit fűzhet ehhez az újság­író? Igaz, az építkezés menetét nem befolyásolja a vízlá­gyító késése (vagy nem ké­sése). De az építkezés előre­haladtával egyre bonyolul­tabb, egyre több együttmű­ködést igénylő rendszerek szerelése következik. A víz­lágyító hagyományos üzem­rész: „behúnyt szemmel is jól meg kellett volna csinál­ni”. Ezúttal azonban nem si­került. Valamennyiünk fel­adata és felelőssége, hogy a továbbiakban közös célun­kért, egymást segítve, össze­­szokottan végezzük minden­napi rendkívül fontos mun­kánkat. Fotó: Pákolicz SZOT munkavédelmi osztály ajánlásai a szocialista brigádok és az e címért versenyzők vállalásaihoz A munkavédelem fejlődé­sében, az üzemi balesetek gyakoriságának csökkenté­sében jelentős szerepe van a dolgozók aktív közreműkö­désének. A szocialista brigá­dok kezdeményezéseikkel elősegítik ennek megvalósu­lását, továbbá azt a törek­vést is, hogy a munkavéde­lem megfelelő szerepet kap­jon a napi munkában, a szo­cialista versenymozgalom­ban, a vállalásokban. Az ajánlás célja, hogy se­gítséget nyújtson a munka­­védelmi vállalások minél szélesebb körű megszervezé­séhez. A munkavédelmi vál­lalások akkor segíthetik megfelelően a munkakörül­mények javítását, az üzemi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzését, ha az általános ajánlások mellett a vállalatok illetékes vezető szervei konkrét út­mutatást adnak a brigádok­nak. Ezért azt tanácsoljuk, hogy ajánlásainkból kiindul­­va a vállalatok sajátos kö­rülményeik és feladataik fi­gyelembevételével szervez­zék meg a brigádok munka­­védelmi vállalásait. Ugyan­akkor hangsúlyozzuk, hogy az ajánlások nem pótolják a gazdasági vezetők és a szakszervezetek helyi szer­vező, irányító munkáját. Mit tehetnek a szocialista brigádok a munkavédelmi helyzet javításáért, a mun­kavédelmi tevékenység fej­lesztéséért? Amit ajánlunk és amihez továbbra is kér­jük a szocialista brigádok segítségét, az már sok helyen élő gyakorlat. A munkavédelmi előírá­sok, a technológiai utasítá­sok megtartásával, a védő­­felszerelések és egyéni vé­dőeszközök rendeltetésszerű használatával, alkalmassá­guk állandó figyelemmel kí­sérésével, gondozásával, va­lamint a rend, a fegyelem és a tisztaság megteremtésével mutassanak példát dolgozó társaiknak. A szocialista bri­gádmozgalom eddig is töb­bet tett kötelességénél és ez­után is többet akar tenni. Ebből kiindulva törekedjen arra, hogy vállalásaival elő­segítse a munkavédelmi helyzet és tevékenység javí­tását, a munkakörülmények fejlesztését. A brigádon belül növeljék a felelősségérzetet egymás testi épségének és egészségé­nek védelméért. Tetteikkel bizonyítva küzdjenek azért, hogy az egymás iránti fele­lősség erkölcsi normává vál­jék. Intő szóval, példamu­tató, helyes magatartással óvják egymás testi épségét és egészségét. Lépjenek fel a fegyelmezetlenekkel, a munkavédelmi előírások megszegőivel szemben (anya­gi elismerés differenciálása, stb.). Segítsék elő, hogy a mun­kavédelem, illetve a dolgo­zók egészségének és testi épségének védelme a válla­lat, a szövetkezet, vagy in­tézmény dolgozóinak köz­ügyévé váljon. Észrevéte­leikkel, javaslataikkal a munkavédelmi aktivisták és a munkavédelmi őrök támo­gatásával legyenek kezdemé­nyezői, segítői a dolgozók akvitizálásának, egészségük és testi épségük védelme, munkafeltételeik állandó ja­vítása érdekében. Legyenek kezdeményezői, résztvevői a munkavédelmi vetélkedők­nek, versenyeknek. Az egészséges munkakö­rülmények megteremtése, a munkavégzés biztonságának fokozása, a balesetek meg­előzése érdekében állandóan fejlesszék szakmai és mun­kavédelmi ismereteiket. Ad­janak megfelelő támogatást a brigádokba újonnan beke­rült dolgozóknak és szak­munkástanulóknak a be­illeszkedéshez, továbbá ah­hoz, hogy minél előbb elsa­játítsák és elmélyítsék a szükséges szakmai és mun­kavédelmi ismereteket. Az egészséget és testi ép­séget veszélyeztető körülmé­nyek feltárásával és meg­szüntetésével, újítási javas­lataikkal, tanulmányok készí­tésével, jobb munkaszerve­zéssel, a biztonságot szolgáló eszközök és megoldások kor­szerűsítésével, jelzéseikkel törekedjenek a munkakörül­mények állandó javítására. A SZOT munkavédelmi osztálya meg van győződve arról, hogy társadalmi össze­fogással, a szocialista brigá­dok erejével, a gazdasági ve­zetők és a szakszervezeti testületek munkavédelmi te­vékenységét irányító, szer­vező, segítő és értékelő munkája nyomán a munka­­védelmi előírások mind ma­­radéktalanabbul érvényesül­nek a gyakorlatban, ami je­lentősen hozzájárul az em­beri tragédiák számának csökkenéséhez, az üzemi bal­esetek és foglalkozási meg­betegedések megelőzéséhez. SZOT munkavédelmi osztálya Tanácskoztak a fiatalok December elsején az új Munkásművelődési Központ nagytermében rendezték meg a Paksi Atomerőmű Vállalat ifjúsági parlamentjét. A jól előkészített tanácskozás az írásban előre kiadott beszá­moló kiegészítésével kezdő­dött. Kiegészítője után Pó­­nya József, a vállalat igaz­gatója a KISZ-fiatalok által taggyűléseken összegyűjtött kérdésekre válaszolt. Az írásban leadott és a vitában elhangzott kérdések arról tanúskodnak, hogy a PAV fiataljait ugyanazok a prob­lémák foglalkoztatják, mint a többi dolgozót. Nem csoda, hisz az atomerőmű 57 száza­léka harminc éven aluli, az átlagos életkor 31 év. A fia­talok problémája egyenlő az egész vállalatéval. A válla­lat feladata a fiatalok fel­adata. A vitában céljuknak meg­felelően kellő körültekintés­sel és határozottsággal hang­zottak el a felvetések, vála­szok. A nyílt légkörre jel­lemzően nem titkolták, van­nak még olyan problémák is, melyeket ma megoldani semmiképp sem lehetséges. A hozzászólásokból az is ki­csendült, a fiatalok nem csak igényeket támasztanak a gazdaságvezetéssel szemben, hanem segítői, biztos táma­szai kívánnak lenni a fel­adatok végrehajtásában. Az eredményes tanácsko­zás a beszámoló elfogadásá­val, az intézkedési terv és az 1979. évi ifjúságpolitikai alap tervezett felhasználásá­nak jóváhagyásával ért véget. 3 „aztán hozták a jó ebédet” Megszűnik az Ilai la carte” Régmúlt idők magyaros ebédjét idézik Móricz Zsig­­mond egyik regényének so­rai: „Aztán hozták a jó ebédet. Volt az a jó pergelt leves. Pirított tarhonya volt ben­ne, szalonnán feleresztve. Nagyszerűen ízlett... Máso­dik étel volt a birkapörkölt. Ez volt ám csak az igazi! Olyan íze volt, mint a bol­dogságnak. Még jobb, hi­szen a boldogságot nem ve­szi észre az ember...” Vajon az Erőmű-étterem választékából fogyasztó dol­gozóink részéről elhangoz­hatnának-e hasonló dicsérő szavak? Ironikus kérdésemre Vigh József, az étterem ve­zetője elmosolyodik, majd komolyra fordítva a szót, így válaszol: — Ha a dicséretekkel nem is halmoznak el bennünket, az számunkra mindenkép­pen elismerést jelent, hogy a rendszeres ERBE-értekez­­leteken — amelyen a válla­latok és az étterem képvise­lői egyaránt jelen vannak —, sem a minőségre, sem a mennyiségre vonatkozó kifo­gást nem jeleztek. — Valahogy mégsem tű­nik ilyen rózsásnak a hely­zet... — Ami kifogás­­ merült, az a tisztasággal és takarí­tással volt kapcsolatos. Ez a probléma a pillanatnyilag sem megoldott létszámhiány­ra vezethető vissza. — Az igényekhez hogyan igazodnak az ételek választé­kával? — Minden ember kívánsá­gát nem tudjuk kielégíteni. A közkedvelt ételekből — amelyek tapasztalataink sze­rint hamarabb fogynak el — általában többet készítünk. A munkások igénye főleg a pörköltféleségek, a zsíros, paprikás ételek felé irányul. Az úgynevezett korszerű táplálkozásnak megfelelő ételek nem elég népszerűek. — Nekem újra eszembe jut Móricz írása, hogy mi­ként fogyasztották annak a bizonyos múltbéli ebédnek a második fogását: „S úgy ették, minden mel­léklet nélkül, nem volt sem­mi saláta, vagy ugorka, vagy zöldség. Húst a hússal, zsírt a paprikával.” Visszatérve a jelenhez, be­láthatjuk, hogy a franciás ételek ezután sem fogják az étterem fő profilját képezni. Viszont van egy mindennap felvetődő kérdés, amellyel kapcsolatban a változtatás mindenképpen időszerű. Ez nem más, mint a hosszú ideig tartó sorbanállás. — Sajnos, ez valóban meg­oldatlan kérdés. Az ERBE felé ugyan leadtunk egy vál­lalatonkénti létszámbontást, de az étkeztetés abban a for­mában nem valósítható meg. A vállalatok nem tartották be a megadott időket, mi pedig képtelenek lennénk az ellenőrzésre, még úgy sem, ha minden vállalat különfé­le jegyet kapna. Az igazság az, hogy fél órán belül a leghosszabb sor esetén is meg lehet ebédelni.­­ A létszámfelfutás kö­vetkeztében a sorbanállás nyilván még több időt fog elrabolni. — Az „a la carte” éttermi rész megszüntetésével, illetve jegyes étkeztetésre történő változtatásával tudunk csak a jövő követelményeinek megfelelni. — Hogyan fognak majd meleget enni azok, akik va­lamilyen okból nem rendel­keznek ebédjeggyel? — Egyik lehetőség szerint az aznapi jegyes menüt 15 forint 10 fillérért megvásá­rolhatják. A másik megoldás az lenne, hogy pecsenye­­sütődét hozunk létre, amely rendelkezik magával a sütő helyiséggel, egy eladótérrel, és a helyszíni fogyasztásra alkalmas térrel. Hurka, kol­bász, pecsenye és sült hal fogyasztására lesz így lehe­tőség. — Az éjszakai műszakban dolgozók étkeztetése milyen formában történik? — Éjszaka is üzemel ét­termünk. Éjféltől egy óráig van étkeztetés. Januártól be­vezettük a reggeliztetést is, tehát hajnali öt órától már itt reggelizhetnek a beruhá­zás dolgozói. — Természetesen nem várjuk el ugyanazt az üze­mi konyhától, mint az ott­honi koszttal. Nem lehetünk azonban közömbösek sem iránta, hiszen a jó étel jó körülmények között történő elfogyasztása csakis javíthat­ja közérzetünket. Milyen el­képzeléseik vannak arra, hogy a növekvő feladatok megoldása ne történjen a minőség rovására? — Terveink megvalósítását összefüggésben látjuk a már említett létszámhiányunk megszüntetésével. Ezért itt is elmondom, hogy szívesen várjuk a felvételre jelentke­zőket. Ugyanakkor feltétle­nül számítunk a jelenlegi kollektíva további becsüle­tes, odaadó munkájára. TORMA CSABA Sorban az igazság Fotó: Pákolicz

Next