Atomerőmű, 2001 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2001-02-01 / 2. szám
. oldal Mentünk, mendegélünk... Több mint húsz éve, '79-ben néhány mészetet, hegyeket szerető ember szefogott, és az akkor alakult ASE tálalásával létrehozták a Természetjó Szakosztályt. Ez eddig tény, történet. De ami azóta történt sokkal több, erre szóló élmények, kalandok, tanulás kudarcok, tévedések. Harsány imok, boldog elégedettség és gyötrelem, kínlódások. Hegycsúcsok és barngok mélye. Verőfény és hóvihar. Felszakadás és simogató hullámok, alsó helyezés és magyar bajnoki cím versenyeken. Ez a szakosztály törtéte, amelyet az alapító atyák elindított anno. Perémi Ferencet választották szakztályvezetőnek. Feri bácsi és segítői vették fel azt az alapot, melyre ma is naszkodunk. Ekkor lett a baráti társágból komoly egyesület. Feri bácsi iát példájával, mindenféle szigodás, hegyi beszéd nélkül, átplántálaz emberekbe a fegyelmet, az összetást, egymás segítését, a természet eretetét. A túravezetést szolgálatnak, igtiszteltetésnek tekintette. Sajnos a ugdíj elszólította őt körünkből, Jakovics János követte őt. Zala nagy idülettel kezdett a dolgoknak. Renge ötlete volt. Széleskörű szakosztályt nodott. Mindenkit, aki egy picit is érlelődik, be akart vonni. Szerette volna minden korosztálynak, minden fejlődési körnek van lehetősége túrni. A természetjárás minden ágán. Sajnos az élet keresztbe tett tanik. A betegség fiatalon nyugdíjkényszerítette és lemondott. Lassan két hegy az égi ösvényeket rója. Levi néki könnyű útja odafönn! Zala után - ha ló nincs, szamár is jó - sorok íróját választották vezetőnek, ily víz volt nagyon. Hideg és nagyon sodort. Nehéz volt paszkodót találni. Éppen ekkor a spát krémje, az akkori túravezetők, ugdíjba mentek, vagy más ok miatt csinálták tovább. Hogy néhány ne, említsek: Szabó Sanyi, Molnár Sas, Kókai Peti, Vida Gyuri, Bacsó Indi, Medveczky Gabi, Kenyeres Jós. Mind nevek, melyekhez megannyi nény, kaland, móka, gyötrelem fűzőe. Partra vetett halként kapkodtam a levegő és túravezeték után. Hál' istennek Halászná, Gitka megmaradt. Rengeteget dolgozott, hogy összetartsa a csapatot. Levelezett, telefonált, rábeszélt, lebeszélt, szervezett, egyezkedett, vitatkozott, gründolt, kuncsorgott. Milyen nyugodt élete lehetett volna, ha nem kell helytállnia balfácán szakosztályvezető helyett. Közben túráztunk. Néhány új "húst" sikerült rábeszélni a túravezetésre. Gergely Laci, Nagy Endre is épp olyan kopaszok voltak, mint jómagam. A nyeretlen kétévesek gátlástalanságával, önbizalmával terveztük az utakat, vezettük a csapatot. Mai ésszel, legalábbis meghökkentő dolgokat műveltünk. De mindig hazataláltunk időben! Bár - sajnos - néhány túratársat sikerült örökre elriasztani. Őszintén sajnálom. Azóta fejlődtünk. Ma már minden túravezetőnk képzett, vizsgázott. (Bár néhányuknak még gyakorolni kell.) Többen megszerezték az ezüstjelvényes - felsőfokú - képesítést is. Lassan minden szakágban lesz hozzáértő emberünk. Legutóbb friss vizitúra vezetőket üdvözölhettünk. Gyakorlott vizesek. Borulni is tudnak. Sokat, nagyon sokat mentünk, mendegéltünk az elmúlt évek alatt. Eleinte csak itthon, aztán ahogy erősödtünk, úgy nőttek az igények. Az egynapos túrákon összerázódott a társaság, és vágytunk a többnapos együttlétekre. Kezdetleges, mai szemmel primitív, felszereléssel kezdtük. A szép emlékű Rozetta és Krisztina sátrak és vatelinos hálózsákok korszaka volt. A táborverés komoly összefogást kívánt. Hosszas legózás után sem igazán akartak a sátrak sátorformát ölteni. A körülöttünk táborozóknak kellemes kabarét szolgáltattunk. Egyszer Szombathelyen a kemping melletti házak lakóinak nyújtottunk egész estét betöltő szórakozást. Az erkélyeken nekünk szurkolók állítólag fogadásokat is kötöttek, hogy befejezzük-e sötétedésig. Befejeztük. Mindig összeállt a tábor. A tábortűznél már csak nevettünk az egészen. Aztán kezdett szűk lenni a hazánk, és az Öreg -Feri bácsi vezetésével kióvakodtunk külföldre is. A Morva-hegyek, a Beszkidek, az Alacsony-, és a Magas-Tátra, a Pirin. Eleinte csak ezek voltak úti céljaink. Pénzünk sem volt, de az akkori politika sem díjazta volna, mondjuk a Francia Alpokat. Persze keletre sem volt kéjutazás. Micsoda tortúra volt megszervezni az utat a Kárpátokba, az akkori Szovjetunióba. De azért mentünk, mendegéltünk. Az utak, a csúcsok, a szakadékok, a táborok, a közös vacsorák, tábortüzek melletti hosszú beszélgetések, mind életünk része. A Pirin tengerszemeinek valószínűtlen kéksége, a Vihcen égető napsütése, a Tátra hófödte csúcsai, vagy az Égei-tenger simogató hullámai éppúgy bennünk vannak, mint a Zselic erdeinek őszi illata. Mentünk, mendegéltünk, sok kis és nagy dombra lecsücsültünk. Rengeteg kilométert hagytunk le. Sok-sok ezret. Többnyire gyalog, de nagy utakat tettünk bringával és kenuval is. És hozzá számolhatom a meredek hegyoldalakon nadrágféken, vagy hason csúszva legyőzött szakaszokat is. Rólunk azt tartják, sétálgatunk, jókat piknikelünk, a végén sörözünk. Szóval jól elvagyunk. Ja! Úgy van! A felsoroltak a túrához tartoznak. De a túrához tartozik a tizen-, húszon-, kilométernyi séta, közben néhány kerekecske dombocska meg hegyecske, cirka pár száz méter emelkedéssel. Na, meg néhány úttalan ösvény a túravezető jóvoltából. Hogy ne feledkezzem meg a tűző napsütésről, a szakadó esőről, esetleg a hóviharról. Sétáltak már a turistákat lenézők térdig érő hóban, vagy lombos erdőben, nyári felhőszakadás után, mikor tűz a nap? Nos utána beszélgethetnénk. Ha lenne kedvük. Hozzátenném, a túra olyan sport, amit nem lehet abbahagyni, lemenni a pályáról. Végig kell baktatni. Akármilyen idő, körülmény van. Ha elindultunk, végig kell csinálni. A cél nem jön közelebb, nekünk kell odamenni. Akármennyire elfáradsz, a busz nem jön fel érted a hegyre. A vonat sem áll meg a nyílt pályán a kedvedért. A sörödet sem hozza senki eléd. Csak akkor ihatod meg, ha végig csináltad, és a célba értél. Társaságunkban a sok éve túrázó mag mellett, nagy a jövés-menés. Eljönnek, majd egy-két túra után csendesen lemorzsolódnak. Nem erre számítottak. A legkönnyebb út sem ebéd utáni séta. Elfáradnak, elfásulnak és feladják. Úgy vélem, a túrázásra, mint sok másra is, lelkileg, fejben kell ráhangolódni. A kíváncsiság hajtson. Mit fogok látni, érezni? Milyen magasra, mélyre megyünk? Eltévedünk, hazatalálunk? Kik lesznek az útitársak? Várom az utat, és menet közben az foglalkoztat, mit hoz a következő kilométer. És meglepődöm, örülök, élvezem, vagy éppen bosszankodom azon, ami elém tárul. Mindenképpen lefoglal, és nem gondolok arra, mennyit mentünk. Elfáradok. Igen. Mint mindenki. De az élmény elhalványítja a vízhólyagot, az égő talpat, a sajgó forgót. Sokan ott hibáznak, hogy csak a teljesítményt nézik. Csak 20 km!? Az semmi!! Arra nem gondol, az 5-6 _____________ óra gyaloglás, és ha más nem érdekli, a felénél unja, várja a végét, nyűgös, csak a fáradtságával törődik. Szóval tele a hócipője. Többé nem jön. Kezdettől fogva célunk, hogy igazi turisták legyünk. Tetszenek ismerni a négy csoportot? A koca, a kultúr, az igazi és a fajturista. Mi szeretnénk az igaziakhoz tartozni. Történelmünk elején Kokesz kezdte szorgalmazni a versenyzést. Ez akkoriban évente 2-3 alkalmat jelentett. Néhány éve jött közénk pár lelkes fiatal, beleszagoltak a túraversenyek légkörébe. Eleinte a futottak még helyeken végeztek, de elszántságuk nem csökkent. Szívós munkával, tehetség 4 gél, sok gyakorlással följebb’és följebb kerültek a listán, mígnem tavaly minden rangos versenyt - ahol mindenki ott volt, aki számít - megnyertek. Ez csak diadal! A korona pedig az év végén került hozzájuk. A magyar bajnoki cím! Ami viszont ennél is több, az a húzóerő, amit ezek az ifjoncok jelentenek. Egyre többen csatlakoznak hozzájuk, és az elért eredményeknek köszönhetően már negyedik éve mi rendezhetjük a Bakancsos Atom Kupát, a Magyar Bajnokság nyitó versenyét. Kell ennél nagyobb elismerés egy sétálgató szakosztálynak? Szóval mentünk, mendegéltünk az elmúlt több mint húsz évben. Most élünk, éldegélünk. A megszorítások átrendezték a csapatot. Mióta pénzbe - egyre többe - kerül a szabadidő hasznos eltöltése, (milyen szakszerűen mondtam), sokan elmentek. Ne firtassuk! Talán egyszer belátják, nem jól tették. De hál' istennek jönnek újak. Ami a legnagyobb öröm, régi túratársak gyermekei, kiket tizenöt-húsz éve a nyakunkban vittünk, most a saját lábukon jönnek. Nyakukban a legújabb turistákkal. Talán mégsem csináltuk nagyon rosszul eddig. Nem volt felesleges az alapító atyák munkája. Kékestető, 1998 Biztonsági mintonság növelése 4. A biztonságot érintő események száma ATOMERŐMŰ nagyi 2001. február SPORT-HUMOR Találós kérdés Kinek a legkönnyebb megbocsátani? - Annak az újságírónak, aki a csapatod vereségét jósolta és tévedett! Változó ízlés Egy járógipszet viselő férfi biceg az újságos pavilonhoz. - A szokásosat ? A motorosok lapját kéri ? - kérdezi az újságárus. - Nem... - válaszol lehangoltan a férfi. - Most inkább a kutyamagazint kérem. A bunyós A szerkesztőségben nagy a nyüzsgés, szinte mindenki benn tartózkodik. Egyszer nyílik az ajtó és belép egy másfél mázsás fiatalember. Mindenki megdöbbentem némán nézi az izomkolosszust majd egyikük végre megszólal: - Kit keres? A fiatalember körülnéz és visszakérdez: - Melyikük írta rólam, hogy a balhorgaim már nem a régiek? Az edző Az egyik televíziós társaság interjút készített a focicsapat edzőjével. A riporter többek között megkérdezte: - Mi a véleménye az újságírókról ? Az edző kissé elgondolkodott, majd így válaszolt: - Kétféle ember létezik. Van a rendes ember és van az újságíró... Esernyő Professzor úr vásárolni megy, valamelyik üzletben elveszti az esernyőjét. Sorba járja hát a boltokat, amelyekben megfordult s keresi az elveszett ernyőt. Végül egy üzletben átadják az esernyőt. - Látja - mondja a szórakozott professzor a boltosnak -, az egész Belvárosban maga az egyetlen becsületes kereskedő... Mindenki más letagadta... Csere Ejtőernyőket válogat a pilóta. - Remélem, ezek jó ernyők. - mondja. Mire a raktáros. Ha nem működik, tessék visszahozni, kicseréljük. Magánszféra Az alkalmazottak megfigyelik, hogy a főnök mindennap délben eltűnik. Megbeszélik hát, hogy ők is korábban lépnek le. Hazaér az egyik munkatárs, és meglátja a ház előtt a főnök kocsiját. Fölsiet a lépcsőn, benyit a lakásba, s döbbenten látja, hogy a főnök az ő feleségével hancúrozik az ágyban. Másnap már nem tart a többiekkel, s amikor egyikük megkérdezi, "Mi van, te nem jössz?", így válaszol: - Nem... Én tegnap majdnem lebuktam. Válogatta: Sipos László Atomerőmű A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság, havilapja Vezérigazgató: Baji Csaba Mb. főszekesztő: Beregnyei Miklós Olvasószerkesztő: Varga József A szerkesztőség tagjai: Botka Beáta Enyedi Bernadett, Gyulai János, Lovászi Zoltánná, Majoros János, Medgyesy Ferenc, Sipos László Wollner Pál Felelős kiadó: Kováts Balázs főmérnök Szerkesztőség: Paksi Atomerőmű Rt. Tájékoztató és Látogató Központ, Paks, Pf. 71.7031 Telefon: 75/507431 Telefax: 1/355-72-80 InterNethttp://www.npp.hu Kiadja az ASM Kft Tolna Megyei Irodája Irodavezető: Dr. Murzsa András Levélcím: Szekszárd Pf: 71.7101 Nyomás: Déli Nyomda Kft 7630 Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: Futó Imre