Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)
1920-07-01 / 19. szám
lati szempontok irányítanák munkái szerkesztése közben. És nem ugyanez a művész-e várjon, aki alig győzi kivárni, hogy végre előadathassa munkáit, hogy megfürödhessen művészete hangjaiban és a föltétel nélküli szeretetben, amit barátaitól követel ? Wagner lelkes forradalmár, ki a társadalom hazugságaiból egyetlen kivezető útnak az «Empörung aus Liebe»-t látja. Utálja a napi politikát, mint mindent, ami ideáljait keresztezi. Utálja a német professzort, aki reformjainak útjában áll. Utálja az operát, mely nem-wagneri berendezésével akadálya az ő specifikus tehetségének. Utálja a társadalmat, mely kapitalizmusával minden slendriánnak és erkölcstelenségnek kútfeje és minden tisztának és nagynak ellensége. Wagner kivetettnek érzi magát az uralkodó világból és hogy egyéniségének értelmet adjon, azt az elméletet állítja föl, hogy a művészeten keresztül kell megújítani a társadalom erkölcseit és az a művészet, mit ő alkot, már nem a polgári rend ,és kapitalizmus művészete, hanem egy új, megreformált világé. Ezt jelenti Wagner «forradalmisága». Minthogy azonban nyilvánvaló, hogy a romantikus művész társadalomellenessége csupán alkotásdűhének egyik feltétele, és nyilvánvaló, hogy Wagner is, mint általában a XIX. századbeli romantika, a kapitalisztikus társadalom tipikus művészi iránya: láthatjuk, hogy Wagner forradalmisága csak a művészi stimuláció feltétele, lévén a romantikus művész alkotóképességének alapja a minden irányú elégedetlenség. Wagner nem politikus és nem etikus, csak és csak művész. Egyfajta erkölcsöt ismer csupán : a művészet erkölcsét. Ha a kereszténységre van szüksége (Parsifal), akkor középkori misztériumokba mélyed, ha a tiszta erőt és ősemberit énekli, akkor pogánnyá lesz (Siegfried). A művész erkölcsei kell, hogy bizonyos fokig impresszionista erkölcsök legyenek ; polgári szemekkel nézve a művész személyes befolyása veszélyesnek látszik : nem ok nélkül kell a Wagnerhez vágyó fiatal Bülowt szinte megszöktetni. Wagner életében az 50-es évek fejlődése döntő szerepű. A száműzetés nem óhajtott, de művészetének kedvező szerencsétlensége kényszeríti, hogy végső módon leszámoljon magával, tehetségével, céljaival. Hazátlanul, a legfenségesebb természet karjaiban, egy lelkes nő jóvoltából, anyagi gondok nélkül: itt lett Wagner azzá, ami Wagnerré teszi. A prózai művektől Tristanig : e szédületesen meredek és robbanásokkal teli útról küldött vallomások a Ritternéhez írt levelek. Meglátjuk a művészt szerencsétlen házassága döntő fázisában, látjuk, amikor hangulatai táplálása érdekében könnyelműen költekezik, kisérjük az elvont filozofálás útján, vele együtt ironizálunk zürichi dirigens szereplése közben és megértjük a két rettenetes hatalom közt : a sors és önmaga közt dobált ember roppantul szeszélyes csapongását. Annak a mesternek, kivel lázas invenciója három és fél hónap alatt íratja meg az egész Rheingold-zenét, megbocsátjuk gyermekesen önző kifakadásait is, pl. azt, amikor a Tristan értetlen fogadtatása alkalmából így ír a német népről : «... és mégis arra hajt különös sorsom, hogy a legbárgyúbb népek egyikénél keressek megértést, mivel véletlenül ennek a népnek nyelvét beszélem». (XXXVI. levél.) E levelekben is ugyanaz a fölényes varázsló és elragadó temperamentum