Auróra, 1920 (1. évfolyam, 13-19. szám)

1920-07-01 / 19. szám

állomások adatainak birtokában lehet majd végezni, de az a nagy terület, amely a földrengést megérezte (Genuai öböl környéke, az egész olasz part, sőt Algir és Timis is), erre utal, ha nem is bizonyul igaznak az a különben igen érdekes hír, hogy Monte Pisaninon (amely különben tisz­tára üledékes, tehát nem vulkános kőzetekből épült fel) kráter nyílt volna meg. Ebben az esetben a rengés fészkének mélysége iránt semmiféle kételyünk nem lehetne. De a földrengéstudomány, amely régente megelégedett a föld terü­letén észlelhető jelenségek leírásával s esetleg magyarázatával, messze kinőtt ezekből a keretekből, s ma már egész más tervek és célok vezetik a szeizmológust munkájában. A földrengés eloszlása, erőssége, hatásai, kísérő jelenségei csak egyes adatok, amelyek mind segítik ugyan, de még nem teljesen elegendők igazi céljának elérésére, amely nem más, mint a föld belsejének kutatása. Ez a rejtély, amely a régi korban babonás népmondákban találta megfejtését, s amely az évszázadokon keresztül folyton változva a tudo­mány kohóján végre mintha fellebbentené fátylát a modern szeizmológia előtt. A geológia, geofizika, astronómia, geodézia és szeizmológia egy­mással karöltve próbálnak világosságot hozni e talányra s talán sikerülni fog egyesült erővel kierőszakolni azt a titkot, amelyet ma már sejtünk, de azért biztosan talán sohasem fogunk megtudni. S bár Mallet már az 1860-a­s években ezt írja : «Seismology is chiefly to be viewed and valued as the instrument by wich a knowledge of the deep, of our planet will be atterned», mégis igazán csak azóta szegődött a föld belsejét kutató tudományok sorába, amióta Rebeur Paschwitz, aki 1880. években a berlini 0 pont oszlopának ingadozásait mérte, rájött s bebizonyította, hogy a horizontális inga a távoli földren­géseket jelzi, mivel a földrengés kezdőpontjából, az úgynevezett hypo­­centrumból a föld belsején keresztül minden irányban hullámok indul­nak, amelyek a rengésről a föld egész kerekségén hírt adnak. Ezzel ki volt jelölve a modern szeizmológia célja: a föld belsejének kutatása. Emberi megfigyelések csak kb. 2000 km-ig terjednek, hiszen a leg­mélyebb mélyfúrás, a czuchowi (Felsőszilézia) mindössze 2240 méter, a további mélységre a vulkanológiai megfigyeléseken kívül csak geodéziai és astronómiai megfigyelésekből lehet következtetni. Az árapályjelen­ségek rugalmas földre engedtek következtetni. A szélességingadozások és pólusváltozások értékeiből a föld rugalmasságát az acél kétszeresének számították. Schweydar vizsgálatai a föld szilárd kérgének árapályjelen­ségeire vonatkozólag hasonlókép az acél rugalmasságának háromszorosát adták. Mindezek a kutatások azonban a földről csak mint egészről adnak képet, de keveset tudnak mondani a föld belsejének felépítéséről, az egyes rétegek anyagáról, halmazállapotáról, fizikai viselkedésükről. A szeiz­mológia joggal kér tehát helyet e tudományok sorában, mert a földren­­gési hullámok áthaladnak a föld összes rétegein s így az állomáson fel­vett szeizmogramm, ha szabad így kifejeznünk magunkat, magán viseli útjának egész történetét, s felvilágosítást ad a keresztüljárt közeg fizikai állapotáról. A szeizmogramm elemzéséből megnyerjük a hullámok

Next