Autó-Motor, 1961. január-június (14. évfolyam 1-12. szám)

1961-01-01 / 1. szám

A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, amely immár több mint 60 éve tömöríti magába a szakma dolgozóinak zömét, ünnepet ült. December 17—18-án kereken huszonötödször jöttek össze kongresszusra a vá­lasztott küldöttek — 131-en Budapestről, 62-en vidékről, összesen tehát 193-an, akik között akadtak segédmunkások éppúgy, mint miniszterek, fiatalok és idősek, férfiak és nők, összeültek, hogy megtárgyalják a legutóbbi, 1057-ben tartott kongresszus óta eltelt három esztendő tapasztalatait és megállapodjanak az elkövetkező idők teendőiben. A Szakszervezet Központi Vezetősége vaskos füzetben nyomtatta ki jelentését, amely híven tükrözte a két kong­resszus közötti idő eseményeit. Számadatokat, grafikonokat, képeket találtunk itt közlekedésünk fejlődéséről, a dolgozók helyzetéről, s mindezeket Földvári Aladár elvtárs, a Szak­­szervezet főtitkára másfél órás beszédben egészítette ki. Ez a beszámoló egyben összefoglalta az észlelt hibákat is, ja­vaslatot tett azok kijavítására, hogy a közlekedés dolgozói — miként a múltban — az új ötéves terv nagy feladatai­nak is maradéktalanul eleget tehessenek. A beszámolóhoz hozzászólt többek között Kossa István elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, közleke­dés- és postaügyi miniszter (aki elmondotta, hogy ebben a szakszervezetben nőtt fel, innen került a munkásmozga­lomba) és Horn Dezső elvtárs, a SZOT titkára is. Minden felszólaló hangsúlyozta a szakszervezet jelentőségét, fontos szerepét abban, hogy terveink megvalósulhassanak. Szurdi István elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a KB ipari és közlekedési osztályának vezetője így elemezte ezt a kérdést: „Pártunk, de valamennyi ország munkáspártja, kom­munista pártja is nagy figyelemmel fordul a szakszervezeti mozgalmak felé. Annak ellenére, hogy hazánkban is, má­sutt is új és erős, más társadalmi szervezetek is keletkez­tek az elmúlt évek során, a szakszervezetek jelentősége nem csökkent, hanem ellenkezőleg, emelkedett. Ennek oka elsősorban az, hogy a néptömegek társadalmi és politikai szerepe is nagymértékben emelkedett. Fényesen bizonyítják ezt napjaink történelmi eseményei, és tanúi le­hetünk azoknak a hihetetlenül nagy társadalmi változások­nak, amelyeknek formálói a munkásosztály vezette nép­tömegek. De e néptömegek nemcsak formálói az új társadalomnak. A szecialista társadalmi rend építésének ütemét is az határoz­za meg, hogy milyen mértékű a dolgozó tömegek támogatása, milyen magas a társadalmi és osztályöntudata a dolgozó tömegeknek. Ennek kialakításában pedig a szakszerveze­teknek van a legnagyobb szerepük, szervezeti erejük s po­litikai befolyásuk következtében, valamint azért, mert ma már soraikban nemcsak az ipari munkásokat, hanem a mű­szaki, mezőgazdasági, kereskedelmi dolgozókat, a közalkal­mazottakat, orvosokat, pedagógusokat, a kultúra és művé­szet képviselőit, s nem utolsó sorban a közlekedés és szál­lítás dolgozóit is tömörítik. A szakszervezetek befolyásolják tehát társadalmunkat, gazdasági és kulturális életünknek minden területén. Ha a szakszervezetek jól dolgoznak, a társadalmi haladás fontos tényezői lehetnek és kell is, hogy legyenek. Miért tulajdonít pártunk különös jeletőséget a Közle­kedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének? Mit ké­rünk a közlekedés és szállítás területén tevékenykedő szer­vezett dolgozóktól? Pártunk két okból is nagyon lényegesnek tartja ennek a szakszervezetnek a munkáját. Az egyik ok az, hogy szám­szerűleg is igen jelentős tömegek tartoznak soraiba. Hiszen az ebben a szakszervezetben tömörült szervezett munkások és értelmiségiek száma meghaladja a 100 ezret, ami az ipar­ban foglalkoztatott összes dolgozóinknak 9—10 százalékát jelenti. Ez önmagában is tekintélyes dolog. A másik ok az a különleges helyzet, amelyet a közlekedési és szállítási dolgo­zók a mi társadalmunkban elfoglalnak, s ami abból fakad, hogy nap mint nap közvetlen kapcsolatba kerülnek a dolgo­zók százezreivel, millióival. Munkájuknak ezért nemcsak nép­­gazdasági fontossága van, nemcsak a népgazdaságunk számá­ra nélkülözhetetlen a tevékenységük, hanem politikailag is roppant fontos a fellépési, magatartási szemléletük. Közelítsük csak meg közvetve ezt a kérdést. A Magyar Szocialista Mun­­áspárt teljes egészében vissza­állította azt a gyakorlatot, hogy a szocializmus építése ne le­gyen elválasztható a dolgozók életszínvonalának rendszeres és állandó emelkedésétől. Nemcsak azért, mert ez a szocialista társadalom építésének megsérthetetlen marxista-leninista törvénye, hanem azért is, mert a dolgozó milliók, azok, akik nélkül nem lehet megvalósítani az új társadalmi rendet, az előrehaladást azon mérik, hogy jobban élnek-e ma, mint teg­nap. S amikor ezt mérlegelik, nemcsak azt vizsgálják, hogy mennyivel több van a borítékban — bár ez is lényeges kér­dés —, hanem sok egyéb körülményen és jelenségen mérik le, hogy történt-e előrehaladás, növekedés az életszínvona­lukban. Többek között azon is lemérik, hogy közlekedésünk mennyire fejlődött, mennyire korszerű, kulturált a városi és távolsági forgalomban egyaránt. Gondoljunk csak arra, mi az oka annak, hogy bár mi a közlekedési eszközeink mennyiségét a réginek két-három­­négyszeresére növeltük, mégsem tudjuk a lakosság közleke­dési igényeit még megfelelően kielégíteni. Talán kétszerese lett az ország lakossága a 10—15 év előttinek? Nem. De meg­többszöröződött azok száma, akik ma igénybe veszik közleke­dési eszközeinket — és fellépnek közlekedésünk kulturáltsá­gáért. Mert itt is olyan igények léptek fel, amelyekről azelőtt nemigen beszélhettünk. A mi gyermekeink talán már el sem hiszik, ha magyarázgatjuk nekik például azt, hogy a felsza­badulás előtt az autóbusz csak a „jobb emberek" közlekedési eszköze volt. És hogy a munkások százezrei kilométereket gyalogoltak, hogy megtakaríthassák a 30—40 fillérnyi közle­kedési költségeket. Persze, a közlekedés kulturáltságát nagyon sok formában mérik le a mi dolgozóink. Lemérik azon is, hogy lesz-e az a csuklós autóbusz, vagy nem lesz, azon is, hogy miként szer­vezzük meg a közlekedést, de azon is, hogy mi a közlekedés és szállítás dolgozóinak viszonya, hozzáállása, magatartása a tömegekhez, azokhoz az emberekhez, akik igénybe veszik a közlekedési és szállítási szolgáltatást. Hogy ez a kapcsolat milyen legyen, ebben a szakszerve­zetnek hatalmas szerepe, feladata és kötelessége is van. Ezt a feladatát, kötelességét a szakszervezetnek minél jobban kell teljesítenie, ez a pártnak is elsőrendű kérése a szakszervezet­hez, a szakszervezet különböző funkcionáriusaihoz, s rajtuk keresztül a közlekedés és szállítás szervezett dolgozóihoz.” Ezeknek a dolgozóknak a küldöttei a kongresszuson vé­gül is annak a feltételeiről beszéltek, milyen módon tehetik majd lehetővé, hogy rendben és időben — és a legkevesebb költséggel — jussanak el úticéljaikhoz az emberek, rendelte­tési helyükre az áruk, a termelvények. Határozatokba foglalta mindezt a kongresszus, amelyek megvalósítása lesz most a feladata a Szakszervezet újonnan megválasztott vezetőinek, funkcionáriusainak, elsősorban a bizalmiaknak, akik közvetlenül a munkahelyeken beszélget­nek majd az emberekkel mindarról, ami ezen a nagyjelentő­ségű tanácskozáson szóba került. "

Next