Autó-Motor, 1972. június-december (25. évfolyam, 13-24. szám)
1972-07-06 / 13. szám
Igen, már ma kell latba vetnünk minden erőt a forgalomszervezés hatékonyságának növeléséért. Lényegében ezt a gondolatot ragadtuk ki utolsó mondatként dr. Buncsák László r. alezredes vitaindító előadásából, amelyet a KTE Városi Közlekedési Tagozatának egyik ülésén mondott el, és amelyről legutóbbi számunkban „Budapest biztonságosabb közlekedéséért” címmel számoltunk be. Akkor az előadásra és a hozzászólásokra csupán vázlatosan utalhattunk. Most újabb részleteket közlünk az érdekes vita témáiból. Dr. Buncsák László r. alezredes a forgalomszervezés hatékonyságának növeléséről szólva a hatásköri kérdéseket is elemezte. A fővárosban folyó forgalomszervező tevékenység összetett, bonyolult feladat, több hatóság, intézmény és vállalat munkájától függ, nagy figyelmet, felelősségérzetet igényel. Márcsak azért is, mert minden hiba emberi életeket és anyagi áldozatokat követelhet. Éppen ezért az elkövetkezendő időben növelni kell a tudományos tervezőintézetek szerepét, érvényesítve felelősségüket az általuk kidolgozott forgalmi koncepciókért és forgalomtechnikai tervekért. A forgalomszervezési munkát megosztották, a kerületi tanácsok és rendőrkapitányságok egyaránt kaptak ilyen hatáskört. A főútvonalak kijelölése, a forgalmi elsőbbség szabályozása, az egyirányúsítás, a behajtási tilalmak elrendelése, a forgalomirányító lámpák telepítése, valamint a kiemelt területek forgalmi rendjének szabályozása azonban — a fővárosi közlekedés egyetemlegességének biztosítása érdekében — továbbra is a hagyományos központi kézben maradt. A forgalomszervezés alapvetően a forgalmi rend hálózati szerkezetének a fejlesztésére irányul, vagyis az elsőbbségi utak, az egyirányúsított belváros, a Duna-hidak, az elterelő és a kiránduló útvonalak, az irányított csomópontok és kereszteződések forgalmi rendjének a fejlesztésére. Az elsőbbségi utak kiváltképpen az 1963—1971. közötti években szaporodtak el. Hosszuk 200-ról 500 km-re növekedett, s ez sajnálatos hiányosságokat hozott magával. Ha meg akarjuk tartani ezt a főútvonalhálózatot, akkor az immár nélkülözhetetlen korszerűsítéseket és a forgalomtechnikai eszközökkel való felszerelést is meg kell valósítani. De a főútvonalrendszeren belül is* kezd kibontakozni egy még „előkelőbb” rangú, az úgynevezett szabad folyosó. És ahhoz, hogy a szabad folyosó valóban meg is feleljen a rendeltetésének, teljes hosszában minimálisra csökkentették a balra kanyarodások lehetőségeit, és itt a parkolást, megállást is erősen korlátozni kellett. De a szigorítások mellett ugyanezek az utak a többiek közül kiemelkednek korszerűbb forgalomtechnikájuk révén: az összehangolt jelzőlámparendszerrel, a világító jelzőtáblákkal, a beépített burkolati jelekkel stb. Lényegében tehát olyan „szabad folyosós” útvonalakra kell gondolni, amely éppen ezekben a hetekben a Nagykörút teljes hosszában is kezd kibontakozni. A rendőri forgalomszervezés egyik különösen érzékeny pontja a városközpont forgalmi rendjének fejlesztése, az utcák egyirányúsítása. Négy éve még a városközpont zónahatára csupán a Kiskörútig terjedt. Tavaly már elérte a Nagykörútat, s mai kiterjedésénél a Hámán Kató út — Mező Imre út — Rottenbiller utca — Felsőerdősor — Szinyei Merse utca — Élmunkás-híd — Csanádi utca vonala a zsinórmérték. Ez a terjeszkedés, vagy ha úgy tetszik, fejlődés, azonban egy egész sereg új gondot is szül. A zónahatáron belül az utazási sebesség jóval a fővárosi átlag alá került. Tapasztalhattuk azt is, hogy az allergiás útszakaszok és a balesetveszélyes csomópontok évről évre szaporodnak, és mind gyakrabban kell elviselnünk a forgalmi dugókat is. A tömegközlekedés lehetőségei is egyre romlanak, egyes útszakaszokon a sebesség tíz km óra alá csökkent. Az áruterítés is egyre nehezebben oldható meg. Ugyanakkor az Erzsébet-híd környékén a parkolási lehetőség már kimerült és a többi területen is gondot, sőt mind nagyobb gondot okoz. És végül, de nem utolsósorban a zónahatár közelében — ahol a forgalom torlódik — rendkívül koncentráltan jelentkezik a baleseti veszély. Elég vigasztalannak tűnhet ez a felsorolás, és éppen ezért jogosan veti fel az olvasó, a budapesti autós-motoros közlekedő, hogy: hát akkor mi a kiút? A városközpont közlekedési helyzetének megjavítására két szélsőséges nézettel találkozunk. Egyesek a városközpont útjainak teljes átépítését, mások a járműforgalom maximális korlátozását sürgetik. A szakemberek többsége viszont egyetért abban, hogy egyik álláspont sem fogadható el ilyen kategorikusan. Az előbbi a történelmi értékek elpusztítását eredményezné, az utóbbi viszont teljesen megbénítaná a központi városrész életét. És jóllehet még egy egész sereg más tény is ellentmond ezeknek a nézeteknek, a városközpont forgalmának javítására azért bizonyos hatásaikban érvényesíthetők lesznek. Milyen intézkedésekkel kell tehát számolnunk? Mindenekelőtt az egyirányúsított utcarendszert az új zónahatárig kiterjesztik, illetve a meglevőt módosítják és kiegészítik. Napirendre került a forgalom periodikus szabályozása is. Például a reggeli és a délutáni csúcsidőkben a tömegközlekedés előnyét fogják hangsúlyozni, ugyanakkor e két csúcs előtt és után a teherforgalmat, az áruterítést igyekeznek előmozdítani. Az ilyen intézkedések természetesen a közlekedés egyetemlegességének az elvét nem fogják sérteni. Két évvel ezelőtt sor került a Belvárosban a teherautók korlátozására: a 3 tonnán felüliek átmenőforgalmát megtiltották, sőt bizonyos időszakban a célfuvarral való behajtást sem engedélyezték részükre. Ezt a korlátozást most kiterjesztik a Nagykörútig. És ehhez a témához tartozik az is, hogy tovább már nem tartható fenn a különféle járművekre szabott sokfajta sebességelőírás. Szó esett a továbbiakban a „park and ride” elven ismert, már nálunk is nagyon időszerű, parkolást enyhítő intézkedésekről (az autós a zónahatárnál hagyja a kocsiját, és onnan már tömegközlekedési járművön megy a városközpontba), a főváros forgalmi rendjének hálózati szerkezetében különleges szerepet betöltő meglevő és újonnan épülő dunai hidakkal, azok csomópontjaival és még jónéhány nagyon időszerű — már ma időszerű! — tennivalóról. A forgalmi rend szerkezetének és technikájának fejlesztésére tervezett intézkedések csupán érzékeltetik fővárosunk arculatának gyors változását. Jelzik a forgalomszervező munka céltudatosságát. Ugyanakkor azonban számolnunk kell azzal is, hogy ezek az intézkedések korántsem jelenthetnek teljességgel megoldást a motorizáció gyors felfutását élő és átélő Budapestiekre. De türelemmel és megértéssel kell elviselnünk ezeket a nehézségeket is, hiszen, ha nem is jelenthetnek teljességgel megoldást (a világ más nagyvárosaiban is így van), feltétlenül javulást, kedvezőbb helyzetet teremtenek a korábbi gyakorlattal, a korábbi közlekedési gondjainkkal szemben. És ismételjük: Ezen az ankéton azok vettek részt, akiknek az a hivatásuk, hogy ezt a kedvezőbb helyzetet megteremtsék. Már ma ... (Almássy)