Autó-Motor, 1974. június-december (27. évfolyam, 13-24. szám)

1974-08-06 / 15. szám

gítség reményében sem szabad le­térni. Ott helyben kell mindenkinek megvárnia a segélykocsit. És való­jában, csak itt, a szaharai pokolban autózva, ahol a homokból sok he­lyütt napszítta, kísérteties csontok mementói bukkantak elő, fogtuk fel igazán, hogy miért volt szükség ilyen szigorú utasításra. Még így is majd­nem drámai fordulata lett a verseny­nek. A rugótörés és a tönkrement lengéscsillapítók miatt gyakorlatilag tovább már versenyképtelen gyári Mercedesével Stirling Moss és két versenyzőtársa Dél-Tunisz környé­kén elhagyott idegenlégiós erődben keresett menedéket, illetve gyorsja­vításra alkalmasnak vélt helyet. Csak egészen keveset távolodtak el a kijelölt útvonaltól, és ez is majdnem a végzetük lett. Csak napok múlva, úgyszólván az utolsó pillanatban mentették ki őket egy Land Roverrel a homokvihartól ostromlott romos erődből. Vizük már alig volt. A hőség (gyakran 60 °C felett), a por, továbbá az üzemzavartól és az eltévedéstől való rettegés állandó kísérőnk volt ezen a gyötrelmes sza­kaszon. Mi tagadás, féltünk... A mi sorsunk is, vagyis az, hogy csupán részben értékelhető tizenötödikként érkeztünk a müncheni célvonalhoz, itt pecsételődött meg. Pontosan Ta­­monrasset előtt eltört 2000-es Ford Escortunk hátsó hídja. Mint később kiderült, gyári hibás volt. A javí­tással sok időt veszítettünk, a toldo­zott híddal csak mérsékelt tempó­ban folytathattu­k utunkat, aztán In Amenas előtt a féltengely tört el. Vé­gül nagy nehezen találtunk egy Ford-műhelyt, ahol a kocsit vala­mennyire rendbehozták. De hát mindezzel végtelenül sok és immár behozhatatlan idő ment veszendőbe, de ennek ellenére egy gyorsasági sza­kasz külön első díját sikerült meg­szereznünk. Végül is majdnem teljes egy nappal megelőzve a legközelebbi riválist, az ausztrál vezetői hármas, Welinski, Tuman és Reddiex futott be elsőként a DS 23 Citroënnel a több mint 18 ezer kilométeres táv ragyogó teljesí­tése után a müncheni célba. Ezzel elnyerték a 16 ezer fontot érő első díjat. A csapatversenyben (bár a kiírás szerint külön ilyen nem is volt) is a francia kocsik jelesked­tek: a második, a harmadik és a ne­gyedik helyet egyaránt 504-es Peu­geot kocsival nyerték. Azért az én szűkebb hazám, Skócia versenyzői, James Iagleby és Bob Smith CJ6-os Jeep kocsival elhozták a 3000 fontot érő ötödik helyezésért járó díjat Az 52 indulóból bizony csak keveseknek sikerült eljutniuk a müncheni vég­célba. Az igazat megvallva azonban, az is nagy teljesítmény volt, ha va­laki a havas alpesi utakon és a fé­lelmetes szaharai homokviharokon, sziklarengetegek között átvergődve egyáltalán végig tudta autózni... Már alkonyodott, amikor Cowenéktől elbúcsúztam. A motorháztetőn dü­börgő jégeső volt a kísérőm Selkirk felé, az Ealdon-hegyekkel övezett úton ... Tulajdonképpen az is nagy tel­jesítmény volt, ha valaki végig tudta autózni. EREDMÉN­YEK: 1. A. Welinski K.­Tuman J. Reddiex (Citroen DS 23); 2. Christine Da­­cremont­ Yveline Vanoni (Peugeot 501); 3. Robert Nayret Jacques Terramorsi (Peugeot 504); 4. Clau­­dine Trautmann Marie-Odile Des­­vignes (Peugeot 504); 5. James Ingleby Bob Smith (Jeep Ciff). A további 14 versenyző teljesít­ményét csak részben értékelhet­ték. És napokkal később befutott még — értékelés nélkül — két versenyző Fenn Skóciában, Cowanék otthonában „Az évszázad autómaratonijának” 1948. évi győztese végigvezet a mostani „World Cup Rally” 17 országot átszelő útvonalán. Előtérben a Hippy névre hallgató Golden Labrador fajta vadászkutyája

Next