Autó-Motor, 1985. július-december (38. évfolyam 13-24. szám)

1985-09-15 / 18. szám

Néhány közlekedésigazgatási kérdésről Jogosítványok és Az elmúlt három év alatt a vezetői engedélyre vonatkozó egyes jogszabályok is megváltoztak, illetve módosításra kerültek. Tekintettel arra, hogy ezek a változások egy sor olyan kérdést vetettek fel, amelyeknek tisztázása és széles körű ismertetése feltétlen szükséges, a téma az AM olvasóit is minden bizonnyal érdekelheti. A leggyakrabban felmerülő kérdések: — A gépjárművezetői egészségügyi alkalmasság feltétele; — Hogyan lehet a gépjárművezetői állásvállalásra szóló jogosultságot megszerezni? — Egyes kategóriákkal milyen jár­mű, gépjármű vezethető? — Pályaalkalmassági vizsgálat és kategóriák. A GÉPJÁRMŰVEZETŐI EGÉSZSÉGÜGYI ALKALMASSÁG Az 1/1976. (I. 16.) egészségügyi minisz­teri rendelet életbelépésétől kezdve — 1976. I. 16. — rögzítette, hogy a gépjár­művezetésre való alkalmasságot két csoportba kell sorolni: 1-es és 2-es csoport. 1-es csoport: „A” és „B” kategóriá­ba sorolt gépjárművek, valamint a mezőgazdasági vontató vezethető vele. Ez az úgynevezett „úrvezetői jogosít­vány”. Az erre a csoportra alkalmas személyek gépjárművezetői állást nem vállalhatnak. Az ebbe a csoportba tar­tozók az állami vállalatok gépjármű­vét mint ügyintézők vezethetik, ha a vállalat igazgatója a 1z 1968. (IV. 24.) kormányrendelet 9. § (1) bekezdés alapján engedélyt ad. Ez az engedély azonban nem mentesíti a gépjármű­­vezetőt az anyagi és büntetőjogi fele­lősség alól. Időszakos vizsgálatok ideje: az 50. életév betöltéséig 5 év, 50—65 között 3 év, 65 felett 2 év. 2-es csoport: az ebbe a csoportba tartozó gépjárművezetők gépjárműve­zetői állást is vállalhatnak, ha egyéb feltételek is megvannak. Az idősza­kos vizsgálatokat 45. életév betöltéséig 3 évenként, 45—60 között 2 évenként, 60 felett 1 évenként kell elvégeztetni. Az ebbe a csoportba soroltaknál ma­gasabb az alkalmassági követelmény. Természetesen, a gépjárművezetőket vizsgáló orvos egészségi állapotra va­ló tekintettel kevesebb időre is szab­hat alkalmassági minősítést. Az utóbbi időben mind több gépjár­művezetői engedély egészségügyi cso­portjának átminősítését kérik. Ha va­lakinek 2-es csoportú egészségügyi al­kalmasságija van, és nem akar gép­­járművezetői állást vállalni, az 1-es csoportba való átminősítését attól az orvostól kérheti, akihez időszakos al­kalmassági vizsgálatra járt. Ezt az átminősítést az orvos az eü. minisz­ter , 1976. (EüK. 3.) EüM számú uta­sítás 9. § (5) bekezdése alapján köte­les elvégezni, és a vezetői engedély „Hivatalos feljegyzések” rovatába be­jegyezni. Ebben az esetben „Egész­ségi alkalmassága 1. csoportú” bejegy­zést kell alkalmazni. A visszaminősítés csak annyit je­lent, hogy az időszakos vizsgálat ideje meghosszabodik és csak az „A” és „B” kategóriákba sorolt gépjárművek és mezőgazdasági vontató vezethető, de csak akkor vezethetők abba sorolt gépjárművek, ha 2-es csoportba való minősítés bejegyzésre kerül. GÉPJÁRMŰVEZETŐI ÁLLÁSVÁLLALÁSRA SZÓLÓ JOGOSULTSÁG MEGSZERZÉS FELTÉTELE Azon személyeknek, akik 1970. január 1. előtt hivatásos gépjárművezetői tanfolyamot végeztek, a vezetői enge­dély „Hivatalos feljegyzések” rova­tába van bebélyegezve az állásválla­lásra szóló jogosultság. Akik 1970. ja­nuár 1. és 1984. január 1. között vizs­gáztak hivatásos gépjárművezetőként, azoknak „Gépjárműkezelői” bizonyít­ványuk van, és azt kell a vezetői en­gedély mellékleteként maguknál tar­tani Ez a bizonyítvány jogosít állás­vállalásra. Az­­ 1983. (VII. 6.) KM rendelet, amely 1984. január 1-ével lépett ha­tályba, megszüntette a gépjárműkeze­lői tanfolyamot és így megváltozott a gépjárművezetői állásvállalási jogo­sultság megszerzésének feltétele. A rendelet életbe lépésétől kezdődően bármelyik kategóriával állást lehet vállalni, ha a „hivatalos feljegyzések”­­nél a 2-es csoportú egészségi alkal­massági, valamint Pályaalkalmassági III., II. vagy I. kategória bejegyzés, il­letve érvényesítés szerepel. Például, ha valakinek van jelenleg nem hiva­tásos „B” kategóriára érvényesített vezetői engedélye, akkor úgy vállal­hat állást, ha egészségi alkalmassági 2-es csoportú vizsgálatot kér és be­jegyzést kap és a Pályaalkalmasság­vizsgáló Intézetnél III. kategóriába al­kalmasnak minősítették. Ha II. ka­tegóriába alkalmas, akkor taxi gép­kocsivezető is lehet, és ha I. kategó­riába alkalmas, akkor megkülönböz­tetett jelzéseket használó járműveket is vezethet. Tehát az állásvállalásra szóló jogo­sultságot azzal lehet megszerezni, ha egészségi alkalmassága 2-es csoportú és a Pályaalkalmassági III., II. vagy I. kategóriára minősített, és mindkét al­kalmasság a vezetői engedély „Hivata­los feljegyzések” rovatában szerepel.

Next