Autó-Motor, 2000. július-december (52. évfolyam 14-26. szám)

2000-07-04 / 14. szám

DE JÓ NEKI! A napokban azon töprengtem, hogy mennyi és mennyi tényező támasztja alá optimizmusomat, azaz: de jó lesz majd a fiamnak! Ő nemrég töltötte be a 10. életévét, így méltán várhatja a ki­sebbfajta csodákat, legyen az felújított M7-es, lombok közötti luxushotellel pompázó Roosevelt tér, a 4-es metróról már nem is beszélve. Nem mondom, a városi forgalomban villámháborúkat szító „áskálódások” vége­redményét a mi generáci­ónk, sőt, egy kicsit talán még a szüleinké is megsü­­vegelheti, de úgy igazá­ból, egyben, kompletten majd a most még kisisko­lás korosztály élvezheti a dolgot. Andrássy út, Nagykörút, Petőfi híd, Alkotás út, M3-as új szakasz, M1-es mo­sonmagyaróvári elkerülő, M0-s átkötő, hogy csak a nevezetesebb munkálatok helyszínét említsem. Mostanság a Mar­git körút, a Lánchíd pesti oldala és a Ba­ross téri felüljáró bújócskáztatja nap mint nap az autósokat, viszont átadtak egy új bevásárlóközpontot, a MOM „ke­rületben" pedig falak nőnek az égig. Au­tóval, BKV-járművel A-ból B-be eljutni szinte lehetetlen, de sebaj, legyintsenek önök is, hiszen ha minden úgy alakul, az utánunk jövők már tényleg gyönyör­ködhetnek, sőt - ha meg tudják fizetni az üzemanyagot - talán még közleked­hetnek is hazánkban. Egyenletes útfelü­leten a Balaton felé, falvak kerülgetése nélkül például Miskolcra, ha pedig majd be szeretnének „csavarodni”, nyugod­tan kerüljék csak meg a fővárost azon a saját magába érő MO-s autóúton. Ha ki­fáradtak, majd leparkolnak az ex-Gres­­ham palota előtti mélygarázsba. Szabó Róbert Virágoskertem REGIONÁLIS MELLÉKLET: Bács-Kiskun és Csongrád megyei olvasóinknak TARTALOM 2000/14 HÍREK AUTÓ 8 Renault Clio Sport 2.0 11 Opel Astra 2.0 DTL16V Club Volkswagen Beetle 1.6 14 Suzuki Wagon R+1.3 15 Mazda Demio 2000 16 Kia Carnival 2.9 TD LS Prémium 19 Alfa Romeo 147 20 Toyota Camry GX 3.0 V6 aut. TESZTELŐ 22 Forgács Gábor HASZNÁLT AUTO________ 24 Subaru XT EXTRA 26 GiugiaroTouareg TUNING_________________ 27 Brabus MCC Smart és Smart Cabrio HASZONJÁRMŰ_________ 28 Volvo FL GUMIABRONCS_________ 31 Nokián NRH 2 JÁRMŰTECHNIKA 32 Opel Zafira HydroGens POSZTER Reynard-Mercedes KÚTMUTATÓ 42 Komárom-Esztergom megye BÖRZE__________________ Új járművek árai VETERAN 52 A Bentley története MOTORKERÉKPÁR 56 KTM 660 Rallye ROBOGO 8 Malaguti Phantom F.12 cente EZT ÍRTA AZ AUTO-MOTOR 60 50,40,30,20,10 éve történt SPORT....................................... 62 Formula Off Road 63 Német túraautó-bajnokok (DTM) 64 Le Mans-i 24 órás autóverseny 67 MOLFIAGT-bajnokság 71 Formula-1, Francia Nagydíj London-Sydney Marathon 76 CART bajnoki széria 78 50 év sportképekben 79 Sporttechnika KERESZTREJTVENT 81 MÓL ELŐZETES : 75 Irány Sydney! Protokoll robot (C3PO) Autó-Motor 2000/14 • www.automotor.hu 3

Next