Az Én Ujságom, 1898. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

27. szám. AZ ÉN ÚJSÁGOM 431 VÁNDOR PALKÓ AZ ÓRIÁSOK KÖZT. — Mese. —­­ Palkó, — mon­dok — most ha­marosan szedjük fel a sátorfát és előre, mert ha mindazok, kiknek én annyi galibát csi­náltam, utánam iramodnak, még egy ép hajszál sem marad a fejemen, úgy széjjelszednek. A hogy hátam mögött maradt szép nagy Magyarország, a bátorságom újra megjött s már az forgott a fejemben, várjon hová, merre vegyem utamat, hogy szerencsémet megtaláljam. Hej, csak azok a feketék rám ne találnának valahogy! Meg is kérdeztem minden ország határán: vannak itt fekete népek ? Ha azt felelték, hogy: vannak bizony, nézczu neki, meg sem álltam a szomszéd határig, így lassacskán elértem a jeges orszá­got. Tyűk, de borzongott a hátam! — No Palkó, innét csak jobb lesz visszamenni a tejjel-mézzel folyó szép Magyarországba, mert egyszer csak arra ébredsz, hogy te is jeges medve vagy. Megfordulok, hogy induljak haza felé, mikor látom, hogy egy szemüveges német rengeteg nagy széllabdával ját­szik. No — gondolom — ez a féle meg­­fordult ország lesz. Itt a nagy embe­rek játszanak, a Pistukák, Bandikák meg az ország dolgát végzik. — Hát jól megy a játék, öcsém ? Mi? — kérdem. A német mérgesen nézett végig. — Én nem játszom, hallod, hanem dolgozom! — Dol­go­zik ? Az igaz, hogy sok csudabogara van az Istennek, de még azt nem láttam, hogy valaki labdával dolgozik. Minálunk a szántást-vetést, az aratást, a kapálást nevezik dolognak, de nem ám a labdázást. — Te bizonyára a más világról jösz, — felelt a német — mert azt se tudod, hogy én mit csinálok. — Én bizony nem jövök a más világról, hanem szép, Magyarországból, ha hallottad hírét Árpád nemzetének. — Épen jó, hogy onnan, jösz, mert akkor bátor ember lehetsz. Úgy hallot­tam, hogy a magyarok bátor emberek. — Meghiszem azt! — Még erős is lehetsz hozzá. — Egy-két mázsás zsákot csak úgy föllibbentek a vállamra.. — Derék, pajtás! Épen olyan em­ber vagy, a­milyenre vártam, te kellesz nekem. Jöjj, segíts, hogy hamarább készen legyek és ha akarod, ingyen viszlek föl léghajómmal a csillagokig. — Léghajóval ? Hát mért nem mon­dod elébb, hiszen volt vele találkozá­som. — Épen töltögetem, de nem bírok vele: el akar szaladni. — Állok elibe! Felgyűrköztem s neki fogtam a mun­kának s már naplementére készen vol­tunk. Úgy felfúvódott, mint a béka s akkora lett, mint egy nagy ház. Most aztán egy csomó kötéllel jól megkötöz­tük, nehogy nálunk nélkül keljen útra s mi leültünk falatozni. A német evés közben jókedvű lett s elbeszélte, hogy ő már mindenütt járt a kerek földön, csak épen a föld tengelyénél nem volt, de most oda igyekszik épen. — Ez aztán a pompás dolog! — mondok. — Tyűk, de nagy urak leszünk! Ezután mi fogjuk intézni a világ sor­sát. Ha látjuk, hogy éretlen a gabona a földön, egyet csavarintunk a föld ten­gelyén s nagyobb meleget adunk az embereknek s ha látjuk, hogy száraz­­­ság van, megeresztjük a csatornákat, — úgy­e ! Az én emberem el kezdett kaczagni. — Hohó, góbé! Nem úgy áll a do­log, a­hogy te képzeled! Isten dolgá­ba nem szabad embernek bele kontár­­kodni. Bölcsen elrendezi az igazságos Isten, hogy mikor legyen meleg vagy hideg s mikor eső vagy szárazság, nem iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiih !

Next