Az Én Ujságom, 1905. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1905-01-01 / 1. szám

I. szám. ( 3 AZ ÉN ÚJSÁGOM Hanem a pirosra festett galambdúcz lakóit nagyon szerettem. Azok voltak az én jó pajtásaim, a fehér meg a szürke galambok. Reggelente a vál­­lamra szálltak, az eleséges kosarat ellepték, a kezemből majd hogy ki nem csipkedték. Volt egy nagy kutyánk is, fekete, erős, házőrző eb, a­kit Markosnak hívtak. Az is nagyon szeretett engem. Nemkülönben a nagy czirmos is, a­melyik mindig a padkán feküdt, a kemencze mellett. Lustálkodott, nagyo­kat ásított, meg aludt. Csak akkor ébredt föl, ha megéhezett, akkor a puha kis fejét duruzsolva dörgölte a lábamhoz és igen okos tekintettel nézett az élés­kamara felé, a­hol édes­anyám a tejet tartotta. Volt egy nagy kertünk is, tele gyümölcsfával, ve­­teménynyel, meg szebbnél szebb virággal. Abban a kertben egész nap elját­­szogattam magamban és nagyon jókedvű és boldog voltam. Mindaddig, míg a csoda­­kútról nem hallottam. Mert attól fogva elment a játéktól a kedvem. Kis galambjaimat nem szeret­tem többé, Markossal sem kergetőztem, a czirmost, szegényt, éhezni hagytam. Talán nem rosszaságból, csak feledékeny­­ségből, mert akkor már nem törődtem semmivel, a­mit körülöttem láttam. Csak mindig a csodakútra gondoltam. Éjjel, nappal az volt az eszemben. Mindenáron látni szerettem volna és estéli imádságomban Istent arra kértem, engedné meg, hogy egyszer a csoda­kúthoz eljussak és belenézhessek, úgy, mint mások, a felnőtt emberek, a­kik hozzá zarándokolnak százával, ezrivel. Ezek után, kicsi Klári húgom, el­mondom neked, mi is volt hát az a csodakút. A csodakút. A mi falunktól vagy két órányira volt egy másik falu. Úgy hívták, hogy: Tárnok. Ennek a falunak nem volt egyéb nevezetessége, mint a nagy évszázados fenyő­erdő, a mi közte és a mi falunk között terült el. "

Next