Az Én Ujságom, 1905. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1905-07-02 / 27. szám

27. szám. AZ ÉN ÚJSÁGOM — így !... így ! — mondotta minden csók után, — majd megmutatom én a királynak is, hogy nekem szabad azt a kisasszonyt csó­kolnom, a ki ezen a két karon nőtt fel s a kit én taní­tottam járni. Porczellán kis­asszonynak az arcza ettől a sok csóktól egészen piros lett. Nem is tudott Lidire, a bolondos jószágra meghara­gudni. — Már most, szi­vecském, hallgass reám. Előbb ülj az ölembe! A bolondos Lidi leült a padlóra, Por­czellán kisasszony beleült az ölébe. Nem először tör­tént. Mindig így ültek, ha Lidi mesét mondott vagy ját­szott vele. — Én egy nagy dolgot mondok neked. Igen nagy dolgot. Akarod-e, angyalkám, hogy az arczod olyan piros legyen, mint a pünkösdi rózsa? Mert most olyan fehér, mint a habos torta. Akarod-e vagy nem ? — Akarom!... Akarom! — No, jó. Mondd meg édes­apának, hogy Lidi tud egy jó orvosságot neked. De megmondd! —­­ Lidi, megint kezdi? — Kezdem hát, mindig kezdem. — Apa nem hallgat ám magára, csak a doktor bácsira. — Elég hiba, kincsecském. Mert én olyan orvosságot tudok, a­mit be se kell venni kanalonkint, mégis használ, skatulyába se teszik, ákom­bákomat se írnak reá, mégis használ. — Mi az az orvosság?... Nagyon furcsa lehet az! — Hát, violám, van nekem a mi falunkban egy nénim. A nénimnek van egy óriási kertje éppen az erdő mellett, a kert lábjában folydogál egy gyönyörű patak, azon túl van egy rét, aztán a 3

Next