Az Én Ujságom, 1910. június-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1910-06-26 / 27. szám

MÓKUS. — Komoly történet egy mókás fiúról. Irta: GAAL MÓZES. ELSŐ FEJEZE^J^« Megismerjük Mókust s csodálkozunk, hogy ilyen a mókus. A fiúk a réten játszottak. Ez a rét nem volt se faluban, se kis városkában, itt volt Budapesten, itt van most is. Elég csodálatos dolog, de van rét ebben a nagy városban is. Olyan rét, amelyen fű terem, valóságos fű, zöld és hajlé­kony , még virág is terem a fű között, sárga fejű virág, melynek csöves a szára s abból két első osztályos legényke hosszú láncot fűzött. A fiúk kalapos dominót játszottak labdával. A labdát beletették a sorjába egy­más mellé rakott kalapok egyikébe s annak a gazdája felkapta a labdát, a többiek mind eliramodtak. Uccu, egyiket célba vette s ha eltalálta, hátba vágta. Néztem a fiúk játékát s úgy vettem észre, hogy nagyon sokat kiabálnak, de ritkán találnak a labdával. Mikor én ilyen kicsiny diák voltam s labdáztunk, úgy emlékszem, hogy kevesebbet kiabál­tunk, de többször találtuk el a célba vett fiúnak a hátát a labdával. Nem tudom, mi lehetett ennek az oka. Talán az, hogy a mi városkánkban nem volt annyi minden látni való, mint itt Buda­pesten van s így a szemünk jobban megnézett mindent, még a szaladó diák­nak a hátát is. A kalapos dominót játszó fiúk közül legtöbbször a Mókus nevét hallottam. Folyton ezt kiabálták: — Tedd a Mókus kalapjába! — Dobj reám, Mókus! — Nézd, Mókus a kezén jár! — Mókus, nesze, alma! — Ugass egyet, Mókus! Ki volt ez a Mókus? Bizonyosan a legelevenebb, a legmókásabb, a leg­jobban játszó, a legbátrabb gyermek kö­zöttük, mert különben nem emlegetnék olyan sokszor. Az egyik hirtelen szőke, kopott ruhájú, félretaposott sarkú, ingre vetkőzött fiú hir­telen a kezére állott s el kezdett járni a kezén. Cingár, sárga arcú gyerek volt,tompa, la­pos orrú, élénk villogó kékszemű, a haja pe­dig tótágast állott a fején. A mókushoz semmi tekintetben se hasonlított, legfelj­ebb, hogy nagyon fürge volt a bohókás. Ut PEDAGÓGIAI * WsBwyvT.

Next