Az Én Ujságom, 1916. július-december (27. évfolyam, 28-53. szám)
1916-07-02 / 28. szám
28. szám. AZ ÉN ÚJSÁGOM 441 — Miért nem beszélsz velem őszintén, kisfiam? Hogyan állapítsam meg, mekkora fizetést adjak neked, ha még azt se tudom, hogy miben vagy igazi művész? Mert lásd, úgy áll a dolog, hogy én óriási fizetést adok a művészeimnek, így például az első bukfencező kerek ötszázezer piasztert kap havonkint, a fő cigánykerékhányó pedig egy millió lyukas képeket. Neked is adnék szívesen ugyanennyit, sőt ráadásul még egykétszázezer rézpoltúrát se sajnálnék tőled, de előbb tudnom kellene, hogy micsoda is voltaképen az igazi szakmád? Most már végre magamhoz tértem annyira, hogy válaszolni tudtam. Összeszedtem hát magamat s elszántan, nekibátorodva elkezdtem a beszédet. — Nincs nekem semmiféle szakmám, — mondtam szégyenkezve. — Mit beszélsz? — kiáltott föl az igazgató és fenékig kiürítette a poharát. — Nincs semmiféle szakmád? Hát még sohase ültél egy megvadult paripa hátán? — Nem. — A forgó kereket se tudod bemutatni a nyújtóján? — Azt se. — Még talán a fejedet se tudod megforgatni a nyakcsigolyád körül? — Nem tudom — szóltam elhaló hangon. A hatalmas férfiú szigorúan megrázta a fejét. — Hát akkor mi jogon kívánod, hogy a cirkuszba szerződtesselek? Most már akár azt is elhiszem felőled: cigánykerékhányáshoz se értesz, pedig az orosz cár, a török császár, meg a többi rendes vendégem mind szigorúan megkívánta, hogy a művészek egytől-egyig cigánykerekeket hányva jelenjenek meg esténkint a porondon. Nem fiacskám, sajnálom, de így már csakugyan semmi se lehet a szerződésből . . . Kétségbeesve tekintettem magam elé, kényeim végigszivárogtak a szempillámon s szomorúan, elcsüggedve hajtottam le a fejemet. — Pedig azt hiszem, hogy mégis hasznomat tetszenék venni, ha szerződtetne, — mondtam bátortalanul. — Nem mondanád meg, hogy menynyiben? — Száz, meg százféle dolog van, amit én is könnyű szerrel elvégezhetnék. Kiseperhetném a cirkuszt, gondozhatnám az állatokat az istállóban s felügyelhetnék Rokitánszkyra, a vörösszemű pudlikutyára. Bizonyos vagyok benne, hogy Rokitánszky hamarosan megszeretne, mert én úgy bánnék vele, mint a hímes tojással . . . — Az igazgató nagyot ütött a homlokára. — Hopp, mondasz valamit fiú, — kiáltotta örvendve. — Rokitánszky mellett csakugyan megüresedett a főfelügyelői állás, mert az eddigi főfelügyelőt a múlt héten altábornaggyá nevezték ki a svájci tengerészethez. A svájci császár ugyanis, aki előtt két hétig produkáltuk magunkat, annyira megszerette a derék embert, hogy rögtön szerződtette a hatalmas állam vízi haderejéhez. Erre az állásra tehát csakugyan kinevezhetlek, még pedig húszezer fogaras fizetéssel és teljes ellátással, föltéve, hogy az édes apád írásban megengedi, hogy magammal vihetlek. — Az édes apám? — Szóltam megsemmisülve. — Természetesen. Az ő engedélye Labda, karika, ugrókötél nem sokat ér, ha nincs meg hozzá a Játékkönyv, írták: Barna Jakab és Ujhelyi Sándor gyermekek számára. Ára 1 korona 50 fillér. 1