Az Én Ujságom, 1919. március-július (30. évfolyam, 7-18. szám)
1919-03-01 / 7. szám
7. szám. AZ ÉN UJSÁGOM 99 Bagoly: Csak először ijedtem meg, aztán hozzászoktam. Az ember mindenhez hozzászokik. Denevér: Miért ropogtak a puskák? Miért morogtak az ágyak? Bagoly: Mert az emberek verekedtek egymással. Denevér: Tudom már, a kincs miatt úgy-e? Bagoly: Persze, hogy a kincs miatt. Az emberek mindig a kincs miatt verekednek. Egyik gazdagabb akar lenni, mint a másik. Denevér: Az erősebb megeszi a gyengébbet úgy-e? Bagoly: Úgy. Ebben a várban is mind más meg más emberek laktak. Nem is tudom, már hányféle lakója volt. Egyik elkergette a másikat. Denevér: Nem is hittem volna. Én mindig azt gondoltam, hogy az emberek szeretik egymást. Az előtt, hogy ide költöztem, egy templomnak a tornyában laktam. Éppen a harang mellett. A harang szépen szólott, s a harangszó ezt mondotta: «Mindjárt jönnek az emberek a templomba!» Bagoly: A templom, az más. Nekem itt az ágyudörgés volt a harangszó. A katonák káromkodtak és ölték egymást. A sok nyiláson, mert voltak ám nyilások a falban, kidugták a puskájuk csövét és lődöztek. Egyszer aztán a nagy kerek torony, amelyben a tömérdek puskapor volt, a levegőbe röpült. Ez éjjel történt, ezt jól láttam, mert a párkányon ültem. Az a mi tornyunk is meghasadt, s az emberek a levegőbe röpültek. Itt volt egy fej, ott egy láb, kéz. Mind darabokban. Aztán vakító vörös fényesség támadt, s többé nem láttam semmit. Denevér: Én meghaltam volna ijedtemben! Bagoly: Mert te csak denevér vagy! Denevér: Téged nem bántott soha senki? Bagoly: Azt sem tudták, hogy itt lakom. Velem sohasem törődtek. Denevér: Persze, hiszen mindig a kincset őrizték. Bagoly: És magukat. Denevér: Szeretted te az embereket? Bagoly: Nem. Láttam őket esténkint a vár udvarán, a kertben, a falakon, de egyik sem szólott hozzám. Ittak, mulattak vagy az ellenséget nézték. Össze-vissza szaladgáltak. Denevér: Gyerekek nem voltak köztük? Bagoly: Voltak gyermekek is, ezeknek is fakardjuk és fapuskájuk volt, ezek is verekedtek egymással, de aztán elálmosodtak, s bevitték őket, hogy lefektessék. Tudod jól, hogy mi csak szürkületkor kezdünk látni. Denevér: Hát macska volt-e a várban? Bagoly: Volt elég, de azok találtak elég egeret a kamrában, pincékben. Különben sem féltem a macskától. Denevér: Könnyű neked! Bagoly: Elhiszem. Jó éjszakát, fölkel mindjárt a nap! * A vén bagoly többé egy szót sem szólott, a denevér sem. A nap fölkelt, s a vén torony kopasz fejét vörös bársonytakaróval vonta be. A kanyargó patak lenn a mély völgyben vígan szökdelt, s a pásztorfiú felnézett a patak partjáról a váromladékra. Felkiáltott: — Vén füles bagoly, az éjjel megint sokat huhogtál! 80 fillérért egy vaskos meséskönyv tartalmát nyújtja a Milliók Könyve «Gyermekmese» száma. 2. kiadás. 1