Az Én Ujságom, 1920. december-január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1920 / 1. szám
2 HEBTap TÁNYÉRTALPÚ KOMA A HÉTSZŰK ESZTENDŐBEN. IRTA BOCS BÁLINT ELSŐ FEJEZET. Tányértalpú koma panaszos levelet kap. A tekintetes úr föltette nagy fekete pápaszemét, s kétszer is elolvasta a levelet, amellyel éppen most lihegett föl Mackóvárba a postáslegény. A levelet az ő kedves atyafia, Bömbölő Balambér küldte, akinek verébfej-nagyságú betűiből látszott, hogy diákkorában nem nyert első osztályzatot a szépírásból. Szólott pedig a levél következőleg: Szeretett drága sógorom, kívánom, hogy ezen pár sor Írásom friss jó egészségben találjon egész őri háznépeddel. Mifölöttünk bezzeg megnehezedett az idők járása, amióta lakásunkat a Tátra, Fátra és Mátra vadvirágos erdőiből hazánk fővárosába áttettük. Keservesen sóhajtozva gondolunk vissza a régi jó időkre, amikor kényelmes, meleg barlangunkban behúzódva, csak télvíz idején nyalogattuk a talpunkat, most bizony forró nyáron sem tehetünk egyebet. Az én kedves oldalbordámnak, Borbála sógorasszonyodnak minden bordáját meg lehet olvasni, még a túlsó oldaláról is, pedig azelőtt majd kihízott a bundájából. Ne sajnáljatok egyet-mást összepakolni a Tátra- Tátra-Mátra gazdag éléstárából, ami talán ■még nem fogyott ki teljesen. Legjobban örülnénk, ha nem bíznátok a küldeményt a postára, hanem magad hoznád fel nekünk, vagyis olyan régen láttuk már nyájasan mosolygó, bájos rokoni ábrázatodat! A várva-várt viszontlátásig sírig szerető atyádfia Budapest, VI. ker., Városliget, Medve-lak. Bömbölő Balambér s. k. U. I. El ne felejts az elemózsia közé egy üveg mézet is tenni, mert már majd eleped érte a szivünk . . . — Brum-brum — dörmögte Tányér, talpú koma, — szegény sógor, szegény sógorasszony, hogy ilyen rosszul megy a sorsuk .G . A . Azzal harsányan kikiáltott a konyhába: — Anyjuk ! Hé, anyjuk ! Tányértalpú koma hasonlóképpen te■'’eres—talpas élete-párja csakhamar előkerült férje ura hangos hívására. Éppen nagy bosszúsága volt a konyhán. Kerek száz darab túrósgombócot főzött ebédre, akkorákat, mint egy-egy ágyúgolyó. Hát amint egy percre elfordult a tűzhely mellől, látja, hogy az ott lábatlankodó kuktának kidagadt a két orcája, mintha a foga fájt volna. • — Lánchordta pákosz kölyke — csattant rá a szemfüles gazdasszony,— majd adok neked gombócot, de túró nélkül! A gyerkőc hirtelenében el akarta nyelni a két keményre gyúrt gömbölyeget, a két szeme majd kiugrott a kínos erőlködésben. Nos, a tekintetes asszony segített neki, hogy meg ne fulladjon: akkorákat ütött a hátára, hogy csak úgy puffogott. — Mi baj, szerelmes órácskám, — kérdezte a Mackóné, amint a csattanós igazságszolgáltatás után bependerült a szobába. Tányértalpú koma odanyújtotta feleségének a levelet: — Olvasd csak anyjuk, mit ír a sógor Budapestről? A tekintetes asszonynak még a könnye is kicsordult, amikor a levelet végig betűzte: — Uram, teremtőm, — sopánkodott nagy hangosan, — szinte hihetetlen, hogy ilyen nyomorúság legyen a mi szép fővárosunkban, ahol azelőtt kolbásszal fonták a gátat! Egész ebéd ideje alatt egyébről sem folyt a beszélgetés, mivel örvendeztessék meg a pesti atyafiak korgó gyomrocskáit? Hamarosan telegyömöszölnek egy nagy bőröndöt mindenféle jóval, amit csak az áldott vidék terem. Lesz abban méz, dió, lekvár, hecsepecs és egyéb nektár, kövér sonka, disznó-sajt, szem-száj amit megóhajt; kolbász vagy egy kilométer, rétes-béles nem rossz étel, pompás cukros sütemény, finom mint egy költemény. A tekintetes asszony arról sem feledkezett meg, hogy foszlósbélű hófehér kenyeret is küldjön az atyafiaknak, mert már azt mástól is hallották, hogy ugyancsak nyomorúságos a pestiek kenyere: ragacsos, tragacsos, habarcsos, vakarcsos, mindennek el lehet azt mondani, csak nem Isten áldotta kenyérnek . . . Készülődés közben egyszer csak félrevonta Tányértalpú komát Zsuzsánna aszszony: — Emlékszel, ugyebár, mikor Borbála sógorasszony legutóbb látogatóba volt nálunk, itt feledte egy drága ékszerét, az arany karkötő-órát, amit a férjecskéje vett