Az Én Ujságom, 1927. július-december (38. évfolyam, 19-36. szám)

1927-07-01 / 19. szám

298 Kedves szerkesztő bácsi! Itt vagyok Füreden! Kukk! Anyus ott ül egy nagy fehér vászonszékben és én itt szaladgálok az édes, drága füredi stran­don! Hát hogy is történt minden? Jaj, nem is tudom, hol kezdjem, édes szer­kesztő bácsi! Annyi mindent kellene elmondanom! Eddig telefonon beszél­tünk és telefonon olyan könnyű elmon­dani valamit: az ember csak csiripel, mint egy veréb. De most bajos volna te­lefonálni, mert az interurbán telefonba borzasztó hangosan kell kiabálni, meg aztán sok pénzbe kerül, az én zsebpén­zem pedig egy pengő egész hétre! Hát inkább irok! De ha az ember már bele­­mártotta a tollat a tintába és ránéz arra a nagy komoly fehér papirosra, akkor szeppen csak meg . . . Írni egész más . .. az a fekete betű ott marad a fehér papi­roson s ha egy csomó butaság van benne, hát az a butaság is ott marad, nem úgy, mintha valaki a telefonba csi­ripel! De mégis írok, mert már nem tu­dok meglenni Az Én Újságom nélkül! És olyan lelkifurdalásaim vannak, mióta megkaptam a szerkesztő bácsi üzenetét, hogy az én édes, drága kis pajtásaim kérdezősködtek utánam! Hát legesleg­­először is ezerszer üdvözlöm és csóko­lom őket, mindegyiket, aki üzent nekem! Azután mindjárt egy kis magyarázattal tartozom. Úgy volt, hogy Olaszországba megyünk anyussal — és most mégis itt vagyok Füreden! Hát az úgy történt, hogy én beteg voltam (hiszen emlékszik szerkesztő bácsi, mikor utoljára az ágy­ból telefonáltam?) és akkor apus Olasz­országba akart küldeni és már volt is szobánk Portoroseban, amikor apus egy reggel borzasztó alaposan megvizsgált és össze-vissza hallgatott és akkor egy­szerre azt mondta anyusnak: — Fiam, én ezt a gyereket nem küldöm Olaszországba! — Miért? — kérdezte anyus ijedten.­­— Mert nincs rá semmi szükség! — mondta apus nyugodtan, ahogy ő szo­kott beszélni, ha nincs baj. Én rögtön kezdtem nagyokat nyelni és éreztem, hogy vörös lesz az orrom, mert már na­gyon ott láttam magamat a tündöklő kék tengerparton, csupa pálmák meg nagy piros virágok között. Éppen el akartam kezdeni a bőgést, mikor após könnyedén hozzátette: —■ Éppen olyan jó lesz a Balaton is! Talán még jobb, legalább nem kap rögtön lég­csőhurutot, ha hazajön! Akkor egyszerre elfelejtettem bőgni, mert eszembe jutott, milyen csuda jó volt ta­valy is a Balatonnál és ott lesz Tündér­­morzsa is, mert azok mindig odamen­nek és ott­ lesz Magda is és a többi... Mire egy pillanat alatt mindent végig­gondoltam, már nem bántam csöppet se Olaszországot, hanem csak a Balaton­nak örültem ... Hát most itt vagyok Füreden és itt van Tündérmorzsa is és Magda odaát van Siófokon, de minden héten kétszer átzónázik és olyankor nagy zsűr van ... Majd erről is írok. De most előbb be kell vallanom a szer­kesztő bácsinak, hogy bizony nem vol­tam tiszta egyes, de az is igaz, hogy hat hetet mulasztottam, a betegségemmel és azt vizsga előtt nem lehetett behozni, így lett aztán négy darab kettősöm is. Hála Istennek, hármas nem lett csak majdnem, de az is csak rajzból! És az is csak azért, mert hogy az influenzám­ból izületi gyulladás lett, hát rögtön utána olyan gyenge és bizonytalan volt a kezem. Most a szerkesztő bácsi azt fogja gondolni, hogy ez egy kitűnő ki­fogás, pedig igazán olyan voltam, mint egy őszi legyecske. Hanem azért mégse lett baj a vizsgán és vigasztalásomra szolgál, hogy Tündérmorzsának is van két kettőse és Magdának is van egy egész csapat, ők pedig nem voltak bete­gek. Alinak, a bátyámnak pláne öt da-Megérkeztek Az Én Újságom Könyvei!

Next