Az Én Ujságom, 1927. július-december (38. évfolyam, 19-36. szám)
1927-07-01 / 19. szám
298 Kedves szerkesztő bácsi! Itt vagyok Füreden! Kukk! Anyus ott ül egy nagy fehér vászonszékben és én itt szaladgálok az édes, drága füredi strandon! Hát hogy is történt minden? Jaj, nem is tudom, hol kezdjem, édes szerkesztő bácsi! Annyi mindent kellene elmondanom! Eddig telefonon beszéltünk és telefonon olyan könnyű elmondani valamit: az ember csak csiripel, mint egy veréb. De most bajos volna telefonálni, mert az interurbán telefonba borzasztó hangosan kell kiabálni, meg aztán sok pénzbe kerül, az én zsebpénzem pedig egy pengő egész hétre! Hát inkább irok! De ha az ember már belemártotta a tollat a tintába és ránéz arra a nagy komoly fehér papirosra, akkor szeppen csak meg . . . Írni egész más . .. az a fekete betű ott marad a fehér papiroson s ha egy csomó butaság van benne, hát az a butaság is ott marad, nem úgy, mintha valaki a telefonba csiripel! De mégis írok, mert már nem tudok meglenni Az Én Újságom nélkül! És olyan lelkifurdalásaim vannak, mióta megkaptam a szerkesztő bácsi üzenetét, hogy az én édes, drága kis pajtásaim kérdezősködtek utánam! Hát legeslegelőször is ezerszer üdvözlöm és csókolom őket, mindegyiket, aki üzent nekem! Azután mindjárt egy kis magyarázattal tartozom. Úgy volt, hogy Olaszországba megyünk anyussal — és most mégis itt vagyok Füreden! Hát az úgy történt, hogy én beteg voltam (hiszen emlékszik szerkesztő bácsi, mikor utoljára az ágyból telefonáltam?) és akkor apus Olaszországba akart küldeni és már volt is szobánk Portoroseban, amikor apus egy reggel borzasztó alaposan megvizsgált és össze-vissza hallgatott és akkor egyszerre azt mondta anyusnak: — Fiam, én ezt a gyereket nem küldöm Olaszországba! — Miért? — kérdezte anyus ijedten.— Mert nincs rá semmi szükség! — mondta apus nyugodtan, ahogy ő szokott beszélni, ha nincs baj. Én rögtön kezdtem nagyokat nyelni és éreztem, hogy vörös lesz az orrom, mert már nagyon ott láttam magamat a tündöklő kék tengerparton, csupa pálmák meg nagy piros virágok között. Éppen el akartam kezdeni a bőgést, mikor após könnyedén hozzátette: —■ Éppen olyan jó lesz a Balaton is! Talán még jobb, legalább nem kap rögtön légcsőhurutot, ha hazajön! Akkor egyszerre elfelejtettem bőgni, mert eszembe jutott, milyen csuda jó volt tavaly is a Balatonnál és ott lesz Tündérmorzsa is, mert azok mindig odamennek és ott lesz Magda is és a többi... Mire egy pillanat alatt mindent végiggondoltam, már nem bántam csöppet se Olaszországot, hanem csak a Balatonnak örültem ... Hát most itt vagyok Füreden és itt van Tündérmorzsa is és Magda odaát van Siófokon, de minden héten kétszer átzónázik és olyankor nagy zsűr van ... Majd erről is írok. De most előbb be kell vallanom a szerkesztő bácsinak, hogy bizony nem voltam tiszta egyes, de az is igaz, hogy hat hetet mulasztottam, a betegségemmel és azt vizsga előtt nem lehetett behozni, így lett aztán négy darab kettősöm is. Hála Istennek, hármas nem lett csak majdnem, de az is csak rajzból! És az is csak azért, mert hogy az influenzámból izületi gyulladás lett, hát rögtön utána olyan gyenge és bizonytalan volt a kezem. Most a szerkesztő bácsi azt fogja gondolni, hogy ez egy kitűnő kifogás, pedig igazán olyan voltam, mint egy őszi legyecske. Hanem azért mégse lett baj a vizsgán és vigasztalásomra szolgál, hogy Tündérmorzsának is van két kettőse és Magdának is van egy egész csapat, ők pedig nem voltak betegek. Alinak, a bátyámnak pláne öt da-Megérkeztek Az Én Újságom Könyvei!