Az Én Ujságom, 1930. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1930-01-1 / 1. szám
Lord Doubt beszélt először: — És mégis azt mondom, hogy nincs igaza. Lord Smiling mosolyogva válaszolt: — Három hét óta mindig ezt mondja. Azóta meggondolhatta volna már a dolgot. — Nem tudom, hogy ön miért tagadja meg a nagyapját. — Eszemágában sincs. Csak jól ismerem a fiamat és a barátait. — Szóval nem változtatja meg álláspontját? — Nem én. — Hát akkor fogadjunk. — Jól van, fogadjunk. — A feltételekről már a múltkor beszéltünk. — Így van. A költségeket közösen viseljük. — De valakit ki kellene küldeni a dolog ellenőrzésére. — Talán Fiddlestick-et? — Gondolja, hogy el fogja vállalni? — Boldogan. Mindig szerette a gyerekeket. — No, de itt épp az ellenkezőjére van szükség. Szigorra, határozottságra. — Bízzuk Fiddlestick-re. Nem fog kudarcot vallani. — Rendben van. Mikor kezdjük? — A fiúk holnap bontanak tábort. Mindjárt meg kellene a dolgot indítani. — All right. Én még ma éjjel telefonálok Richmondba. — Én pedig beszélek Fiddlestick-kel. — Azt hiszem, már az elején kudarcot fognak vallani. — Meg vagyok győződve az ellenkezőjéről. — Majd meglátjuk. Isten Önnel. — Viszontlátásra. Lord Doubt megsimogatta a vizsla fejét és kifelé indult. Mögötte összecsapódtak a súlyos függönyök. . Lord Smiling elgondolkozva mérte végig néhányszor a szobát. Aztán mosolyogni kezdett, a telefonhoz lépett és Bob Fiddlestick lakását kérette palotájának telefonos kisaszszonyától. A szám csakhamar jelentkezett és félórás tárgyalás után a lord vidáman tette le a hallgatót, így, most már minden rendben van. De vájjon mi volt rendben? * A tábortűz lángja egyre mélyebbre bujt a parázsba s lassanként egészen eltűnt. A nyolc fiú tétován engedte el az összekulcsolt kézláncot és a zsarátnokba bámult. Körülöttük a nagy tábor ezerhangú némasága morajlott: ötvenezer fiú álmára húzott csillagos leplet az éjszaka és ötvenezer fiú álmát őrizték itt nyolcan, akiket összehozott a nemzetközi cserkésztábor forgataga, egymáshoz dobott, úgyhogy most már el sem hagyhatják egymást. Mózsi megelégelte a hallgatást és vidáman fordult Ivor felé: — Pirítsunk szalonnát! — indítványozta. — Hát az mi? — csodálkozott a barnaképű, mély feketeszemű Rao és hátratolta a selyemturbánt. Jürgen, akinek szőke haja mindig viszszahullt a homlokába, akármilyen kétségbeesetten próbálta hátrasimítani, nagy komolyan utasította rendre: — Hát nem tudod? A magyarok nemzeti étele. Én egyszer ettem náluk, de oda- Pierre Kao Lin Kis Testvér TÉLI ESTÉKEN KÖNYV A LEGJOBB PAJTÁS