Az Én Ujságom, 1940-1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1940-10-06 / 1. szám

• M­­EN ÚJSÁGOM ALAPÍTOTTA SZERKESZTETTE :18­89 - BEN -1834 -­­1936. FOSA LAJOS GAAL ARÓZEL TÜNDÉRVÁSÁR Budapest, 1940 október 6.­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, VI., Andrássy-út 16 - 52. évfolyam, 1 ^ "Hgy* ELŐFIZETÉSI ÁRA: Negyedévre, ajándékkönyvvel együt- 2 pengő. Egyes szám ára 12 fillér Romániában egyes szám ára 6 leu, negyedévre 70 leu. — Szlovákiában egyes szám ára 80 sl. fillér, negyedévre 14 sl. K (Szekereh rpo) ldizsár 46a.randos történet. — Áfa.­ o Ákos e m ..ötvös iként I. Messze Székelyföldön­, bérces-völgy­es tájon, — nem hinném, hogy arra a madár is járjon, v élt egy vén favágó, valamikor régen, égigérő erdő kellős közepében. Ijának-fának se" szeri, se száma, két legény is jutott minden fenyőszálra.. Nosza, nekiestek a tömérdek fának, vágták, döntögették, ahányan vadának s hogy, hogyan nem történt, tudja a Teremtő, mint a tavalyi hó, úgy eltűnt az erdő. Búsan leültek hát ott, az irtás szélen s azon tanakodtak, mit esznek a télen. Dolog híján ma­radt a sok szorgos tenyér, elfogyott a munka s el véle a kenyér. Bár meg is szomjaztak, bár meg is elültek, kerek száz esztendőt mégis egyhelyt ültek. De mikor­­fordultak a második százba, a legkisebb fiú a fejét megrázta, felugrott a tönkről, apja elé állott, torkát köszörülte s ekkér magyarázott: — Nosza, apámuram, hallgasson meg kel­méd! — húzott nadrágszíján arasznyit a gyer­mek. — Nékem már elég volt itt ülni hiába, s lesni, míg a galamb berepül a számiba. Világgá indulok, én Ibíz nem tagadom, hátha a szerencsét üstökön ragadom. — Azzal nyűtt süvegét bús fejébe vágta, helyre kis szekercét akasztott kar­jára, nadrágján — zekéjén még egy párat rán­tott s a kerek világnak — hajrá! — nekivágott. Ment, mendegélt jócskán, irtáson, csapáson­, nem is gondolt rá hogy valahol megálljon s ahogy nézgelődött jobbra, balra, mit­ lát? — Egy­­szercsak megpillant egy mohos kősziklát Megtorpant hirtelen, azt hitte Idézet, nem akart sehogyse hinni a szemének. — Nini, egy nagy hordó! — maradt nyitva szája. Akkurát olyan volt a szikla formája. Kí­váncsi volt szörnyen, vaj­mi kotyog benne s bal­tája fokával meg-megütögette. Körül is sétálta s amint nézi-nézi, csodák-csodája, csapja, is volt néki. Odaugrott tüstént, jót csavart a csapon, mivel szegény feje megszomjazott nagyon... Amint ügyeskedik, forgtolódik nagyba, uccu! — kiperdült a sziklahord­ó csapja s belőle a for-710478 («4) VORPE1 “7 T­­ .

Next