Az Én Ujságom, 1940-1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1940-10-06 / 1. szám

- 3 - Mire gondoljatok október hatodikén Megcsonkított hazánk újabb növekedése, a tündérszép Erdély egy részének visszatérése boldoggá tett mindnyájunkat. De a boldog öröm napjaiban kétszeres tisztelettel és szeretettel kell gondolnunk azokra a hősökre, akik ezért a hazáért, a magyar szabadságért áldozták fel éle­tüket. Október hatodika­­kilencvenegy esztendő óta gyásznapja a magyar nemzetnek. Sohasem fog­juk elfelejteni azt, ami 1849-ben, szabadságharcunk leveretése után, ezen a rettenetes őszi­­ napon történt. A világosi fegyverletétel napjától, augusztus 13-ától fogva a szabadság legnagyobb hősei vagy fogságban sínylődtek, vagy üldözött vadakká váltak tulajdon hazájukban. Sok közhonvédet besoroztak az osztrák seregbe s arra kényszerí­tették őket, hogy segítsenek leverni a szabad­ságért küzdő olasz testvéreket. A magasab­b­­rangúr tiszteket katonai bíróság elé állították és halálra ítélték. Október hatodikán az aradi várban tizen­három magyar tábornokot végeztek ki golyóval vagy kötéllel. Ugyanezen a napon lőtték agyon Pesten, az Újépület nevű kaszárnya udvarán, gróf Batthyány Lajost, Magyarország miniszter­­elnökét. Batthyány halálának helyén örökmécses hir­deti a vértanúhalált halt nagy magyarnak em­lékét. Az Újépületnek nyoma sincs már. Helyét szép paloták foglalták el s az egykori szomorú kaszárnyaudvar ma a Szabadság-tér névvel ékes­kedik. A tér közepén leng az Országzászló, amely előtt hal­api évévé megy el minden magyar em­ber. Az aradi vértanuk szenvedésének színhelye most idegeneké. De emléküket a magyar szí­vekből nem lehet kitépni. Az a hatalom, amely őket életüktől megfosztotta, porbaomlott azóta. De a magyar haza, amelyért örömmel haltak meg, él és élni is fog. S ameddig él, nem feled­kezik meg róluk. Mit tanultunk az állatoktól? Akár hiszitek, akár nem, az emberek sokféle tudományt, ügyességet lestek el az állatoktól. Amikor a levegőt próbálták meghódítani, a ma­darak, a jól repülő rovarok szárnyát, mozdula­tait igyekeztek utánozni. S ha nem tanult volna az állatoktól, soha nem repült volna át az ember az óceán egyik partjáról a másikra. Az, aki a hódok házát látta, valóságban, vagy akár csak képen, elámul akkor, hogy ezek az ügyes, fürge állatok milyen mesterei az­ építke­zésnek. Az ősember, aki barlangban húzódott meg, vagy a fák ágai között keresett menedéket, látta, hogy a vízpartján élő hódok milyen szép, kényel­mes, ellenség ellen védelmet nyújtó házakat tud­nak építeni. Alaposan megnézték, azután utánoz­ták. De mert az ember értelmesebb, meg ügye­sebb még a legügyesebb hódnál is, nemsokára sokkal szebb házakat tudtak építeni, mint az állat­világ szürkebundás építőművészei. Kitől tanultunk szőni? Ki mutatta meg az embereknek, hogy a fonalakat hogyan kell ügye­sen, tartósan egymással összefűzni? A tanítómes­ter a pók volt. Az ő hálóját figyelték meg az em­berek és az ő útmutatása szerint fonták első sás­­takaróikat, meg az elejtett állatok szőréből, nö­vényekből pödört szálból az első szöveteket. Rengeteg papírt gyártanak fából. Ezt a ve­gyészek­­ a darazsaktól tanulták. A darazsak megrágják a fát és ebből a megrágott fából épí­tik fészküket, amely olyan, mintha összegyűrt pa­pírból készülne. Ezt utánozták a vegyészek, gyár­tották fából a papírt. Amióta ezt tudják, sokkal olcsóbb a papír, nem baj, ha Ferkó véletlenül le is önti tintával az új számtan füzetet, a kis da­razsak jóvoltából nem kell anyunak sok pénzt adni, hogy újat vehessen.

Next