Az Én Ujságom, 1940-1941 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1940-10-06 / 1. szám
- 3 - Mire gondoljatok október hatodikén Megcsonkított hazánk újabb növekedése, a tündérszép Erdély egy részének visszatérése boldoggá tett mindnyájunkat. De a boldog öröm napjaiban kétszeres tisztelettel és szeretettel kell gondolnunk azokra a hősökre, akik ezért a hazáért, a magyar szabadságért áldozták fel életüket. Október hatodikakilencvenegy esztendő óta gyásznapja a magyar nemzetnek. Sohasem fogjuk elfelejteni azt, ami 1849-ben, szabadságharcunk leveretése után, ezen a rettenetes őszi napon történt. A világosi fegyverletétel napjától, augusztus 13-ától fogva a szabadság legnagyobb hősei vagy fogságban sínylődtek, vagy üldözött vadakká váltak tulajdon hazájukban. Sok közhonvédet besoroztak az osztrák seregbe s arra kényszerítették őket, hogy segítsenek leverni a szabadságért küzdő olasz testvéreket. A magasabbrangúr tiszteket katonai bíróság elé állították és halálra ítélték. Október hatodikán az aradi várban tizenhárom magyar tábornokot végeztek ki golyóval vagy kötéllel. Ugyanezen a napon lőtték agyon Pesten, az Újépület nevű kaszárnya udvarán, gróf Batthyány Lajost, Magyarország miniszterelnökét. Batthyány halálának helyén örökmécses hirdeti a vértanúhalált halt nagy magyarnak emlékét. Az Újépületnek nyoma sincs már. Helyét szép paloták foglalták el s az egykori szomorú kaszárnyaudvar ma a Szabadság-tér névvel ékeskedik. A tér közepén leng az Országzászló, amely előtt halapi évévé megy el minden magyar ember. Az aradi vértanuk szenvedésének színhelye most idegeneké. De emléküket a magyar szívekből nem lehet kitépni. Az a hatalom, amely őket életüktől megfosztotta, porbaomlott azóta. De a magyar haza, amelyért örömmel haltak meg, él és élni is fog. S ameddig él, nem feledkezik meg róluk. Mit tanultunk az állatoktól? Akár hiszitek, akár nem, az emberek sokféle tudományt, ügyességet lestek el az állatoktól. Amikor a levegőt próbálták meghódítani, a madarak, a jól repülő rovarok szárnyát, mozdulatait igyekeztek utánozni. S ha nem tanult volna az állatoktól, soha nem repült volna át az ember az óceán egyik partjáról a másikra. Az, aki a hódok házát látta, valóságban, vagy akár csak képen, elámul akkor, hogy ezek az ügyes, fürge állatok milyen mesterei az építkezésnek. Az ősember, aki barlangban húzódott meg, vagy a fák ágai között keresett menedéket, látta, hogy a vízpartján élő hódok milyen szép, kényelmes, ellenség ellen védelmet nyújtó házakat tudnak építeni. Alaposan megnézték, azután utánozták. De mert az ember értelmesebb, meg ügyesebb még a legügyesebb hódnál is, nemsokára sokkal szebb házakat tudtak építeni, mint az állatvilág szürkebundás építőművészei. Kitől tanultunk szőni? Ki mutatta meg az embereknek, hogy a fonalakat hogyan kell ügyesen, tartósan egymással összefűzni? A tanítómester a pók volt. Az ő hálóját figyelték meg az emberek és az ő útmutatása szerint fonták első sástakaróikat, meg az elejtett állatok szőréből, növényekből pödört szálból az első szöveteket. Rengeteg papírt gyártanak fából. Ezt a vegyészek a darazsaktól tanulták. A darazsak megrágják a fát és ebből a megrágott fából építik fészküket, amely olyan, mintha összegyűrt papírból készülne. Ezt utánozták a vegyészek, gyártották fából a papírt. Amióta ezt tudják, sokkal olcsóbb a papír, nem baj, ha Ferkó véletlenül le is önti tintával az új számtan füzetet, a kis darazsak jóvoltából nem kell anyunak sok pénzt adni, hogy újat vehessen.