Az Én Ujságom, 1943-1944 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1943-10-02 / 1. szám

C.££ Ids /zse&ókü­ tő-hrémte. Regény. — Irta: S. Bokor Malvin Karácsony éjszakája volt. A nagy karácsonyfa a szoba sarkában állt, az ablak közelében. Csúcsán tündöklött a fényes ezüstcsillag és az ágai fenyő-, meg cukorkaillatot árasztottak. Csak ez a szép csillag világított a sö­tétségben, még néha azok a fénycsíkok, amelye­ket a nyitott ablakon keresztül az elsuhanó autók rajzoltak a mennyezetre. Az ünneplő család már régen pihenőre tért, de a szobában azért nagy élénkség uralkodott, mert a bútorok éppen úgy nem tudtak aludni a boldog izgatottságtól, mint ahogyan a gyermekek nem tudnak elaludni Karácsony éjjelén és néha még a hajnal is ébren találja őket, mert nem győznek újra meg újra végiggondolni a várva­­várt este gyönyörűségein és mert alig várják a másnap reggelt, hogy játszhassanak Jézuska ajándékaival. A nagy karosszék néha roppant egyet, mert öreg jószág volt már és reuma bántotta a csont­jait. A pohos selyemdiván sustorgott és sóhajto­zott. A fényes, világossárga rózsafaasztal is nyi­­korgott egyet időnként. Legizgatottabb azonban az a kis velencei szerecsenszobor volt, amely az ajtó közelében állt és ezüst névjegytálcát tartott a kezében. Nagy, fekete szeme, fehér karimájá­ból, minduntalan rávillant a karácsonyfára és olyan boldogan vigyorgott, hogy széles szájában csak úgy villogtak a fehér fogai. A falon egy szép kép függött: fehér csipke­szoknyás kis táncosnőket ábrázolt, amint a szín­ház függönye mögött a táncokat gyakorolják. Ezek a kis táncosnők, akik nappal mozdulatlanul álltak, karjukat a fejük fölé emelve, vagy kecse­sen lehajló helyzetben, most nesztelen táncot jártak az aranykeretben. Olyan finom és halk volt a mozgásuk, hogy ember még akkor sem vehette volna észre, ha véletlenül benyit a szo­bába. A holdvilág azonban látta az átlátszó füg­gönyökön keresztül és gyönyörködött abban, hogy a művészkéz­ alkotta kis tündérek tündértáncot járnak a maszületett Jézuska tiszteletére. Most váratlanul zeneszó csendült bele a csöndbe, de ezt a zenét már hallhatta volna földi halandó füle is, mert az a különös formájú kis arany zsebóra szólalt meg, amely az üvegszek­rényben pihent, sok kis parcellán, üveg meg ezüst csecsebecse között és két dalt tudott eljátszani, finom, csilingelő hangocskáján. Karácsonyi ének volt az egyik, a „Csendes éjszaka.“ A kis zsebóra áhítatosan csilingelte a régi, szépséges éneket: „Csendes az éj, szent ez az éj. Alszik mind, aki él. Nincs fent más, csak a drága Szülők: Jászolban dajkálnak szent Csecsemőt. Szunnyad a Kisded, im, Angyal virrasz*■ álmain.“ ' 1

Next