Az Est, 1914. október (5. évfolyam, 250-280. szám)
1914-10-01 / 250. szám
Csütörtök, október Berlinben, sebesültek között Cecilia trónörökösné egy kórházvonat felszentelésén. Látogatás a tempelhofi Vöröskeresztnél. Orosz és francia sebesültek Berlin, szeptember 29. /Az Est kiküldött munkatársától./ Az utóbbi hetek gyakran visszatérő eseménye : a sebesültek megérkezése a harctérről. A hosszú vonatok óvatosan, lassan hozzák szomorú terhüket, mintha tudnák, hogy kiket szállítanak. Mindegyik kocsin a Vöröskereszt jelvénye. A pályaudvar perronján száz és száz kéz várja a sebesülteket, az egészségügyi csapatok egényei, ápolónőnek és önkéntes ápolónők. Szelíd szeretet ragyog ki a szemükből; nyugodtak lehetünk: ami a sebesült katonák érdekében megtörténhetik, azt itt mind megteszik. Meghívót kaptam egy ilyen kórházvonat megtekintésére, amely útra készen állott a Wilmersdorf— friedenaui pályaudvaron. A schöneberg — wilmersdorfi Vöröskereszt- Egylet állította ki a vonatot és a hadvezetőség rendelkezésére bocsátotta. Fél tizenkettő tájban megjelent a vonat beszentelésére Cecilia trónörökösné, frissen és vidáman. Mintája a német katonatiszt feleségének. Karcsú, szép, kedves, a huszonnyolc éves asszony minden bájával. Mosolyogva fogadta el az eléje nyújtott rózsákat, természetes egyszerűséggel, valami leírhatatlan kedvességgel. ... Negyvennyolc kocsi áll a pályaudvaron, készen az indulásra. Teherkocsik, negyedosztályú kocsik valamennyi a Vöröskereszt jelvényével. Negyven ezek közül szolgál a betegszállításra, a többi pedig főzésre, élelmiszerraktárra és a podgyász számára, valamint az orvosok és az ápolónénék részére. Kiegészíti pedig az egész kocsisort egy operációs vagyon. Mindegyik kocsi egyforma szeretettel és célszerűséggel van berendezve. A betegszállító vagyonokban 8—L ágy, a kocsik falain pedig szívreható mondások és idézetek Bismarcktól, Arndt-tól, Fichté-től. Pompás kályhák, melyek a kocsi közepéből egyenletesen terjesztik a jótékony meleget mindenfelé. Ha szükséges, a kocsit zöld függönynyel lehet elzárni a betolakodó napsugár elől. Elől a fiatal trónörökösné, utána a diszkiséret, majd mi magunk elérkezünk a konyha vidám tájékára. Itt minden csillámlik és fénylik. Fehér porczellán, csillogó réz . . . a háziasszony álma. Egy jól rendezett konyha minden szükséges része készen a működésre; húsvágógépek, tésztaformák, reszelők, balták és egy zsákmányra éhes, kövérhasú üst, mely sóvárogva várja, hogy a tiszta szakács megtöltse a gyomrát. A zsákmány most még a mellékhelyiségekben van s kellemes illatát már is érezzük. Mindenre gondoltak itt: sok-sok doboz olajszardinia, hosszú kolbászok, kenyér, sör s minden más jó étel-ital van összezsúfolva az éléskamrában. A podgyászkocsiban nagy fürdőkád áll. Ez is, mint minden más, nagyszerűen, végtelen gondossággal és szépen van berendezve, mintha csak az egész vonat kiállítási darab lenne. Vendégkönyv is van a vonaton, először a trónörökösné elé nyújtják, aki a könyvnek még sima fehér lapjait a következő sorokkal nyitja meg: »A legjobb kívánságokkal kísérem ezt a szép kórházvonalat és óhajtom, hogy sokaknak üdülést és felgyógyulást hozzon.« * És senki sem volt, aki ezt a kívánságot teljes szívével ne osztotta volna. És ha már a Vöröskereszt intézményénél tartunk ... A német kormány meglehetősen kényes helyzetben van velünk, külföldi újságírókkal szemben. Szeretne a kedvünkben járni, sőt kényeztetni bennünket, de, sajnos, ami minket érdekelte, legnagyobbrészt hadititok, dolgok, amelyek fölött a hadvezetőség intézkedik. Hogy kíváncsiságunkat valamiképpen mégis kielégítsék, időnként meghívást kapunk, hogy látogassuk meg ezt vagy amazt a Vöröskereszt-kórházat. Néhány nap előtt a tempelhofi Vöröskereszt létesítményeket mutatták be a berlini és a külföldi sajtó képviselőinek. Von Paalzow főtörzsorvos várt és fogadott bennünket, ő kísérte körül a vendégeket az óriási telepen. Pavillonrendszerben épült házcsoport ez a kórház, de a kőépületek között, a zöldelő páston mindenütt barakkok állnak, csodálatos alkotmányok, csavarra és rugóra járók, melyek pillanatok alatt szétszedhetők, vagy felállíthatók, s mégis, a külsejük szerint az állandóság jellegével tűnnek az ember szeme elé. Vörös színű vászonfaluk úgy van festve, mintha tégla lenne. A barakkok deszkaalapon állnak, egyegy ilyen barakkban 30 sebesült számára van ágy. Körülvezettek bennünket és apróra megmutattak mindent az óriási épületcsoportban. Vagy kétezer sebesült vergődik itt, kétségbeesés és remény között, a halált szólítva és az ifjúi életerőben bizakodva mégis . . . Egyes épületek előtt szuronyos katona állt őrt: itt benn orosz vagy francia sebesülteket ápolnak. Minden épület egy nagyobb kórteremből és egy kisebb szobából áll: a kis szobában foglyul esett sebesült tiszteket ápolnak... A kert felől, amint elmegyünk, az ablakon át egy fekete francia tiszti zubbonyt látunk, a fogasról csüng le. A zubbony alól piros tiszti nadrág, és valamivel magasabban az arany galonos piros tiszti sapka. Von Paalzow főtörzsorvos megengedi, hogy néhányan belátogassunk a francia tisztekhez és beszélgessünk velük. Borostás állú, beesett arcú, már őszülő férfi fekszik az egyik ágyban. A feje bekötve. Hunyt szemmel fekszik, az állapota igen súlyos : ágyúgolyó szilánkjai hasították be fejét, s most jégtömlővel enyhítik kínzó fájdalmait. Bartholomének hívják ezt a francia tisztet, kapitány. Hogy honnan hozták ide , erre nézve von Paalzowur megtagadja a felvilágosítást. A beteget természetesen senkisem fárasztja kérdezősködéssel. Mellette, a másik ágyon, egy fiatal francia tiszt. Mosolyogva nézi, amint tizen-tizenöten beözönlünk a szobába. És van a mosolyában valami dac, szinte provokáló lenézés, valami az örök francia quand kléméből. Megszólítjuk és beszélgetünk vele. Amit mond, nem éppen érdekes k Őrjáratot vezetett, megsebesült és fogságba esett. »Írják meg az urak, — teszi aztán hozzá önként — hogy kitűnő bánásmódban van részünk, s hogy nekünk, fogságba került sebesülteknek egyetlen kívánságunk van, az, hogy nálunk ugyanolyan jól bánjanak a németekkel, mint velünk itt.« Paalzow úr aztán megmutatta a röntgenező helyiséget, a fertőtlenítőt, és megjegyezte, hogy az összes francia és belga sebesülteket külön megvizsgálják, nem fertőző betegek-e ? Roppant sokan vannak köztük bőrbetegek, és még többen, akik tifusz-bacillusokat hordoznak.. . Orosz tisztek és katonák is nagy számban vannak a kórházban. Érdekes, hogy az orosz katonák közül sokan most először életükben láttak ágyat, s csak kelletlenül feküdtek belé, mert azt hitték, hogy valami kínzószerszámba erőszakolják bele őket. A konyhában megizleltették velünk a betegek főztjét. ízes, pompás ételek. A sebesültek a reggelin, ebéden és vacsorán kívül tízórait és délutáni uzsonnát is kapnak. Valaki megjegyezte, hogy hiszen ez fejedelmi ellátás. Amire Paalzow ezt a szépen hangzó választ adta : — Nálunk Németországban mindenki békeidőben is így táplálkozik. Csak nem kívánhatjuk a sebesültjeinktől, hogy a kórágyukon lemondjanak valamiről, amit megszoktak. ... Mert Németországban az embereknek van miből táplálkozniok. Adorján Andor. 3. oldal. Károlyi Mihályék fogságának borzalmai Szerencsés és kalandos Menekülés Elbeszéli Az Estnek Friedrich István — Az Est tudósítójától. — Hosszú és viszontagságos utazás után néhány nappal ezelőtt Olaszországba érkezett gróf Károlyi Mihály és egyik útitársa, • Friedrich István, továbbá Károlyi inasa: Bakos Mihály. A társaság Spanyolországon át érkezett Bordeauxból, ahol heteken át a legnagyobb nélkülözések között éltek, mint Franciaország hadifoglyai. Friedrich István Olaszországban elbúcsúzott Károlyitól és Budapestre utazott. Tegnap reggel érkezett meg, s azonnal felkereste Az Est tudósítója, a kinek Friedrich gróf Károlyi Mihályról és franciaországi nélkülözéseikről a következő érdekes előadást tartotta : — Ott kezdem az elbeszélést, mikor Bordeauxban bebörtönöztek bennünket, mert azt, a hogyan Bordeauxba jutottunk, már mindenki tudja. Bordeauxban sötét, rossz levegőjű börtönbe zártak bennünket, grófKárolyi Mihályt, Zsinszky Istvánt, az inast és engem. Ez a börtön rémes volt, higiénáról beszélni sem lehetett és hozzájárult szenvedéseinkhez, hogy összesen negyvennyolcan vallunk a meglehetős szűk helyiségbe zárva. Eleinte még tréfálkoztunk e szám fölött, minthogy Károlyi a negyvennyolcas párt elnöke, később azonban elment a kedvünk a tréfától. — Hogy milyen gyülevész népség volt ebben a börtönben, arra vonatkozólag csak annyit mondok, hogy a kikötőnek minden veszedelmes alakját idehozták, lezüllött olaszokat és spanyolokat. Naponta egyszer kaptunk enni, egy darab kenyeret löktek elénk és egy tál babot, amely hideg volt, de meg sem volt főve. Ha sétálni engedtek, ami nagy ritkán fordult elő, úgy a hatalmas vasrácscsal kerített kertben sétálhattunk, ahol megálltak az utcán az emberek és főleg az asszonyok, akik öklükkel fenyegettek bennünket és leírhatatlan szitkolódást zúdítottak felénk. Mikor megérkeztek az afrikai csapatok, ezeket is elvezették a vasrács előtt és engem elébük állítottak. Szerencsétlenségemre kissé német külsőm van, nagyon hasonlítok a német katonatisztekhez, és a zuávoknak, meg egyéb afrikai katonáknak rám mutatva ezt az utasítást adták : , j \ — Ilyenek a kutya németek! Ha ilyent láttok, gyilkoljátok le! Ez a gazember még néhány napig életben marad, mert még nem derítettük ki minden bűnét-