Az Est, 1915. február (6. évfolyam, 32-59. szám)
1915-02-01 / 32. szám
2. oldal Kulturmunka Hagytahadiszállás, jnuár 26. (A német nyugati harctérre kiküldött tudósítónktól) (A német nagyvezérkar jóváhagyásával) Amilyen hatalmas erővel harcolnak derék csapataink ellenségeink ellen, épp oly komoly a hadtápvonal igyekezete is, amelylyel a hadsereg erőtelesen lüktető szervezetét minden képzelhető támogatásban részesíti. Az összes tényezők így járulnak hozzá annak a bizalomnak a megerősítéséhez, amely népünket áthatja. Igaz ugyan, hogy ellenfeleink is rendelkeznek ugyanolyan szervezetekkel, mint mi, ami azonban bennünket tőlük megkülönböztet : az a lelkiismeretes alaposság, amelylyel nálunk a legjelentéktelenebb apróságot is kidolgozzák, amelylyel megállás nélkül kutatnak új és új segédeszközök után, egyre kísérleteznek, elsősorban a hadsereg érdekében, de azután természetesen a meghódított területek lakosságának javára is. A megszállott területek felélénkítése a hadtáp legfontosabb feladatai közé tartozik. E nehéz munka elvégzésére a hadtáp székhelyén legutóbb gazdasági választmányokat alakítottak. E gazdasági választmányok a hadsereg szükségleteinek kielégítése és a polgári lakosság megfelelő ellátása mellett főleg a mezőgazda-sági és ipari cikkeket használják fel a német közgazdaság céljaira. Természetes persze, hogy elsősorban a hadsereg érdekei irányadók. Az alapelv ez : »Az ellenséges ország lakosságának megadjuk mindazt, ami táplálkozásához szükséges, többet nem.« A gabona-, takarmány-, stb. készletet a hadvezetőség vásárolja s részben készpénzzel, részben bonokkal fizet érte. A megvásárolt készlet egy részét a lakosság céljaira visszaadják. A megszállott területen lakók más élelmiszereket, élvezeti cikkeket, használati tárgyakat is vásárolhatnak a gazdasági választmánytól, — természetesen készpénzfizetéssel. Erre a célra óriási raktárak épültek, amelyekben mindezt a sokféle holmit felhalmozzák, —■ közöttük természetesen azokat is, amelyekre a mi csapatainknak lehet szüksége. Ezekből a raktárakból alakulnak, — mindenütt, ahol csak szükség van rájuk, — a markotányosboltok, amelyekben, akárcsak a nagyvárosi áruházakban, minden kapható, amit az ember szeme-szája megkíván. A gazdasági választmány másik fontos feladata : teljesíteni a tábor rendeléseit. Azon a hadtápterületen, amelyet én meglátogattam, a termés legnagyobb részét már lefoglalták. A tavaszi rendeléseket persze csak nehezebben lehet majd kielégíteni, mert a terület egyes részein alig található meg a lakosság egytizedrésze. A hiányzó munkaerőt, amenynyire csak lehetséges, Németország fogja pótolni és mezei munkára fogják a hadtápterületeken fekvő vasúti állomások védelmére kirendelt csapatokat is. Ahol a viszonyok megengedik , gőz-, illetőleg motoros ekével fogják a földeket felszántani. Már gondoskodtak, hogy róla, megfelelő mennyiségű magvas gyümölcs és burgonya álljon rendelkezésre és hogy a hiányzó trágyát fennakadás nélkül pótolni lehessen. A gazdasági választmányok ezenkívül majorságokat is rendeztek be, amelyek a hadikórházakat látják el jó, frisss tejjel. A fejős teheneket nagy csoportokban vásárolják össze, ezeknek a rögtönzött majorságoknak az élére népfölkelőket állítanak. Hogy a lótenyésztés, amelynek a háború oly sokat ártott, ismét felvirágozzék, csődöröket hozatnak Németországba és új tenyésztési kísérletekbe fognak. Fűrészműveket helyeznek üzembe A fahasábok, amelyeket ilyen módon nyernek, faházikók építésére, lövészárkok kipadlózására valók. Egy bádoghengermű fedezi a frontbeli építkezéseknél mutatkozó bádogszükségletet. Szenet a belga szénbányák szállíttanak, mégpedig úgy a lakosság, mint a csapatok számára. Egy nagy gyár naponta 250 hektóliter 96%-os tiszta spirituszt szállít. Már 6600 hektoliter spirituszt raktároztak be, amelynek az értékét körülbelül két millió márkára becsülik. A katonai hatóság tiszta nyeresége a szeszadóból hektoliterenként körülbelül 200—220 frank. Egy nagyszabású szénégető telep gondoskodik a faszénről, amely a lövészárkokban való fűtésre szolgál és ennek a célnak annál inkább megfelel, mert füst nélkül ég és ilyenformán nem árulja el az ellenségnek az állásokat. Egy ilyen szénégető hetenkint körülbelül 2400 métermázsa faszenet szállít. Óriási mennyiség ez, ha meggondoljuk, hogy hetvenöt métermázsa fér egy vasúti vagyonba. A legnagyobbszerű berendezés azonban mégis csak egy villamos telep, amelyet egy nagy barlang belsejében helyeztek el és amely még a legelölfekvő lövészárkokat is elektromos világítással látja el. Mindent összevéve, mi barbár németek, büszkék lehetünk arra, hogy a súlyos harcokat vivő csapataink még elég erősek arra, hogy ily nagyszerű vállatokat létesítsenek. Ellenségeink, semmiképpen sem tudtak volna ilyen kulturmunkát végezni Goetz György. Látogatás a Wolff ügynökségnél Bberlin, január 11.. (Az Est kiküldött munkatársától) Nem is hiszszük, hogy milyen messze van tőlünk Berlin. Csak ma, január 25-ikén reggel értek ide a január 20-iki budapesti lapok. Nem csodálatos ? A londoni újságok sokkal hamarabb vannak itt, mint a mieink. Minden jóravaló berlini kávéház újságrekeszében ott a Times, vagy a Daily Telegraph. A németek olvassák és mulatnak rajta. Mért ne lehetne ez így Budapesten is ? Nem értem. De ha a vonat lassan is jár Budapest és Berlin között, annál jobban siet a hivatalos távirat. A legfelsőbb hadvezetőség jelentését itt sem tudják meg fél három-három előtt, amikor pedig körülbelül már hozzánk is elérkezett: »A nyugati hadszíntéren ...« stb. Ha nincsen benne valami különös, az emberek nyugodt megelégedéssel veszik tudomásul, mert hiszen mindenki szívében csak egy érzés van, hogy a német fegyvereknek győzni kell. Aki ebben kételkedik, az már rossz német. Itt mindenki rendületlenül bízik. A város nyugodt és szorgos, az utcák forgalmasak, mint máskor, a kirakatokban a császár, a trónörökös és Hindenburg arcképe. Ah, Hindenburg ! Ha német ember ejti ki ezt a nevet, úgy mondja, mintha templomban a feltámadás ünnepén orgonán játszanék. Hindenburg neve győzelmes seregek felvonulása, dicsőséges ágyuk dörgése, Németország teljes diadala ... Ja, unser Hindenburg ! Végre a korunkban, magunk előtt láttunk megszületni, tegnaprólmára megteremni egy valóban történelmi nevet, amely valaha matúratézise lesz a diákoknak. A sebesült katonák csoportokban állanak a kirakatok előtt, nézik a képeket. Bizonyos megnyugvással láttam, hogy az ő csukaszürke felsőkabátjuk éppen olyan gyűrött, ráncos, összement »használat« után, mint a mienk. Mint nálunk, itt is nem egy sebesült sétál büszke zsákmánynyal, orosz köpönyegben. Tegnap egy harcbavonuló századot is láttam. Valamelyik vasúti állomáson. A fiúk hegyes sisakja felvirágozva, de míg nálunk a rózsát, violát be lehet dugni a sapka fülvédőjébe, a németek felkötik a hosszúkás bokrétákat, úgy mint a mi tüzéreink még nemrég is a lószőrforgót. Felszálltak a vonatra és az altiszt a folyosón két kiragasztott figyelmeztetéshez vezette őket. Leírtam: I. Utazók ! Segítsetek ti is abban a munkánkban, hogy megvédjük hídjainkat és alagútjainkat. Több helyen megkísérelték már, hogy fontos vasúti műépítményeket a vonatból kidobott bombával elpusztítsanak. Ezért ott, ahol vasútigazgatóság erre figyelmeztet, zárjátok be a vasúti ablakokat, a félreeső helyeket ne használjátok, az átjárókon, a folyosókon ne álldogáljatok és minden módon vigyázzatok rá, hogy a fontos vasúti műépítményeket megóvják. A vasútigazgatóság. II. Vigyázat! Katonák ! Hogy idegen kémek és azok segítőtársai ellen védekezhessünk, a hadügyminisztérium eltiltja, hogy bárki is, aki a hadsereg kötelékébe tartozik, vagy pedig megsebesült, bármit is eláruljon a hadmozdulatokról, a csapateltolásokról, vagy új alakulatokról. Ezek a kémek és segítőtársaik főképpen és bebizonyítottan vasutainkon és pályaudvarainkon tartózkodnak tömegesen, ezért nem szabad semmiféle katonai intézkedésről idegen nők, vagy férfiak jelenlétében beszélni. Katonák ! Mások jelenlétében való mulatozásaitok közben is legyetek óvatosak, ne engedjétek kivallatni magatok. Egy meggondolatlan szó sok jó bajtársatok életébe kerülhet. Minden idegent, aki hozzátok dörgölődzik, aki ki akar hallgatni, rögtön jelentsétek fel a vasúti alkalmazottnak. A német katonánál, hazájáért nemcsak harcolni, de hallgatni is kell ! A vonatparancsnokság. ... És megérkeztünk Berlinbe. Valódi április. Néhány órányira még napsütés, a mező zöld, a gabona már kidugja gyenge szálacskáit, selymesek és vidámak a táblák, akárcsak tavaszszal, közben a televény szántásban már adogatják a komló sűrű rúderdejét, a dróthálónak is beillenek. De itt nincs ellenség, itt a teremtő munka lakik. Közel Berlinhez pedig valóságos hófergeteg. Az utcák villamos fényben tündökölnek, a kávéházak tele, minden kézben újság : »Wolff’s Telegraphisches Bureau meldet.. . Vagy pedig a hivatalos (W. T. B.) Grosses Hauptquartier, január 19. »W. T. B.« Wolff távirati ügynökség. Charlottenstrasse 15/b. Elhatároztam, hogy felkeresem. Ha már annyit olvassak Budapesten, Magyarországon, hogy Wolff-ügynökség, hadd látom legalább, hogy honnan indul a nyilvánosság útjára a nagy vezérkar jelentése. A Wolff-iroda részvénytársaság* Az igazgatója volt szives fogadni* Komoly, szakállas, tanárszerü német úr. Mikor előadtam a kérésemet, megrettenve szólott: — Hogy elmondjam azt, hogy milyen uton és módon érkeznek be a hírek ? ... Nem, uram, az lehetetlen. Ma Németországnak csak egy feladata van, dolgozni és nem beszélni. Megnyugtattam, hogy semmiféle katonai titkot nem akarok megtudni, de a Wollf-iroda ma fogalom a világon, az általános emberi tudásnak teszek hát szolgálatot, ha a Wolff-irodáról írok. — Ebben igaza van ! — lelkesedett. — Nagyon érdekes cikk lehet. — Legyen hát szíves elmondani, hogy mit tart érdekesnek és közölhetőnek a nyilvánosság számára. — Először is írja meg, kérem, hogy a Wolff-irodát 1849-ben alapította dr. Bernhard Wolff, a Nationalzeitung szerkesztője. De 1878 óta részvénytársaság vagyunk. Ebben a nagy háborúban azt a feladatot kellett megoldanunk, hogy a velünk háborúban élő országok hivatalos híreit is lehető- Hétfő, február 1.