Az Est, 1915. február (6. évfolyam, 32-59. szám)

1915-02-01 / 32. szám

2. oldal K­ulturmunka Hagytahadiszállás, jnuár 26. (A német nyugati harctérre kiküldött tudósítónktól) (A német nagyvezérkar jóváhagyásával) A­milyen hatalmas erővel harcol­nak derék csapataink ellenségeink ellen, épp oly komoly a hadtáp­­vonal igyekezete is, a­melylyel a had­sereg erőtelesen lüktető szervezetét minden képzelhető támogatásban ré­szesíti. Az összes tényezők így járul­nak hozzá annak a bizalomnak a megerősítéséhez, a­mely népünket áthatja. Igaz ugyan, hogy ellenfe­leink is rendelkeznek ugyanolyan szervezetekkel, mint mi, a­mi azon­ban bennünket tőlük megkülönböz­tet : az a lelkiismeretes alaposság, a­melylyel nálunk a legjelentéktele­nebb apróságot is kidolgozzák, a­melyly­el megállás nélkül kutatnak új és új segédeszközök után, egyre kísérleteznek, elsősorban a hadsereg érdekében, de azután természetesen a meghódított területek lakosságának javára is. A megszállott területek felélénkí­­tése a hadtáp legfontosabb feladatai közé tartozik. E nehéz munka elvég­zésére a hadtáp székhelyén legutóbb gazdasági választmányokat alakí­tottak. E gazdasági választmányok a hadsereg szükségleteinek kielégí­tése és a polgári lakosság megfelelő ellátása mellett főleg a mezőgazda-­­sági és ipari cikkeket használják fel a német közgazdaság céljaira. Ter­mészetes persze, hogy elsősorban a hadsereg érdekei irányadók. Az alapelv ez : »Az ellenséges ország la­kosságának megadjuk mind­azt, a­mi táplálkozásához szükséges,­­ többet nem.« A gabona-, takar­mány-, stb. készletet a hadvezetőség vásárolja s részben készpénzzel, rész­ben bonokkal fizet érte. A megvá­sárolt készlet egy részét a lakosság céljaira visszaadják. A megszállott területen lakók más élelmiszereket, élvezeti cikkeket, használati tár­gyakat is vásárolhatnak a gazda­sági választmánytól, — természete­sen készpénzfizetéssel. Erre a célra óriási raktárak épül­tek, a­melyekben mindezt a sokféle holmit felhalmozzák, —■ közöttük természetesen azokat is, a­melyekre a mi csapatainknak lehet szüksége. Ezekből a raktárakból alakulnak, — mindenütt, a­hol csak szükség van rájuk, — a markotányosboltok, a­melyekben, akárcsak a nagyvárosi áruházakban, minden kapható, a­mit az ember szeme-szája megkíván. A gazdasági választmány másik fontos feladata : teljesíteni a tábor rendeléseit. Azon a hadtápterületen, a­melyet én meglátogattam, a ter­més legnagyobb részét már lefoglal­ták. A tavaszi rendeléseket persze csak nehezebben lehet majd kielégí­teni, mert a terület egyes részein alig található meg a lakosság egytized­­része. A hiányzó munkaerőt, a­meny­nyire csak lehetséges, Németország fogja pótolni és mezei munkára fog­ják a hadtápterületeken fekvő vas­úti állomások védelmére kirendelt csapatokat is. A­hol a viszonyok meg­engedik , gőz-, illetőleg motoros eké­vel fogják a földeket felszántani. Már gondoskodtak, hogy róla, meg­felelő mennyiségű magvas­ gyümölcs és burgonya álljon rendelkezésre és hogy a hiányzó trágyát fennakadás nélkül pótolni lehessen. A gazdasági választmányok ezen­kívül majorságokat is rendeztek be, a­melyek a hadikórházakat látják el jó, frisss tejjel. A fejős teheneket nagy csoportokban vásárolják össze, ezeknek a rögtönzött majorságok­nak az élére népfölkelőket állítanak. Hogy a lótenyésztés, a­melynek a háború oly sokat ártott, ismét fel­virágozzék, csődöröket hozatnak Németországba és új tenyésztési kí­sérletekbe fognak. Fűrészműveket helyeznek üzembe A fahasábok, a­melyeket ilyen módon nyernek, fa­­h­ázikók építésére, lövészárkok ki­­padlózására valók. Egy bádog­­hengermű fedezi a frontbeli épít­kezéseknél mutatkozó bádogszük­ségletet. Szenet a belga szénbányák szállíttanak, még­pedig úgy a lakos­ság, mint a csapatok számára. Egy nagy gyár naponta 250 hektóliter 96%-os tiszta spirituszt szállít. Már 6600 hektoliter spirituszt rak­tároztak be, a­melynek az értékét körülbelül két millió márkára be­csülik. A katonai hatóság tiszta nye­resége a szeszadóból hektoliteren­­ként körülbelül 200—220 frank. Egy nagyszabású szénégető telep gondos­kodik a faszénről, a­mely a lövészár­kokban való fűtésre szolgál és ennek a célnak annál inkább megfelel, mert füst nélkül ég és ilyenformán nem árulja el az ellenségnek az állásokat. Egy ilyen szénégető hetenkint körülbelül 2400 métermázsa fasze­net szállít. Óriási mennyiség ez, ha meggondoljuk, hogy hetvenöt mé­termázsa fér egy vasúti vagyonba. A legnagyobbszerű berendezés azon­ban mégis csak egy villamos telep, a­melyet egy nagy barlang belsejé­ben helyeztek el és a­mely még a legelölfekvő lövészárkokat is elektro­mos világítással látja el. Mindent összevéve, mi barbár németek, büsz­kék lehetünk arra, hogy a súlyos harcokat vivő csapataink még elég erősek arra, hogy ily nagyszerű vál­­latokat létesítsenek. Ellenségeink, semmiképpen sem tudtak volna ilyen kulturm­unkát végezni­­ Goetz György. Látogatás a Wolff ügynökségnél Bberlin, január 11.. (Az Est kiküldött munkatársától) Nem is hiszszük, hogy milyen messze van tőlünk Berlin. Csak ma, január 25-ikén reggel értek ide a január 20-iki budapesti lapok. Nem csodálatos ? A londoni újságok sok­kal hamarabb vannak itt, mint a mieink. Minden j­óravaló berlini ká­­véház újságrekeszében ott a Times, vagy a Daily Telegraph. A németek olvassák és mulatnak rajta. Mért ne lehetne ez így Budapesten is ? Nem értem. De ha a vonat lassan is jár Buda­pest és Berlin között, annál jobban siet a hivatalos távirat. A legfelsőbb hadvezetőség jelentését itt sem tud­ják meg fél három-három előtt, a­mi­kor pedig körülbelül már hozzánk is elérkezett: »A nyugati hadszín­téren ...« stb. Ha nincsen benne valami különös, az emberek nyugodt megelégedés­sel veszik tudomásul, mert hiszen mindenki szívében csak egy érzés van, hogy a német fegyvereknek győzni kell. A­ki ebben kételkedik, az már rossz német. Itt mindenki rendületlenül bízik. A város nyugodt és szorgos, az ut­cák forgalmasak, mint máskor, a kirakatokban a császár, a trónörökös és Hindenburg arcképe. Ah, Hin­­denburg ! Ha német ember ejti ki ezt a nevet, úgy mondja, mintha temp­lomban a feltámadás ünnepén orgo­nán játszanék. Hindenburg neve győ­zelmes seregek felvonulása, dicső­séges ágyuk dörgése, Németország teljes diadala ... Ja, unser Hinden­burg ! Végre a korunkban, magunk előtt láttunk megszületni, tegnapról­­mára megteremni egy valóban tör­ténelmi nevet, a­mely valaha matúra­­tézise lesz a diákoknak. A sebesült katonák csoportokban állanak a kirakatok előtt, nézik a ké­peket. Bizonyos megnyugvással lát­tam, hogy az ő csukaszürke felső­­kabátjuk éppen olyan gyűrött, rán­cos, összement »használat« után, mint a mienk. Mint nálunk, itt is nem egy sebesült sétál büszke zsák­­mánynyal, orosz köpönyegben. Tegnap egy harcbavonuló száza­dot is láttam. Valamelyik vasúti állomáson. A fiúk hegyes sisakja f­elvirágozva, de míg nálunk a rózsát, violát be lehet dugni a sapka fül­­védőjébe, a németek felkötik a hosszúkás bokrétákat, úgy mint a mi tüzéreink még nemrég is a lószőr­­forgót. Felszálltak a vonatra és az altiszt a folyosón két kiragasztott figyel­meztetéshez vezette őket. Leírtam: I. Utazók ! Segítsetek ti is abban a munkánkban, hogy megvédjük híd­­jainkat és alagútjainkat. Több he­lyen megkísérelték már, hogy fontos vasúti műépítményeket a vonatból kidobott bombával elpusztítsanak. Ezért ott, a­hol vasútigazgatóság erre figyelmeztet, zárjátok be a vasúti ablakokat, a félreeső helyeket ne használjátok, az átjárókon, a folyosó­kon ne álldogáljatok és minden mó­don vigyázzatok rá, hogy a fontos vasúti műépítményeket megóvják. A vasútigazgatóság. II. Vigyázat! Katonák ! Hogy idegen kémek és azok segítő­társai ellen védekezhessünk, a had­ügyminisztérium eltiltja, hogy bárki is, a­ki a hadsereg kötelékébe tartozik, vagy pedig megsebesült, bármit is eláruljon a hadm­ozdulatokról, a csa­pateltolásokról, vagy új alakulatok­ról. Ezek a kémek és segítőtársaik főképpen és bebizonyítottan vasuta­­inkon és pályaudvarainkon tartóz­kodnak tömegesen, ezért nem szabad semmiféle katonai intézkedésről ide­gen nők, vagy férfiak jelenlétében beszélni. Katonák ! Mások jelenlétében való mulatozásaitok közben is legyetek óvatosak, ne engedjétek kivallatni magatok. Egy meggondolatlan szó sok jó bajtársatok életébe kerülhet. Minden idegent, aki hozzátok dörgölődzik, a­ki ki akar hallgatni, rögtön jelentsé­tek fel a vasúti alkalmazottnak. A német katonánál, hazájáért nemcsak harcolni, de hallgatni is kell ! A vonat­parancsnokság. ... És megérkeztünk Berlinbe. Valódi április. Néhány órányira még napsütés, a mező zöld, a gabona már kidugja gyenge szálacskáit, selyme­­sek és vidámak a táblák, akárcsak tavaszszal, közben a televény szán­tásban már adogatják a komló sűrű rúderdejét, a dróthálónak is beille­­nek. De itt nincs ellenség, itt a te­remtő munka lakik. Közel Berlinhez pedig valóságos hófergeteg. Az utcák villamos fény­ben tündökölnek, a kávéházak tele, minden kézben újság : »Wolff’s Te­legraphisches Bureau meldet.. . Vagy pedig a hivatalos­­ (W. T. B.) Grosses Hauptquartier, január 19. »W. T. B.« Wolff távirati ügynök­ség. Charlottenstrasse 15/b. Elhatá­roztam, hogy felkeresem. Ha már annyit olvassak Budapesten, Ma­gyarországon, hogy Wolff-ügynök­­ség, hadd látom legalább, hogy hon­nan indul a nyilvánosság útjára a nagy vezérkar jelentése. A Wolff-iroda részvénytársaság* Az igazgatója volt szives fogadni* Komoly, szakállas, tanárszerü né­met úr. Mikor előadtam a kérése­met, megrettenve szólott: — Hogy elmondjam azt, hogy milyen uton és módon érkeznek be a hírek ? ... Nem, uram, az lehe­­tetlen. Ma Németországnak csak egy feladata van, dolgozni és nem beszélni. Megnyugtattam, hogy semmiféle katon­ai titkot nem akarok meg­tudni, de a Wollf-ir­oda ma fogalom a világon, az általános emberi tu­dásnak teszek hát szolgálatot, ha a Wolff-irodáról írok. — Ebben igaza van ! — lelkese­dett. — Nagyon érdekes cikk lehet. — Legyen hát szíves elmondani, hogy mit tart érdekesnek és közöl­hetőnek a nyilvánosság számára. — Először is írja meg, kérem, hogy a Wolff-irodát 1849-ben alapította dr. Bernhard Wolff, a Nationalzei­tung szerkesztője. De 1878 óta rész­vénytársaság vagyunk. Ebben a nagy háborúban azt a feladatot kellett meg­oldanunk, hogy a velünk háborúban élő országok hivatalos híreit is lehető- Hétfő, február 1.

Next