Az Est, 1915. március (6. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-01 / 60. szám

Magyar orvosok Szibériában — Az Est tudós Hójától ~­­A háború folyamán számos ma­gyar orvos került hadifogságba, a­mi annak bizonyítéka, hogy derék orvosaink sebesültjeiket még az el­lenség közeledtekor sem hagyják el, hanem kitartanak mellettük a leg­­végsőkig. A fogságba jutott orvo­sokkal azonban ellenfeleink mi úgy bánnak­, mint a­hogy azt a civilizált népek nemzetközi joga előírja, any­­nyira, hogy e miatt már nemzetközi beavatkozást is kénytelenek voltunk kérni 51 Vöröskereszt genfi nemzet­közi irodája útján. A háború esetére kötött genfi konvenció 6. szakasza értelmében az elfogott orvosokkal nem szabad úgy bánni, mint a hadifoglyokkal. Ezzel szemben az oroszok hadifog­lyoknak tekintik őket, sőt nagy­részüket Szibériába szállították.Hogy Szerbiában hogyan bánnak a fog­ságba jutott magyar orvosokkal, arra nézve még nincsenek adataink, az oroszok bánásmódjáról azonban már biztos tudomásunk van. Eddig a háború folyamán a ma­gyar orvosok és egészségügyi szol­gálatot teljesítő orvosk­­öven­dék­ek közül több került hadifogságba Szerbiába és Oroszországba. A budapesti egyetem orvosi kara, bár nem hivatalos uton, de magán­levelekből értesülvén a hadifogságba jutott magyar orvosok és orvos­­növendékek sorsáról, átiratban köz­belépésre kérte fel a Hadifoglyokat Gyámnolító Bizottságot. E bizottság nevében Darányi Ignác elnök és dr. Farkas László előadó már küldött is a genfi nemzetközi bizottsághoz egy tiltakozó átiratot, melyben egye­bek közt a következőket mondja: — Igaz ugyan, hogy az ellenséges hadviselő és az orvosokat és az egészségügyi személyzetet igénybe veheti s érthető, ha nagyobb fogoly­­telepeken néhány orvos, ki a foglyok nyelvét beszéli, visszatartóik. De az az eljárás, a­melyben Oroszország részéről már hónapok óta fogságban tartott orvosaink részesülnek, nem­csak méltatlan, hanem a genfi kon­venció határozatainak teljes semmibe­vételét jelenti, úgy hogy lehetetlen a humanizmus nevében ez ellen jogos tiltakozással nem élni.­­ Figyelembe véve ugyanis, hogy a fent említett egészségügyi sze­mélyzetből 35 orvosdoktornak tar­tózkodási helyéről van a mai napig tudomásunk, s ezek közül csak 8 (23%) tartazik Nagyoroszországban, mig 27 (77%) Szibériában van inter­nálva s ott is különféle, egészben 14 állomáson Turkesztántól Vladivosz­­tokig szétszórva, tehát tulajdonképp szibériai tartózkodással súlyosbított hadifogolynak tekintendő ,s kérdez­zük, megfelel-e ez azoknak az ember­­baráti intencióknak, melyek a genfi konvencióban nemesen kifejezésre jutnak, s vájjon büntethető-e egy orvos ily súlyosan akkor, mikor hadi­fogságának alapja a hit kötelessége teljesítés, a­melyet akként vélt ta­núsítani, hogy épp a genfi konvenció értelmében (Arc. 1. alinea 2.) vissza­maradt súlyos sebesül­tjeink önfel­áldozó gondozása végett s ing önként adta meg magát, az­ ellenségnek, minek folytán nem büntetésre, de elisme­résre méltó cselekedetet végzett. A Kina-Batterre-nál a Dursajec völgyében — Egy tábori lövésből — Itt, a Dunajec­ völgyében gyönyörű tavasz van. Érdekes társaság van így együtt a hadosztály para­ncsnok­­ság ezen *Massonquorlim-jál,­a be­szálláséivá. Három gyalogsági főhad­nagy, egy h­uszárh­adnagy, egy autó­­hadnagy, néhány zászlós különböző fegyvernemből, egy főalkatorvos, egy ulánus főhadnagy és jómagam. Kevés kivétellel magyar­­fiúk. Valamennyi itt van a háború első napja óta. H ha majd előremegyünk­, akkor reánk kerül a sor. Ma ttvenegyedik napja, hogy a hadosztály a Dimajec völgyének északnyugati részébe van beásva. Itt most állóharc, úgynevezett­ Pc­­ations-Kampf folyik. Elenyésző cse­kély gyalogsági, de olykor-olykor annál hevese­bb tüzérrégi tüzeléssel. Vasárnap például 1. 59.5, 15-os, 32-es stb. ágyúi, oly heves koncertet ren­deztek, hogy egész nap zúgott a fü­­lünk. Ném hallgathatom el tüzérsé­günk mostani fölé­nyes működését. Különösen az úgynevezett Skoda­­vagy Kina-Batteric-nál (15 cm), mely röinden dicséretre méltó. Kiváló megfigyelő tisztje egy kapitány. Ezt a Skoda-Batteric-t azért nevezik Kina-Batte­ric-nak is, mert szok közül az ágyuk közül­­való, melyeket Kína rendelt meg S Sko­da-gyártói. Az általános helyzet igen kedvező s minden reményre jogosít. A napokban magas vendégeink vol­tak. József Ferdinánd főherceg h­ad­­seregparancsnokaink is fivére, Péter Ferdinánd voltak nálunk vacsorán, mely nagyon kedélyesen és fesztele­nül folyt le. Olyan dolgokról is folyt a beszélgetés, melyek a jövő katonai ténykedéseket illeti­k, melyeket termé­szetesen nem közölhetek. Mint néhány szabadságáról vissza­érkező lisztről hallom, Budapest vál­tozatlanul kedélyes és éjjeli élete a régi. Komolyan örülök annak, hogy szép hazánkban nincs szomorúság és kedélybetegség. Itt sincs. Mindenütt jó, sőt emelkedett a hangulat. A csa­patok kiképzése gyönyörű. Ruháza­tuk kifogástalan, sőt pompás. Élelmezésük egyenesen bámulatra méltó . Most farsangban szalámi, füs­tölt oldalas, császárh­ús, sonka, szardella, füstölt­ halak, ugorka, sava­nyított fehér nyers, káposzta, minden­­minden érkezett. Valamennyi kitűnő minőségű. A ha­tárparancsnokság­­nak saját füstöldéje van. Farsang nél­kül is minden jó van. Olykor-olykor sör is, bár nagyon gyakran. A tisztek pláne fejedelmi módon élnek. Talán nem fogod hinni, de mégis úgy van, hogy a front­tisztek rajvonalban job­ban élnek, mint mi a parancsnokság­nál. Menüjük egyenesen óriási. Min­den a legfinomabb, a legjobb, a cigare­­tetta is, a torta is, a szivar is, a konyak is. Likőrök, pecsenyék, befőttek, egy­szóval minden van s minden a leg­jobb- De mindent megérdemelnék. Gyalogs Sgunk előtt ft­k kalapssal, hó­dolatteljes tiszteletem irántuk soha sem fog megszűnni. A nemzetközi sportférfiak a háborúban is érin­tkeznek Bernben orvospiai tanácskozás lesz —­ Az Est tudósítójától — Külföldi lapokban itt-ott felbuk­kan egy hír, a­mely az 1916. évi ber­lini olympiad ügyével foglalkozik. A háború természetesen most hát­térbe szorítja ezt a kérdést, de azért talán az arra igazán hivatottal-, véle­ménye még ma is érdekes. Múzsa Gyula országgyűlési képviselő, a Ma­gyar Olympiai bizottság elnöke, most is összeköttetésben áll a nemzetközi olympiai bizottság tagjaival s azok levelei alapján mindenesetre hiva­tott arra, hogy válaszoljon arra a kérdésre, mi lesz a berlini olympiáddal és mi lesz a sport jövője. A hozzá a közelmúltban érkezett levelekből a következő idézeteket bocsátotta ren­delkezésünkre : A nemzetközi olympiai bizott­ság irányításában és tevékenysé­gében semmi sem változott min­denki bizalommal lehet a vezető­ség iránt, holnap úgy mint tegnap. Beíró Coubertin. A nemzetközi olympiai bizott­ság barátságos családi kör, mely­ben egymást kölcsönösen becsülik, mely a háboru dacára sem szűnt meg, melyben, mindenki hazája javára munkálkodik. A bizottság teremtő munkája azonnal mutat­kozni fog, mihelyt a béke áldásos hajnala pirkadni kezd. Gróf Brunella d’Usseaux. Az egyik idézet a báró Coubertiné, a­ki a nemzetközi sportot ma is abból a szögből nézi, mint a háború előtt. A másik idézet a nemzetközi olym­piai bizottság titkáráé, gróf Brunetta d'Usseauxé. Az idézetekre hivatkozva, Múzsa Gyula véleménye a következő: A­ sport ma úgyszólván az egyetlen nemzetközi kapocs, a­mely a művelt emberiség teljes szétszakadását némi­leg korlátozza, de a hajszálfinomsága gyönge kapocsból lesz az acélkemény­­ségű pánt s a sport lesz az, mely az első lépést megteszi a háború iszonyai­nak és borzalmainak felejtésére, a se­bek behegeszt­ésére. A nemzetközi sportérintkezés in­tenzitásából ha veszített "is, azért teljesen a háború alatt sem szünetelt, hisz báró Vchiningen, az olympiai bi­zottság német tagjának hősi halála a belga harctéren éppen olyan vissz­hangra talált a Vogézeken túl a fran­cia sportkörökben, mint a minő szo­morút azon innen a németeknél gróf Gaulier-Vignal, Monaco képviselője fiának és vejének eleste a francia harctéren. A nemzetközi sport a legerősebb élet­­jell­é nyék­én fogja adni, midőn Bern­ben a nemzetközi olympiai bizottság tagjai egybegyűlve a semleges Svájc területén, összehozza megint azokat, kik félév előtt mint barátok váltak el a Szajnamenti metropolisban, kik­ből a háboru iszonya talán ellenfele­ket, de nem ellenségeket csinált. Egy fontos kérdés vár döntésre: a Vl-ik olympiász rendezésének időpontja. Hangsúlyozom, hogy időpontja, mert a helyre vonatkozólag a már régebben kötött határozat, mely Berlint válasz­totta színhelyéül, dacára az angol intrikának és kísérletnek, a nemzet­közi olympiai bizottság minden egyes tagjánál, tekintet nélkül nemzetisé­gére, kezdve a francia származású el­nöktől, végig a bizottság minden tag­ján, ma is sziklaszilárdan fenn áll. Ennek folyománya gyanánt az elmúlt évben, hözott az az elvi határozat is vál­tozatlanul form­ett, mely 1920-ban a VH-ik olympiász színhelyéül Buda­pestet választotta,. Coubertin báró különben jelezte, hogy legközelebb egy jelentést ad közre, melyben vázolni fogja azokat a teendő­ket, melyek a béke helyreálltáig a bizott­ságra várnak, s melyek távolabbi perspektívájában nemcsal­, a berlini után 1917-ben Romában tartandó nemzetközi olympiai bizottsági ülés, hanem a VIII-ik, francia földön ren­dezendő olympiász körvonalai is ki fognak domborodni. Végül a magyar olympiai bizottság társelnöke jelezte, hogy a háborúban is már elég anyag gyűlt egybe, mely egy olympiai ülés megtartását lehe­tővé teszi és mihelyt megkapja Gou­­bertin kilátásba helyezett jelentését, a magyar olympiai bizottságot össze fogja hívni. Egyelőre csak azért, hogy irányító munkáját az ország belsejé­ben folytathassa , ha pedig a béke helyreáll, a nemzetközi viszonylato­kat is ápolja mindnyájunk nagy ideál­jának, a Budapesten 1920-ban ren­dezendő olympiásznak méltó rendezé­sére. AA/VJVVVVVJWiAVWWWVWV« Páris és a háború Zürich, február 2­. (Az Est tudósítójától) A mai Neue Zürcher Zeitung ér­dekes cikkben ismerteti a párisiak háborús hangulatának hullámzását. Parisban mindenki tisztában van­ vele, hogy a német elsőrendű ellenség. És ez a beismerés a szülőoka annak,a mély pesszimizmusnak, a­mely a há­ború elején a francia népen erőt vett.. Hozzájárult ehhez a francia hadifel­szerelés silánysága, a­mely még azokat is kétkedéssel töltötte el, a­kik a fran­cia hadsereg erejében­, különben bíz­tak volna. A charleroi-i vereség oly nyomasz­tólag hatott a párisiak lelkére, hogy az ellenséges túlerő láttára mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a vere­ség a megtizedelt francia sereget demoralizálja. Az egyes fegyver­nemek között ebben az ütközetben tökéletesen hiányzott az összekötte­tés, a megvert csapatok kétharmad­részének fogalma sem volt Joffre ellenoffenzívájáról és azt hitte, hogy már minden elveszett. Akkoriban számolni kellett Paris elvesztésének eshetőségével is. Kluck tábornok neve Parisban oly népszerű, a­milyen nép­szerű egy porosz tábornok az ellenség körében csak lehet. A soissonsi üt­közet után minden ember őt emle­gette. Ugyancsak tisztelettel emlege­tik a vakmerő német aviatikusokat, a­kik mértéktelenül imponálnák a párisi népnek, hiszen egyikük a Rue Lafayette-en a házak tetejéig repült le. A hadvezetőség hivatalos kommü­nikéin természetesen sokat élcelőd­­nek a párisiak. A lakosság minden részvéte a lövészárkok sorában küz­­ködő katonák felé irányul, a­kiknek sorsát ruhák, élelmiszerek, olvasmá­nyok és más apróságok küldözgeté­sével igyekeznek megkönnyíteni. A csapatok szelleme a hadviselés bor­zalmai ellenére is kitűnő. A párisi iparosok különösen kitesz­nek magukért, a legnagyobb dicséretet érdemlik azonban az »École Politech­­nique« növendékei, a­kik hősi önfel­áldozásukban felülmúlhatatlanok. Az az érzés, a­mely a párisi népet most elfogja, a mértéktelen aggodalom érzése. A francia hadvezetőség jónak látta a sebesültek és az elesettek név­sorát mind a mai napig eltitkolni és el­képzelhető, hogy ez az intézkedés, a­melynek titokzatosságát még csak növeli a párisi utcán feltünedező refn­­geteg gyászruha, milyen számokat fest a párisiak képzelete elé­­ .­­

Next