Az Est, 1916. március (7. évfolyam, 61-91. szám)

1916-03-01 / 61. szám

é, oktat. gozik és szédítő módon pazarolja a muníciót. A bombázás olyan erős, hogy a lövészárkok és a tábori erő­­­­dítések teljesen elpusztulnak. Mély és széles szakadékok támadnak a földben, mély völgyek s magas he­gyek s ebben a példátlan káoszban a legvéresebb harcok játszódnak le, a milyeneket a történelem csak ismer. A katonai körök azt hiszik, hogy a harc nemsokára eléri tetőpontját. La­­iiz első verduni sebesült­­szállítmány Lugano, február 28. (Az Est rendes tudósítójának távirata) A Cornere della Será-nak je­lentik Párisból. Tegnap meg­érkeztek az első sebesü­­lszállító vonatok, a­melyek a verduni csata igen sok áldozatát hozták. La. Ka Verdun elesik ., , Rotterdam, február 28 (Az Est rendes tudósítójának távirata) A tegnapi francia jelentés téves magyarázatából az a hír terjedt el, mintha a franciáknak sikerült volna Donau­montot visszafoglalni. Erre vonatkozólag a N­i­c­t­v­e Rotterdamsche Courant a következőket írja: — Ha nyugodtan összehasonlítjuk a német s a francia jelentéseket, vilá­gos, hogy abban megegyeznek, hogy a németek a Douaumont ellen irányuló ellentá­madásokat elutasították és az erőd két oldalán majd­nem egyforma mélyen délre nyomultak előre. A lap azt hiszi, hogy a m­o­s­t­a­n­i harcok még fontosabbak, mint az 1914-iki,na­g­y mérkő­zés volt, mert most köze­lebb vagyunk a döntés­hez. Valószínű, hogy a harc hama­rosan át fog terjedni más frontré­­szekre is. Verdun elfoglalásának jelentősé­géről a lap így ír: — Ha Verdun elesik, az egész francia frontot a Maas folyó és Noyon kö­zött a felgöngyölés ve­­szélye fenyegeti. V. D. Szigorú sürgöny cenzúra Lugano, február 28. (Az Est rendes tudósítói­nak távirata) A »Corriere della Sera«-nak jelentik Párisból . A francia kormány 2-1 ó­r­a óta visszatart minden külföldre szóló sürgönyt. La. Jó hangulat Poishan Briand mjtt nyugtat — Ver­di­n képviselőjének nyilatkozata Berlin, február 29. (Az Est rendes tudósítójának távirata) A Berliner Tageblatt-nak jelentik Genfből: Párisban nagy aggodalommal várják a Verdun körüli harcok lefo­lyását. Mindenki tudatában van e harcok nagy jelentőségének — írja a Petit Párisien — az Utcán épp úgy, mint az üzletekben, műhelyekben, a parlamentben és az egyetemen. Senki most másról nem beszél. A parlamenti körökben, a­hol tudvalevőleg jobban vannak tájékozva az emberek, nagy­­­­hhangoltság uralkodott. Csak estére ' .m- -■ ’t .*V:’ V-^vy, Szerda, 1996 március /• nyugodtak meg némiképpen, midőn Briand miniszterelnök megnyugtatóbb kijelentéseket tett. A verduni k­erület képviselője igen pesszimisztikusan nyilatkozott a hely­zetről. Azt mondta, hogy a helyzet igen komoly, a Wouvreben való vissza­vonulást rendkívül megnehezíti a nedves és sáros talaj, úgy hogy a csa­patok nem tudják a szükséges hadmoz­dulatokat végrehajtani. Remélem, úgy­mond, hogy csapatainknak sikerülni fog Verdun elestét megakadályozni. Briand miniszterelnök kijelentése szerint a franciák eredménytelen el­lentámadásaiban, a­melyeket a né­metek által elfoglalt Douaumont-erőd ellen intéztek, egy eddig tartalékban volt hadtest is részt vett. A miniszter­elnök szerint az illetékes köröket nem lepik meg az események. Ver­­dunből igen sok menekülő érkezik. Számos menekülőt a Bourbon-kas­­télyban helyeztek el és a miniszter­­elnök megígérte, hogy a többi mene­külő érdekében nagyszabású segély­akciót indítanak meg. Ke. WVWWVWAWWtt WWWWl A Tél mnt francia hadvezér Gent, február 29. (Az Est tudósítójától) A párisi Temps magasztalja a Telet mint nagy hadvezért és kö­nyörög hozzá, hogy küldje a hatal­mas hóhadsereget, a sűrű hóferge­­teget kelet felé a beözönlő ellenséget feltartóztatni. A Corriere della Sera párisi tudósítója írja lapjának, hogy a párisi hölgyek hólabdákkal dobá­­lódznak; nem kell ennél jobb bizony­ság arra, hogy Páris lakossága nyu­godt. A párisi nép vakon bízik a francia hadvezetőségben; ha a né­metek Verdun körül pillanatnyi si­kert arattak is, az nem egyéb, mint a halálra sebzett sárkány utolsó vonag­­lása. k­ig folyóba zuhant egy személyvonat Ung­vár, február 29. (Az Est tudósítójának távirata) Tegnap az ungvár—siankii vasúti vonalon súlyos szerencsétlenség tör­tént. Egy személyvonatot­­ ért a katasztrófa, mely eddig még hiva­talosan meg nem állapított okokból a nyílt pályán kisiklott. Svét vasúti alkalmazott súlyosan megsebesült ; nagy szerencse, hogy a vonat utasai közül senkit sem ért komoly baj. Reggel 9 órakor a Siankiról (Gali­cia) Uzsokon át Ungvár felé haladó 1. számú személyvonat Bercsényi­­falva és Perecsény állomás között ki­siklott. A gőzmozdony a pálya mellett vezető országútra dűlt, m­íg a mozgás­ban lévő vonat súlya a kalauzkocsit ellenkező irányba nyomva, az üng folyóba fordította. A kalauzkocsiban tartózkodó Gulácsi István vonatve­zető és Fenczik Lajos vonatkezelő a zuhanás következtében megsebesült, különösen Gulácsi sebei súlyosak. A sérült embereket hamarosan kimen­tették az Ungból. Jelentéktelenebb sérülést szenvedett a mozdonyvezető és a sűtő is. A vonal többi része is ki­­siklott, a kocsik nagy össze-visszaság­­ban ugráltak le a sinekről. Az ilyen nyílt pályán való kisiklás a legveszedelmesebb természetű bal­eset s kiszámíthatatlan katasztrófát idézhet elő. Hogy ez most elmaradt, annak valószínű egyedüli oka csak az, hogy a vonat nem haladt sebesen. Az Erzsébet-emlékmű pályázatát nem halasztják el — Az Est tudósítójától — Tizenhat esztendeje lesz őszszel, hogy Erzsébet királyné gyilkos me­rénylet áldozata lett. A hódolat és gyász, a­melyet a magyar nép még ma is érez a királyné iránt, gazdag forrása volt annak az áldozatkész­ségnek, a­mely egy országos gyűjtés keretében milliószámra hordta össze a koronákat és filléreket, hogy a magyar királynénak méltó emlék készüljön az ország fővárosában. Az eddig hirdetett szoborpályáza­tok eredménytelenek voltak s az Er­zsébet királyné emlékmű végrehajtó­­bizottság, mikor a legutolsó, 1913 május 10-ikén lejárt pályázat is eredménytelen maradt, a legköze­lebbi pályázati határidőt 1914 szep­tember 30-ára tűzte ki. Közben ki­tört a háború, sok szobrász bevonult, a közhangulat egyáltalában nem volt alkalmas arra, hogy szoborpályáza­tokkal foglalkoztassák. A végrehajtó­bizottság ekkor, abban a hitben, hogy a háború csakhamar véget ér, a pá­lyázat határidejét 1915 május 1-ére tűzte ki, majd ismét egy évvel, 1916 május 1-ére meghosszabbította. Ez az utolsó határidő most, két hónap múlva, fog lejárni és — mint érte­sülünk — ezúttal nem is fogják m­eg­­hosszabbítani. Az Erzsébet emlékmű pályázat ügyében Az Est munkatársa a végre­hajtóbizottság elnökéhez, báró For­ster Gyula v. b. t. t.-hoz fordult, a­ki a következőket volt szíves mon­dani : — A végrehajtóbizottság két választás előtt állott: vagy ismét el­halasztja a pályázat határidejét, vagy megtartja a májusi terminust. A bizottság megkérdezte tehát az erre legilletékesebbeket , magukat a mű­vészeket, a­kiknek testülete a Képző­művészek Egyesülete azon a nézeten volt, hogy a pályázatot nem kell ismét elhalasztani és a májusra hir­detett határidőt meg kell tartani. A művészek kívánsága szerint jár­tunk el és ezúttal nem­ halasztottuk el a pályázatot. A Képzőművészek Egyesületének vezetősége azt a kér­dést intézte hozzánk, hogy azokat a művészeket,s­e kik a régebbi Erzsébet emlékmű pályázaton már részt vettek, tehát a kérdés megoldásával már fog­lalkoztak, és most katonai szolgála­tot teljesítenek, abban az esetben, ha ismét pályázni akarnak, a katonai szolgálat alól való felmentésre ajánljuk. Ezt a kérést közvetítettem az Or­szágos Bizottság elnökéhez, a minisz­terelnök úrhoz, a­ki a legnagyobb jóakarattal fogadta és megtette a lépéseket a honvédelmi miniszter, illetőleg a közös hadügyminiszter úr­nál, hogy az illető szobrászok időle­gesen szabadságoltassanak. A hon­védelmi minisztériumtól már le is jött a kedvező légzés, a hadügymi­nisztériumból is most várjuk. — Nem szolgálta volna-e jobban a célt, ha a pályázat határidejét a há­ború utánra halasztották volna ? — kérdeztük a kegyelmes úrtól. — Nem — hangzott a válasz. — Közel tizenhat éve, hogy királynénk meghalt, most már majdnem minde­nütt van Erzsébet-szobor, csak nálunk nincs, ennek a kérdésnek a megoldá­sát tehát nem szabad olyan bizony­talan, esetleg hosszú időre elhalasz­tani, a­míg a háború véget ér. Azután meg a művészek maguk is kívánták, hogy most készüljön el az Erzsébet­­emlékmű, mert a háború után sok más művészi kérdés fogja foglalkoz­tatni löket, az Erzsébet-emlékműre tehát nem jutna az a gond és művészi elmélyedés, a­mely ezt a szobortervet méltán megilleti.­­ Azt hiszszük azonban, hogy mégis módot kellett­ volna nyújtani a hadbavonult fiatal szobrászoknak, a­kik eddig még nem pályáztak az Erzsébet-szoborra, de a probléma érdekli őket, hogy ők is részt vehes­senek a szoborpályázaton — jegyez­tük meg. — Hiszen ha van olyan fiatal szobrász, a­ki ezúttal pályázni akar, és katonai szolgálatot teljesít, folyamod­­hatik ideiglenes felmentéséért és főleg ha katonai hatósága is pártfogolja, a minisztérium bizonyára méltányolni fogja kérését, — felelte báró Forster A cél mindenesetre az, hogy a régóta húzódó Erzsébet-emlékmű kérdését megoldjuk, olyan módon, a­mely méltó a királyné emlékéhez és a­mely megfelel a magyar művészet érdekei­nek. Ebből a beszélgetésből látni való, hogy annak az emlékműnek a pályá­zatán, a­melyet a magyar nép hódo­lata és áldozatkészsége épít, nem vehet részt minden magyar művész. Méltányosnak tartanók, ha a pályá­zat határidejét elhalasztanák olyan időre, a­mikor a magyar szobrászo­kat és építészeket nem foglalja el testileg és nem fárasztja ki szelle­mileg a katonai szolgálat. A művészi problémák háború után sem jelentkezhetnek oly tömegesen, hogy a magyar szobrászok és építé­­szek kellő elmélyedéssel ne foglal­kozhatnának az Erzsébet-szoborral. És még mindig jobb, ha sok művészi probléma rohanja meg az egész ma­gyar művészetet, mintha egy olyan szép feladat megoldásából, a­milyen a királyné szobrának kérdése, ki­zárják a fiatalabb nemzedéket, csak azért, mert a király hívásának enge­delmeskedve, katonai szolgálatot tel­jesít. Roosevelt frrancia gyarmaton Bukarest, február 29. (Az Est rendes tudósítójának távirata) Lyonból jelentik, hogy Roosevelt az Antillákban való utazása közben február 22-ikén meglátogatta Mar­tiniquet, a­hol egy napot töltött. A francia erődöt ez alkalommal amerikai zászlókkal díszítették föl. A franciák — mint a távirat je­lenti — nagy örömmel fogadták barátjukat, a­kinek tiszteletére ban­kettet is rendeztek. A banketten Roosevelt viszonzásul a »mindig dicső és nemsokára győzelmes« Fran­ciaországra ürítette poharát. Nemény Béla Sztrásnik-szálló éttermében (VI., Teréz-körút 39.) Toll Jancsi és Fia muzsikál DR BREZOVSKY EMIL bőrgyógyász és urológus főorvos a­ rendeléseit ismét megkezdette V., VILMOS CSÁSZÁR­ ÚT 60. szám alatt.

Next