Az Est, 1918. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1918-12-01 / 282. szám

. Eltemettük a királyságot, köztársaság va­gyunk. Ledobtuk tagjainkról a láncokat, szabadok vagyunk. Csupa reménység vagyunk, mert minden jussunk megvan az élethez. De a megérdemelt szebb jövendő nem borul reánk magától, mint a­hogy a tél szür­ke ege után magától borul a föld fölé a tündöklő kék tavaszi mennybolt. Mennyi felleges gondunk van, micsoda sziklás munkák van­nak előttünk, izgalmas iste­nünk! Mily problémák, mily örök megoldást követelő felada­tok. Hazánk szentnek tanult te­rülete, melyet ma egy világ el­lenséges tengere mar köröskö­­rül. Itthon a magunk államában való szavunk, hatalmunk ügye, melynek a világváltozás új tör­­vényeivel kell megbirkóznia. Magyar nyelvünk, földünk, pén­zünk! Politikánk, melynek egész régi szótárát a tűzbe kell hají­tanunk és uj értelmet és friss fogalmakat kell hozzá szerez-' mink! Szomszédjainkkal való viszony­aik, melynek kötelékeit békéből, okosságból, jogból kell fonnunk, s a nagy Nyugat, a bi­zalmatlan és hatalmas, a mely­­lyel közlekedni vágyunk, s a melynek érdekvilágába a ma­gunk előnyére kell belekapcso­lódnunk! Ki viseli itt, ki meri vállalni mindennek a nyomasztó nagy kérdésnek a felelősségét ! Hol van egész nemzetünk, hol van a mi parlamentünk akkor, a­mi­kor az ország egész jövendőjé­nek eldöntéséről van szó. Nem­zetgyűlést­ kell teremteni az új hazának. Ki kell írni a válasz­tásokat s össze kell a magyar országgyűlést ültetni, mire a béketárgyalások elkezdődnek. Az egész nemzetnek kell köve­telni jogait s annak szabad csak lemondani arról a miről talán le kell mondani... Ha hazánk lilás helyzete miatt a választá­sok nem minden vidéken ejth­e­­tők meg, akkor egy csonka par­lament üljön össze, de törvény­hozásunk legyen! A kormány f képviselőház nél­kül, a vidéki nemzeti tanácsok nemzet nélkül, nem vállalhatják se a nagy világ, se a mi kis vi­lágunk előtt a múltat és jöven­dőt. Ha nem válik be a parla­ment, fel­ lehet oszlatni a béke­kötés után. De a békekötéshez nemzetgyűlést akarunk! ■ 1 ~ Budapest, sd­s * Vasárnap * december 1. Előfizetési árak: egy hónapra*, %, s.—* korona Negyedévre ~ M /5.- korona Félévre m m «• m 10.- korona Egésss évre», « « korona » Megjelenik délután *" Egyes szám ára SO fillép* $minden közleményünk után» nyomása tilos Politikai napilap Felelős szerkesztő: Miklós sínbor főállami).* szám rés? Szerkesztőség! Olt. kerület, Erzsébetek arat­ó . Kiadóhivatal. ult., Erzsébet­ körut 13—*20. Fiólikiadóhivatatok ! Vilmos császár*ut 14. sz* cé­rv., D&cUatca is, Wiens I.i Kohlmarktte . Jl központi hatalmak nem vehetnek részt a békekonferencián ? Genf, november 30 A Temps szerint az előzetes béke megkötésére küldendő német és német-osztrák delegátusok tulajdon­képpen nem fognak résztvenni a párisi békekonferen­ciában, csupán ti határozatokról fogják őket értesíteni. Rotter­dam, november 29 A Manchester Guardian londoni tudósítója jelenti: A szövetségesek konferenciája december 14-ike kö­rül kezdődik. Hivatalos körökben azt hiszik, hogy ez a konferencia két héten belül teljes megegyezés­re fog jutni, ele lehet hogy a kon­ferencia négy hétig­ ia eltart. Diplo­máciai körökben nem tartják va­lószínűnek, hogy a nagy békeszer­ződést április előtt aláírhatják. A második szerződés, a­mely a rész­letekről fog intézkedni, körülbelül ezután három hónap múlva készül­het el. V. D. ­ Hazai a háború ajánlotta memorandumában Vállalkozott újabb 2 millió ember szállítására Még további emberanyagot is ígért — .1. Est tudósítójától — 1910 elején, a­mikor Hazai Samu volt honvédelmi miniszter neveze­tes emlékiratát a háborús helyzet­ről a Tisza-kormány elé terjesz­tette, bár a­ harctereken látszólag sikereket arattak a központi ha­talmak, a jövő kilátásai már igen nyomasztóak voltak. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy az entente ren­dületlenül tovább akarja folytatni a háborút és a gazdasági blokádot, s így a központi hatalmaknak szá­mot kell vetni azzal a kérdéssel, bírják-e még és meddig bírják a háborút emberanyaggal, felszere­lési eszközökkel és élelmiszerekkel. A központi hatalmaknak bizo­nyára mindegyik állama foglalko­zott az időtájt ezzel a kérdéssel, hogy a németek, a­kik a háborút vezették, tiszta képet nyerjenek a számításba vehető erőforrásokról. A kérdés, a­melyre az egyes álla­moknak a választ meg kellett ad­alék, nyilván ez volt: Mire számít­hatunk további másfél esztendőit ál­l­ó részetekről, mert a háborút még másfél esztendeig kell folytat­­­t­unk. Erre a kérdésre felel voltakép­pen Hazai emlékirata is. Azok a megdöbbentő adatok ugyanis, a­melyeket tegnapi cikkünkben is­mertettünk, az emlékirat szerzőjé­ből nem azt a meggyőződést vál­tották ki, hogy a monarchiának abba kell hagynia a háborút, ha­nem ellenkezőleg azt, hogy a mon­archiának újabb és nagyobb erő­feszítéssel tovább kell folytatnia a háborút. Vagyis m­i volt az emlék­irat igazi célja? Pontos választ ad­ni a németeknek arra a kérdésére, hogy mire számíthat még Német­ország a monarchia részéről. Kerek szám újabb két millió embert ajánlottunk fel. A háború első másfél esztendeje alatt a monarchiának 18—50 éves férfilakosságéból kerek 5.500.000 embert küldtünk harctérre, vagyis a férfilakosság szűk­e javának 51 százalékát. Ebből elveszett 2,850.000 ember. További másfél évre tehát­­ legalább ennyi utánpótlásra lett volna még szükség. Ennyit azon­ban már nem szállíthattun­k, mert nem volt. Minden erőforrásunkat kimerítve, mindössze 1,922.000 fő­nyi újabb katonát szedhettünk ösz­­sze. Ezt is a következőképpen: Az 1915 őszén és telén tartott sorozások ered-*­ménye ...................... 812.000 fő 1910 tavaszán sorozni kell a 18 éveseket ... 170.000­­­ Az összes korosztályok újabb sorozása................ 181.000 « 1916 folyamán a 17 éve­sekből................. 150.000 « A had­tápterületelvről és a f­elmen­tettekből...... 250.000 « A felgyógyuló betegek­ből .....................................850.000 * Összesen 2.922.900 fő . Az emlékirat szerzője, mikor ezt V. számítást végzi, maga is meg­­­jegyzi, hogy a 17 éves gyermekek besorozása csak silány eredményt produkálhatna és megbénítaná még­ jobban a­ közgazdasági mun­kát is, a­mely máris két mankón jár. Ha ugyanis kivonjuk a mon­archia lakosságából ezt az ifjabb 1.922.000 embert is, akkor a mon­archia 18—59 éves férfilakosságá­nak 67,5 százalékát vonjuk ki a produktív munkából. De azért elfogadja a szorzó ala­pul azt a­ számítást, hogy még to­vábbi 1.922.000 ember áll a hadve­zetésig rendelkezésére pótlási cé­lokra, mert ha 1916-ban nem is so­roznák a 17 éveseket, az így táma­dó hiányt­ pótolni lehetne úgy, hogy a hadsereg harcoló állományát a nem harcolók rovására növelnék.­­ Van-e remény ennyi pótlás mellett a sikerre ? Elérkeztünk az emlékirat döntő részéhez, a válaszhoz arra a kér­désre, hogy ilyen óriási erőfeszí­tésnek megvan-e a célja és remél­hető-e a siker? Az emlékirat szer­zője itt elméleti dadogásokba kezd, mert hiszen a választ előre tudta és az ő feladata csak a kész válasz megokolása volt. Ha az első más­fél év statisztikai eredményeire tá­maszkodva kereste volna a szerző a választ a kérdésre, akkor azt kel­lett volna felelnie, hogy ha csak­ ennyi az utánpótlásunk, akkor tel­jesen le fogunk törni. E helyett azonban így érvel: Nagy a valószínűség, hogy a mostani háború hátralevő szakában, a midőn az ellenség alig fogja hadseregeit újakkal szaporíthatni, a midőn a harci furor az ellenségnél lankádé­ban van, a midőn az egész vonalon erős offenzív felada­tok várnak mireánk... az ezentúl szenvedendő veszteség jóval kisebb lesz az eddig el­­szenvedettnél. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a sikeres kitartás lehe­tősége fennáll. Ez az emlékirat lényege. Vagyis az emlékirat szerzője 1916 január­jában, mikor a monarchia már 5.500.000 embert állított talpra s eb­ből 2.850.000 embert elveszített, és a­mikor csak a legnagyobb áldozatok árán, a termelő férfilakosság 1 7,5

Next