Az Est, 1921. május (12. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-04 / 96. szám

Szerda, 1921 május 4. Au­ssásy Denise grófM efmcsssij­a, hogyan gsriltettik meg Tisza Istvánt A nagspbanpSr­fis@s­ffs@feclil€ siapfa — Az Esti tudósitójától — Pontban fé­lz órakor nyitjam­­eg ma dr. Gadó István elnök­ a^fotár­­gyalás tizenhetedik napját. Meg­állapítja, hogy a ma^nnapra szá­mos tanút k­ivett jpég, köztük Al­­mdsn Denis grófrutt. Az ő kihall­gatásával kezdi meg a főtárgya­lást. — Teremőr, vezesse be a gróf­nőt ! — mondja az elnök. A grófnő belép a főtárgyalási terembe. Az elnöki emelvény elé siet és ott az emelvény előtti asz­talnál foglal helyet. AIEMásy BBesaisa sgrefnS bbraaloga­lása A grófnő elmondja, hogy 1890- ben, Gyulán született, római katoli­kus vallású hajadon, a meggyilkolt gróf Tisza István nagybátyja volt. Ő szintén megsérült a merénylet­nél, ebben a perben tehát nemcsak tanú, hanem sértett is. Az elnök kérdésére kijelenti a grófnő, hogy a főtárgyalás tartamára is képvi­seletével Almásy László ügyvédet bízza meg. Az elnök: Legyen szíves a gróf­nő mondja el mindazt, a­mit a gyilkossággal kapcsolatosan tud. Almásy Denise : Október 31-én a reggeli órákban kinéztem a Vil­lából és láttam, hogy a villa körül néhány ember lézeng. Figyelték nagybátyám lakását. Ezután jöt­tek a csendőrök, elmondták, mi történik a városban. Figyelmez­tettem a nagybátyámat arra az iminens veszedelemre, a­mely őt fenyegeti és kértem,­­ menjünk el a villá-P vá. autóval egy­ik már, mert mást embere­­utból, mint a­­ J . ■■Ml Kértem, kíséreljük meg, hogy gyalog el tudnánk-e menni akár­melyik közeli helyre? A magam részéről a Bethesda-kórházat aján­lottam. Nagybátyám a fejét rázta, majd azt mondta, hogy közinté­zetbe semmiesetre sem megy, mert az ő ottléte az intézetre veszedel­met hozhatna. Ajánlottam, hogy menjünk el valamelyik ismerőshöz, vagy barátjához. Említettem, hogy tudatában vagyok annak, hogy én azzal, a­mikor neki azt ajánlom, hogy lépjünk ki a villából, milyen nagy felelősséget veszek magamra. Azzal érveltem, hogy ha ottma­rad a villában, az a biztos halált jelenti. Nagybátyám azt válaszol­ta, hogy hívatlanul nem megy senki házába. Odalépett az egyik szekrényhez, elővett egy revolvert, megnézte, már korábban meg volt töltve és azt mondta, hogyha látja, hogy segíthet magunkon, akkor lőni fog. Rábeszélésemre Bokort megkér­tük, nézze meg, nem lehetne-e a villából valamiképpen kijutni. Bo­kor távozott, nem tudom, kiment e a villából, de azzal a válasszal tért vissza, hogy lehetett én onnan elmenni, mert a Herminálut torkolatánál sjjár katonaság áll. Ajánlatodra behívatta nagybá­tyám atyám házmesterét, Konrá­­­dot, kémlevelet irt, az egyiket Zar­­kachichnak, a másikat Hadik Já­nos miniszterelnöknek. Megkértük a házmestert, elvállalná-e azt, hogy a­ levelet kézbesíti ? A házmester, felajánlotta " szolgálatait azzal, hogy mindent megtesz, csak ren­delkezzék a nagybátyám vele. Ugyanekkor szóltam nagybátyám­nak, hogy h­a valamiképpen ki­megy, ígérje meg, hogy együtt me­gyünk. Megígérte. Azután átadta a két levelet Komáldnak, aki zsebébe akarta tenni. Nagybátyám figyel­meztette, hogy nem könnyű a fel­adat, a­mire vállalkozik, mert a ki­­ a villából kimegy, azt megfigyelik.­­ A leveleket dugja az inge alá. Is­­­­mételten figyelmeztette a veszélyre és mondta, gondolja meg, az életé­­­­vel játszik és csak úgy vállalkoz­zék, ha szívesen teszi. Konrád azt mondotta : Kegyelmes uram, csak rendelkezzék velem, mindenre szí­vesen vállalkozom. Konrád elvitte a leveleket. Én akkor félrehívtam a nagy­bátyámat, beszéltem vele és ekkor ezt mondotta : „Nagyon szeretnék élni, szeretném végveszélyben levő nemzetemet a bajból kivezetni." A­­ nagynéném is bejött. Ekkor volt,­­ hogy az egyik csendőrőrmester je­lentkezett . „Megerősítést kérek“­­ — mondotta. Nagybátyám azt mon­dotta neki: „Én ide nem hivatta­lak, jelentsd felettes hatóságodnak és onnan kérj megerősítést.“ A csendőrőrmester ekkor az én kér­désemre kijelentette, hogy a le­génység hangulata olyan, hogy ha kell, életével is megvédi a kegyel­mes urat. Azt gondolom, hogy nagybátyám akkor már tudta, hogy mi vár rá. A déli órákban már körülöttünk mindenfelé­zni hallatszott. Nagy­bátyám az ablakhoz állott, egy­kedvűen nézett kifelé. Gaertner láfiogaftSsa Ekkor lehetett a déli órákban, hogy legalább­­ hat katonával­­­elépett a villába, az ajtót benyomva az az egyén, a kft Gaer£fler Morcéi szemé­lyében felismertem. Hogyan m ühetett be a hat katoná­val, nem is tudom. Gaertner rend­kívül izgatottan mondotta, hogy beszélni láván négyszemközt, de csakis négyszemközt a kegyelmes úrral. A katonák félreállottak. Mi nem akartuk, hogy négyszemközt beszéljen nagybátyámmal ezekben a napokban, de ő azt mondotta, csak hagyjuk. »A kezemben revolver — mondotta — egy az egy ellen, ebben nincs veszély, a kezem biztos.* — Tényleg félre is vonultak, a szalonba mentek. Én nagynénémmel a mellettük lévő szobában voltam, ők mellettünk szinte izolálva voltak. Azt még láttam, hogy Gaertner, a­midőn a szalonba lépett, a pamlagra vetette magát, de hogy mit beszélt nagybátyámmal, azt nem tudom. Távozása után, nagybátyám elmon­dotta a beszélgetést és a látogatás történetét. Elmondotta, hogy a sza­lonba érve, miután látta, hogy a látogató nadrág zsebében revolver van, figyelmeztette, ne nyúljon a nadrág zsebébe, nála is revolver van, s a látogató meg tudja érteni, hogy ezen a napon miért van szükség ilyen figyelmeztetésre. A látogató azt mondta, a világ­ért se gondol ilyesmire. Az egész beszélgetés két percig tartott és azt mondta nagybátyám, hogy az illető beismerte, hogy revolver van a zsebében. Megkérdezte tőle, hogy látogatásának mi a célja, mire azt mondta, hogy egy Ruzicska nevű hadbírót keres és ez nincs-e nagy­bátyám lakásán? Kérdeztem nagy­bátyámtól, ismer-e ilyen nevű had­bírót, a­mire mondta, hogy nem. Csodálkozott is, hogy nála kereste és rögtön hozzátette, hogy ez az egyén nem is azért jött, hogy a hadbírót keresse, hanem hogy széj­jelnézzen. A látogató távozása után megkérdeztem az egyik ka­tonától, a­ki a kísérethez tartozott, hogy jöhettek a kegyelmes úr­ há­zába ? Gaertner is ittas volt egy kicsit és a katonunk is. Láttam raj­tuk. Azt mond­ják, hogy ők­ nem bántják a kegyelmes urat, csajft legyen ezentúl is a nemzeté. Mikor Gaertner elment, halkan azt mondta, hogy ő úgy szereti a ke­gyelmes urat, hogy m­ég a térdét is megcsókolná, de ezek előtt nem te­heti. Mi azután a pipázóba men­tünk be. Két órakor megérkezett hozzánk báró Radozinszky Béla ro­konunk, a­ki elmondta, hogy a vá­rosban járt, mindenfelé terjed a felfordulás és ajánlotta, hogy tá­vozzunk a villából. Megebédeltünk, azután két vendégünknek, Sándor Jánosnak és Radvánszkynak azt ta­nácsolta nagybátyám, hogy menje­nek el. Rábeszélésére azután mind a ketten elmentek. Az ablakból még egyszer kiszólt: „Szerencsés utat!“ Azt mondtam, legalább Rad­­vánszkyt ne küldje el, azt felelte, ne legyen itt senki. Konrád visszaérkezett a két kézbesíthetetlen levéllel azzal, hogy báró Lukachich nincs a laká­sán, Hadik pedig már nem mi­niszterelnök. Konrádot ebédelni küldtük, aztán még egyszer visz­­szajött, hogy mivel lehet szolgála­tunkra? Semmivel, — mondottuk — hanem küldje az inast, hogy a kistáskában hozzon egyes dolgo­kat. Egyedül maradtunk. Az inas jött és jelentette, hogy egy civil akar beszélni a kegyelmes úrral. Nagybátyám ki akart menni, de nem engedtük. Közben a fekete civilruhás egyénhez mi is közeled­tünk és láttuk, hogy teljesen jó­hiszemű. Szolgálatait ajánlotta fel, mondta, hogy a telefonköz­pontban összeköttetése van és megtudhatja a titkos jelszavakat. Mondtuk, jó, ha meg tudja sze­rezni, szerezze meg. Tíz perc ural­va a villa egyik alsó vagy felső telefonján meg is szerezte a jel­szavakat. Hogy mi volt a két jel­szó, azt nem tudom. Egymáshoz nagyon hasonló két szó volt, ha hallanám, emlékeznék rá. Nem volt mit telefonálni. A lá­togató elment. Három óra tájt az egyik csendőrőrmester jött fel­je­lenteni, hogy el akarnak menni. Nagybátyámmal beszélt és azt mondta, azért akarnak elmenni, mert nincs elég kenyér­porció. A cselédség odaadta a házban levő kenyeret. Én ekkor a telefonhoz léptem és haza akartam telefonál­ni, hogy a többi holmival együtt küldjenek ki kenyeret is. A jelsza­vak nem bizonyultak helyesnek,­ ugyanis azt mondta a telefonköz­pont, nem­ kapcsol, hiába. _ kérem. Nem is kapcsolt, hiába hivatkoz­tam a becsületre stb. ) Az elnök: A központból nem mondták, hogy ellenőrzés alatt áll­nak, vagy hogy katonák állnak a telefonos kisasszony mellett jobbról, balról? Almássy Denise: Nem. Csak any­­nyit, hogy hiába kérek kapcsolást, nem köthetnek. A telefonálás után megint nagy csődület keletkezett a villa előtt, nagybátyám nevét kiabálták, botokkal, ököllel fenye­getőztek, de be nem jött senki. A Ligetből lövöldözést hallottunk. a gyilkosság Majdnem egész nap az olvasó­ban ültünk. Künn az utcán egész közelről több lövés hallatszott, de nem a házra lőttek, talán a leve­gőbe. Öt vagy negyedhat óra felé azt mondtam, hogy ne üljünk a Hermina­ út felé eső szobában, ha­nem menjünk át a kis szalonba. Át is mentünk. A­mikor odaértünk, kívülről zaj és hangos lépések hal­latszottak. Izgatottan berohant nagybátyám inasa, Dömötör László és azt, mondotta„Kegyelmes uram bújjék el, ugorjon ki az ab­lakon.“ Tisza rátette a vállára a kezét és ezt kérdezte tőle: „Mi az fiam, ne suttogj, nem kell félni! Ki jött­ Nxtolc katona jött — felelte Dömötör László, halálra kere­sik a kegyelmes urat, tessék menekülni! Erre Tisza azt felelte: „Isten áldjon meg László, ha cselédem voltál.“ Ezután, mintha csak ma­gának mondaná, hozzátette még : „Nem bújok sehova, a­hogy éltem, úgy fogok meghalni." Ekkor­ már hallottuk, hogy künn a hajiban sorakoznak a katonák. Nagybátyám affi mondta nekünk : „Úg­y látszik, eljött életem­­ s u­tolsó órája.“­­Majoz megköszönte, hogy vele vagyunk, odament az üvegajtóhoz, széthúzta és kiment a hallba. A kegyelmes asszony és én mentünk vele kétoldalt. Előttünk a hallban már ott ál­lott három fegyveres katona, fé­lig felemelt fegyverrel. A külső előszoba bejáratánál, majdnem a középen, talán egy kicsit jobbra még egy katona állott, künn az elő­szobában még néhány. A­mint ki­léptünk, ránk szóltak, hogy gróf Tisza Istvánt keresik. Az vagyok, felelte a nagybátyám. A középim­álló, a­kit­ Dobó Istvánban fölismertem, azt kérd­ezte, hogy mi van a kezé­ben ./Nagybátyám nyugodtan fe­lelte, hogy reevolver, a tietekben pedig puska is tette hozzá. Ezután hárm­ósszor-négyszer is rászól­tak, hogy tegye le a revolvert. A katonák cigarettáztak. Az egyik az arcomba fújta, a füstöt. Nekünk azt mondták: álljunk hát­ra. Engem az egyik félre is akart tolni, de nem mentünk el. Velem szemben egy szőke, kékszemű fia­tal katona állott, a­ki Horváth-La­­novits lehetett. A másik magas, barna, vállas térd volt, bajuszt vi­selt. Ha látnám, talán megismer­ném. A kommunizmus alatt egy, vörös katona kérdezte tőlem, hogy felismerem-e az egyik gyilkost Po­­gányban, úgy látszik már ekkor is szó volt arról, mondtam, hogy nem ismerem, ha talán látnám, akkor talán tudnám. Az eljárás során fényképét mu­tatták nekem, nem ismerek rá bi­zonyosan. A velem szemben álló fiatal katona szólt, hogy álljak fél­re. Tisza egyszerre végignézett a katonákon, talán — a­mint előre mondta — azt vizsgálta, hogy se­­gíthet-e magán ? Bizonyára látta, hogy nincs remény, mert nyolc fegyveres katona volt vele szem­ben, a­mire letette a revolvert a tükör párkányára. Ekkor egy pár, percig durva beszéd folyt. Főkép­pen Dobó beszélt. Az elnök : A középső ? Almásy Denise: A középső. Azt mondta, hogy Tisza a sok nyomo­rúság és a háború oka, hogy ő már nyolc éve katona, felesége hűtlen lett hozzá és négyszer megsebesült. Tisza erre azt felelte, hogy „én nem tudom fiam, én nem vagyok az oka.“ Nyugodtan állt a katonák előtt, rám nézett, mosolygott is, a vállamra tette a kezét. A negyedik katonához ekkor, a­ki az ajtónál állt és a­kit Sztanykovszkiban fel­ismerni vélek. Dobó hátrafordulva, odaszólt: „megvan-e végig az ösz­­szeköttetés ?“ A negyedik azt mondta: „igen, megvan­“ Dobó erre igy szól: — Kegyfe­lmies úr, ütött a végső f órája. A e pillanatban fél­hatott ütött. Tisza erre nekem és a kegyelmes asszonynak búcsút intett, majd hirtelen mozdulattal előre ugrott, úgy látszik Dobó puskáját akarta elkapni. Én is előreugrottam és elkaptam a szem­ben álló katona fegyverét. Erre egyszerre több lövés dördült el. Ki lőtt először és hol érte a golyó először­­nagybátyámat, azt nem tudnám megmondani. Azt sem, hogy a haslövés Dobótól szárma­zott-e? Az a golyó, a­mely engem a homokomon ért, talán nem érte Tiszát, de az a harmadik katona, a­ki a kegyelmes asszonynyal állt szembeni, az egész nyugodtan cél­zott, azt hiszem, ennek a golyója találta Tiszát az oldalán. A nagybátyám rámdőlt. Tompa ütést éreztem a fejemen. Úgy rém­lik nekem, hogy a szőke natál ka­tona így kiáltott: ,,Ha most is véded, dögölj meg te is.“ Még egy lövés dördült, körülöt­tem­ elsöté­tedett minden, Tisza ege­ren rám­nehezedett és elesett. Én is elestem, úgy látszik, hogy ekkor elájul­tam, mert arra, hogy a gyilkosok hogy­aaéntek el és mikor, egyúlta- 3. oldal

Next