Az Est, 1921. május (12. évfolyam, 94-116. szám)
1921-05-04 / 96. szám
Szerda, 1921 május 4. Aussásy Denise grófM efmcsssija, hogyan gsriltettik meg Tisza Istvánt A nagspbanpSrfis@sffs@feclil€ siapfa — Az Esti tudósitójától — Pontban félz órakor nyitjameg ma dr. Gadó István elnök a^fotárgyalás tizenhetedik napját. Megállapítja, hogy a ma^nnapra számos tanút kivett jpég, köztük Almdsn Denis grófrutt. Az ő kihallgatásával kezdi meg a főtárgyalást. — Teremőr, vezesse be a grófnőt ! — mondja az elnök. A grófnő belép a főtárgyalási terembe. Az elnöki emelvény elé siet és ott az emelvény előtti asztalnál foglal helyet. AIEMásy BBesaisa sgrefnS bbraalogalása A grófnő elmondja, hogy 1890- ben, Gyulán született, római katolikus vallású hajadon, a meggyilkolt gróf Tisza István nagybátyja volt. Ő szintén megsérült a merényletnél, ebben a perben tehát nemcsak tanú, hanem sértett is. Az elnök kérdésére kijelenti a grófnő, hogy a főtárgyalás tartamára is képviseletével Almásy László ügyvédet bízza meg. Az elnök: Legyen szíves a grófnő mondja el mindazt, amit a gyilkossággal kapcsolatosan tud. Almásy Denise : Október 31-én a reggeli órákban kinéztem a Villából és láttam, hogy a villa körül néhány ember lézeng. Figyelték nagybátyám lakását. Ezután jöttek a csendőrök, elmondták, mi történik a városban. Figyelmeztettem a nagybátyámat arra az iminens veszedelemre, amely őt fenyegeti és kértem, menjünk el a villá-P vá. autóval egyik már, mert mást embereutból, mint a J . ■■Ml Kértem, kíséreljük meg, hogy gyalog el tudnánk-e menni akármelyik közeli helyre? A magam részéről a Bethesda-kórházat ajánlottam. Nagybátyám a fejét rázta, majd azt mondta, hogy közintézetbe semmiesetre sem megy, mert az ő ottléte az intézetre veszedelmet hozhatna. Ajánlottam, hogy menjünk el valamelyik ismerőshöz, vagy barátjához. Említettem, hogy tudatában vagyok annak, hogy én azzal, amikor neki azt ajánlom, hogy lépjünk ki a villából, milyen nagy felelősséget veszek magamra. Azzal érveltem, hogy ha ottmarad a villában, az a biztos halált jelenti. Nagybátyám azt válaszolta, hogy hívatlanul nem megy senki házába. Odalépett az egyik szekrényhez, elővett egy revolvert, megnézte, már korábban meg volt töltve és azt mondta, hogyha látja, hogy segíthet magunkon, akkor lőni fog. Rábeszélésemre Bokort megkértük, nézze meg, nem lehetne-e a villából valamiképpen kijutni. Bokor távozott, nem tudom, kiment e a villából, de azzal a válasszal tért vissza, hogy lehetett én onnan elmenni, mert a Herminálut torkolatánál sjjár katonaság áll. Ajánlatodra behívatta nagybátyám atyám házmesterét, Konrádot, kémlevelet irt, az egyiket Zarkachichnak, a másikat Hadik János miniszterelnöknek. Megkértük a házmestert, elvállalná-e azt, hogy a levelet kézbesíti ? A házmester, felajánlotta " szolgálatait azzal, hogy mindent megtesz, csak rendelkezzék a nagybátyám vele. Ugyanekkor szóltam nagybátyámnak, hogy ha valamiképpen kimegy, ígérje meg, hogy együtt megyünk. Megígérte. Azután átadta a két levelet Komáldnak, aki zsebébe akarta tenni. Nagybátyám figyelmeztette, hogy nem könnyű a feladat, amire vállalkozik, mert a ki a villából kimegy, azt megfigyelik. A leveleket dugja az inge alá. Ismételten figyelmeztette a veszélyre és mondta, gondolja meg, az életével játszik és csak úgy vállalkozzék, ha szívesen teszi. Konrád azt mondotta : Kegyelmes uram, csak rendelkezzék velem, mindenre szívesen vállalkozom. Konrád elvitte a leveleket. Én akkor félrehívtam a nagybátyámat, beszéltem vele és ekkor ezt mondotta : „Nagyon szeretnék élni, szeretném végveszélyben levő nemzetemet a bajból kivezetni." A nagynéném is bejött. Ekkor volt, hogy az egyik csendőrőrmester jelentkezett . „Megerősítést kérek“ — mondotta. Nagybátyám azt mondotta neki: „Én ide nem hivattalak, jelentsd felettes hatóságodnak és onnan kérj megerősítést.“ A csendőrőrmester ekkor az én kérdésemre kijelentette, hogy a legénység hangulata olyan, hogy ha kell, életével is megvédi a kegyelmes urat. Azt gondolom, hogy nagybátyám akkor már tudta, hogy mi vár rá. A déli órákban már körülöttünk mindenfelézni hallatszott. Nagybátyám az ablakhoz állott, egykedvűen nézett kifelé. Gaertner láfiogaftSsa Ekkor lehetett a déli órákban, hogy legalább hat katonávalelépett a villába, az ajtót benyomva az az egyén, a kft Gaer£fler Morcéi személyében felismertem. Hogyan m ühetett be a hat katonával, nem is tudom. Gaertner rendkívül izgatottan mondotta, hogy beszélni láván négyszemközt, de csakis négyszemközt a kegyelmes úrral. A katonák félreállottak. Mi nem akartuk, hogy négyszemközt beszéljen nagybátyámmal ezekben a napokban, de ő azt mondotta, csak hagyjuk. »A kezemben revolver — mondotta — egy az egy ellen, ebben nincs veszély, a kezem biztos.* — Tényleg félre is vonultak, a szalonba mentek. Én nagynénémmel a mellettük lévő szobában voltam, ők mellettünk szinte izolálva voltak. Azt még láttam, hogy Gaertner, amidőn a szalonba lépett, a pamlagra vetette magát, de hogy mit beszélt nagybátyámmal, azt nem tudom. Távozása után, nagybátyám elmondotta a beszélgetést és a látogatás történetét. Elmondotta, hogy a szalonba érve, miután látta, hogy a látogató nadrág zsebében revolver van, figyelmeztette, ne nyúljon a nadrág zsebébe, nála is revolver van, s a látogató meg tudja érteni, hogy ezen a napon miért van szükség ilyen figyelmeztetésre. A látogató azt mondta, a világért se gondol ilyesmire. Az egész beszélgetés két percig tartott és azt mondta nagybátyám, hogy az illető beismerte, hogy revolver van a zsebében. Megkérdezte tőle, hogy látogatásának mi a célja, mire azt mondta, hogy egy Ruzicska nevű hadbírót keres és ez nincs-e nagybátyám lakásán? Kérdeztem nagybátyámtól, ismer-e ilyen nevű hadbírót, amire mondta, hogy nem. Csodálkozott is, hogy nála kereste és rögtön hozzátette, hogy ez az egyén nem is azért jött, hogy a hadbírót keresse, hanem hogy széjjelnézzen. A látogató távozása után megkérdeztem az egyik katonától, aki a kísérethez tartozott, hogy jöhettek a kegyelmes úr házába ? Gaertner is ittas volt egy kicsit és a katonunk is. Láttam rajtuk. Azt mondják, hogy ők nem bántják a kegyelmes urat, csajft legyen ezentúl is a nemzeté. Mikor Gaertner elment, halkan azt mondta, hogy ő úgy szereti a kegyelmes urat, hogy még a térdét is megcsókolná, de ezek előtt nem teheti. Mi azután a pipázóba mentünk be. Két órakor megérkezett hozzánk báró Radozinszky Béla rokonunk, aki elmondta, hogy a városban járt, mindenfelé terjed a felfordulás és ajánlotta, hogy távozzunk a villából. Megebédeltünk, azután két vendégünknek, Sándor Jánosnak és Radvánszkynak azt tanácsolta nagybátyám, hogy menjenek el. Rábeszélésére azután mind a ketten elmentek. Az ablakból még egyszer kiszólt: „Szerencsés utat!“ Azt mondtam, legalább Radvánszkyt ne küldje el, azt felelte, ne legyen itt senki. Konrád visszaérkezett a két kézbesíthetetlen levéllel azzal, hogy báró Lukachich nincs a lakásán, Hadik pedig már nem miniszterelnök. Konrádot ebédelni küldtük, aztán még egyszer viszszajött, hogy mivel lehet szolgálatunkra? Semmivel, — mondottuk — hanem küldje az inast, hogy a kistáskában hozzon egyes dolgokat. Egyedül maradtunk. Az inas jött és jelentette, hogy egy civil akar beszélni a kegyelmes úrral. Nagybátyám ki akart menni, de nem engedtük. Közben a fekete civilruhás egyénhez mi is közeledtünk és láttuk, hogy teljesen jóhiszemű. Szolgálatait ajánlotta fel, mondta, hogy a telefonközpontban összeköttetése van és megtudhatja a titkos jelszavakat. Mondtuk, jó, ha meg tudja szerezni, szerezze meg. Tíz perc uralva a villa egyik alsó vagy felső telefonján meg is szerezte a jelszavakat. Hogy mi volt a két jelszó, azt nem tudom. Egymáshoz nagyon hasonló két szó volt, ha hallanám, emlékeznék rá. Nem volt mit telefonálni. A látogató elment. Három óra tájt az egyik csendőrőrmester jött feljelenteni, hogy el akarnak menni. Nagybátyámmal beszélt és azt mondta, azért akarnak elmenni, mert nincs elég kenyérporció. A cselédség odaadta a házban levő kenyeret. Én ekkor a telefonhoz léptem és haza akartam telefonálni, hogy a többi holmival együtt küldjenek ki kenyeret is. A jelszavak nem bizonyultak helyesnek, ugyanis azt mondta a telefonközpont, nem kapcsol, hiába. _ kérem. Nem is kapcsolt, hiába hivatkoztam a becsületre stb. ) Az elnök: A központból nem mondták, hogy ellenőrzés alatt állnak, vagy hogy katonák állnak a telefonos kisasszony mellett jobbról, balról? Almássy Denise: Nem. Csak anynyit, hogy hiába kérek kapcsolást, nem köthetnek. A telefonálás után megint nagy csődület keletkezett a villa előtt, nagybátyám nevét kiabálták, botokkal, ököllel fenyegetőztek, de be nem jött senki. A Ligetből lövöldözést hallottunk. a gyilkosság Majdnem egész nap az olvasóban ültünk. Künn az utcán egész közelről több lövés hallatszott, de nem a házra lőttek, talán a levegőbe. Öt vagy negyedhat óra felé azt mondtam, hogy ne üljünk a Hermina út felé eső szobában, hanem menjünk át a kis szalonba. Át is mentünk. Amikor odaértünk, kívülről zaj és hangos lépések hallatszottak. Izgatottan berohant nagybátyám inasa, Dömötör László és azt, mondotta„Kegyelmes uram bújjék el, ugorjon ki az ablakon.“ Tisza rátette a vállára a kezét és ezt kérdezte tőle: „Mi az fiam, ne suttogj, nem kell félni! Ki jött Nxtolc katona jött — felelte Dömötör László, halálra keresik a kegyelmes urat, tessék menekülni! Erre Tisza azt felelte: „Isten áldjon meg László, ha cselédem voltál.“ Ezután, mintha csak magának mondaná, hozzátette még : „Nem bújok sehova, ahogy éltem, úgy fogok meghalni." Ekkor már hallottuk, hogy künn a hajiban sorakoznak a katonák. Nagybátyám affi mondta nekünk : „Úgy látszik, eljött életem s utolsó órája.“Majoz megköszönte, hogy vele vagyunk, odament az üvegajtóhoz, széthúzta és kiment a hallba. A kegyelmes asszony és én mentünk vele kétoldalt. Előttünk a hallban már ott állott három fegyveres katona, félig felemelt fegyverrel. A külső előszoba bejáratánál, majdnem a középen, talán egy kicsit jobbra még egy katona állott, künn az előszobában még néhány. Amint kiléptünk, ránk szóltak, hogy gróf Tisza Istvánt keresik. Az vagyok, felelte a nagybátyám. A középimálló, akit Dobó Istvánban fölismertem, azt kérdezte, hogy mi van a kezében ./Nagybátyám nyugodtan felelte, hogy reevolver, a tietekben pedig puska is tette hozzá. Ezután hármósszor-négyszer is rászóltak, hogy tegye le a revolvert. A katonák cigarettáztak. Az egyik az arcomba fújta, a füstöt. Nekünk azt mondták: álljunk hátra. Engem az egyik félre is akart tolni, de nem mentünk el. Velem szemben egy szőke, kékszemű fiatal katona állott, aki Horváth-Lanovits lehetett. A másik magas, barna, vállas térd volt, bajuszt viselt. Ha látnám, talán megismerném. A kommunizmus alatt egy, vörös katona kérdezte tőlem, hogy felismerem-e az egyik gyilkost Pogányban, úgy látszik már ekkor is szó volt arról, mondtam, hogy nem ismerem, ha talán látnám, akkor talán tudnám. Az eljárás során fényképét mutatták nekem, nem ismerek rá bizonyosan. A velem szemben álló fiatal katona szólt, hogy álljak félre. Tisza egyszerre végignézett a katonákon, talán — amint előre mondta — azt vizsgálta, hogy segíthet-e magán ? Bizonyára látta, hogy nincs remény, mert nyolc fegyveres katona volt vele szemben, amire letette a revolvert a tükör párkányára. Ekkor egy pár, percig durva beszéd folyt. Főképpen Dobó beszélt. Az elnök : A középső ? Almásy Denise: A középső. Azt mondta, hogy Tisza a sok nyomorúság és a háború oka, hogy ő már nyolc éve katona, felesége hűtlen lett hozzá és négyszer megsebesült. Tisza erre azt felelte, hogy „én nem tudom fiam, én nem vagyok az oka.“ Nyugodtan állt a katonák előtt, rám nézett, mosolygott is, a vállamra tette a kezét. A negyedik katonához ekkor, aki az ajtónál állt és akit Sztanykovszkiban felismerni vélek. Dobó hátrafordulva, odaszólt: „megvan-e végig az öszszeköttetés ?“ A negyedik azt mondta: „igen, megvan“ Dobó erre igy szól: — Kegyfelmies úr, ütött a végső f órája. A e pillanatban félhatott ütött. Tisza erre nekem és a kegyelmes asszonynak búcsút intett, majd hirtelen mozdulattal előre ugrott, úgy látszik Dobó puskáját akarta elkapni. Én is előreugrottam és elkaptam a szemben álló katona fegyverét. Erre egyszerre több lövés dördült el. Ki lőtt először és hol érte a golyó előszörnagybátyámat, azt nem tudnám megmondani. Azt sem, hogy a haslövés Dobótól származott-e? Az a golyó, amely engem a homokomon ért, talán nem érte Tiszát, de az a harmadik katona, aki a kegyelmes asszonynyal állt szembeni, az egész nyugodtan célzott, azt hiszem, ennek a golyója találta Tiszát az oldalán. A nagybátyám rámdőlt. Tompa ütést éreztem a fejemen. Úgy rémlik nekem, hogy a szőke natál katona így kiáltott: ,,Ha most is véded, dögölj meg te is.“ Még egy lövés dördült, körülöttem elsötétedett minden, Tisza egeren rámnehezedett és elesett. Én is elestem, úgy látszik, hogy ekkor elájultam, mert arra, hogy a gyilkosok hogyaaéntek el és mikor, egyúlta- 3. oldal