Az Est, 1922. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-14 / 11. szám

B&­AW.WX Elő­fizetési árakt egy hónapra — 60.— korona Negyedévre .... no.—korona félivre ........ 840.— korona Igéen évre.........660.— korona KOI IS Id­é n a fenti érák hétszereim Egyes szám­­ára 3 korona Ausztriában 30 osztrá K­Politikai napilap FELELŐS SZERKESZTŐ: MIKLÓS JáNDOR Jzerkeszt Sségi Olló kerület* Bresébe Oköratt* Kiadóhivatalt 01., Brasébe Oköratt Stav­e* Fióke kiadóhivatalai­­0., Vilmos császárját 14. stdet és IV., Vácie utca 12. Wiens t­o Kohlmarkt 7. Raymond Poincaré hírlapíró és a francia köztársa­ság volt elnöke a mai napon ta­lán már Briand örökébe lépett. »Hát jöjjön utánam más...« — csattant fel keserűen Briand a szenátus ülésén — és a Havas­távirat h­írét, a­mely azt jelenti, hogy a köztársaság elnöke Poin­­carét bízta meg kormányalakí­tással, a rémület hanghullámai viszik szét a földkerekség min­den zugába. »Vigyázó szemetek Párisra vessétek« — mondjuk a régi magyar költővel. A­mi most Párisban történik, az szinte minden egyes ember ügye, hisz valamennyien az egész világ kínjait éljük és valamennyien közel vagyunk, halálosan közel az egész világhoz ! Sokan van­nak ma, komoly emberek is, a­kik azt hiszik, hogy Poincaré könnyed, tüzes, elegáns szavai­ból csiholódott ki a világraszóló tűzvész első szikrája. Erről ter­mészetesen szó sincs, mélyebb, sokkal mélyebb történelmi erők küzdelme varázsolta hadszín­térré a civilizáció világát; az azonban bizonyos, hogy ő benne a sovén, engesztelhetetlen fran­cia nacionalizmus testesül meg és mikor újból tettekkel ténye­ző lesz, alakja nyugtalanítóan dobja árnyékát egész Európára. Briand megy és Poincaré jön, s ha valóban így lesz, ez sok­kal, sokkal többet jelent, mint ma gondolnánk. Európa a can­­nesi konferencia kezdeti ered­ményeinek hírére máris fellé­legzett ; már-már úgy látszott, hogy a német reparációknak az a rendszere, a­mely rabszolga­ságra ítéli Közép-Európát, eny­hül és visszaadatik a világnak a fejlődés, nyugalom és béke le­hetősége. Briand a kamara sza­vazatával ment tárgyalni , és most hátbatámadta a szenátus. Mennyiben volt része ebben Poincaré taktikai művészeté­nek és az ambíciók kulissza mö­götti csatájának, nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy ha a szená­tus legutóbbi határozatai érez­tetik hatásukat Franciaország új kormányában, akkor Briand­­nal együtt Európa közeli újjá­építésének reménye is eltávozik. A kockarázás órái ezek, népek nyugalma van kockán ! És mi­közben a döntés érik, csöndesen nyitogatja ketrecét az agg tig­ris, Clemenceau... Még csak ez kellett­­ fc­n­t Rassay Károly nagy beszéde a meddő nemzetgyűlésről és a királykérdésről A nemzetgyűlés mai ülése —­­Az Est tudósítójától — Gaál Gaszton elnök pontban tíz órakor nyitotta meg a nemzetgyű­lés mai ülését. A teremben a meg­­ráskor csupán Rassay Károly, Ke­rekes Mihály és Sréter István kép­viselő van jelen. Kerekes Mihály a tanácskozó­képesség megállapítását kéri. Mi­után a tanácskozásképtelenség nyilvánvaló, az elnök az ülést öt percre fel­függeszti. Körülbelül negyedórás szünet után Gaál Gaszton elnök újból megnyitja az ülést, de most már nagyobbszámú képviselő jelenlété­ben. Folytatják az indemnitási vitát, A Az első szónok Rassay Károly. Rassay Károly. Hegedűs György képviselő úr tegnap olyan hangot pendített meg, a­mely e teremben sem kapott visszhangra. A kép­viselő úr egy Don Quijote, a­ki nem veszi észre, hogy az idők vál­toztak, még mindig egyre h­ajigálja dárdáit, holott mögötte csak egy Sancho Panza áll: Budavári László. (Derültség.) Gaál Gaszton elnök : Kéri a szó­nokot, hogy ne aposztrofálja ilyen­ módon képviselőtársait. Rassay Károly : Távol állott tő­­■ sem a sértés minden szándéka. En­gedje meg a tisztelt nemzetgyűlés, hogy az objektív kritika terén ma­radjak és vázoljam, mik azok a feladatok, a­melyeket a nemzet­gyűlésnek el kellett volna végeznie és mik azok, a­melyeket tényleg el­végezett és mi okozza azt, hogy hé­zag van a kettő között. Rá kell mutatnom azonban en­nél arra, hogy immár csak négy hétig áll ez a nemzetgyűlés. A kormány és a nemzetgyűlés munkáját tehát annak a gondolat­nak kell áthatnia, hogy már csak néhány hét van hátra a nemzet­gyűlés életéből. Felkiáltások minden oldalról: Úgy van ! ügy van ! Rassay Károly : Örülök, hogy ez a megállapítás helyeslést vált ki a Háznak minden részében. Csodál­koznom kell azonban, hogy nem hangzott el semmiféle nyilatkozat a kormány részéről, sőt a minisz­terelnök urat helyettesítő Vass Jó­zsef kultuszminiszter úr azt kérte az ellenzéktől, h a­mint ezt egy félhivatalos nyilatkozatban olvas­hatjuk , hogy szavazzuk meg hat hónapra az indemnitást és akkor a tiszai választásoktól számítja a kormány a nemzetgyűlés tarta­­l­mát és ilyen módon a nemzetgyű­lés egészen júniusig együtt marad­hat. Őszintén megvallva, jellemző tünetet látok ebben. Mert vagy igaz, hogy a nemzet­­gyűlés betölti feladatát február 16-án, vagy nem, és akkor nem le­het megrövidíteni. Ezért a nemzet­gyűlés elnökének komoly és férfias nyilatkozata az egyetlen garancia előttem. Arról azonban lehet be­­­­szélni, hogy a kormány részéről eddig nem hangzott el nyilatkozat a nemzetgyűlés tartamára vonat­kozóan. Talán nem végzek céltalan munkát, ha rámutatok, hogy jogi­lét­es és erkölcsileg teljesen tartha­tatlan, hogy a nemzetgyűlés tar­tama meghosszabbíttassék. (Fel­kiáltások: Úgy van! Úgy van!) A nemzetgyűlés ideje összeülésé­­től számított két évre van megál­lapítva, vagy 1920. évi február­­ 16-tól ez évi február 16-áig. Vigyáz­zanak azonban a képviselő urak arra, ha az 1920. évi I. törvény­cikket módosítani akarják, mert ha ennek a törvénycikknek első sza­kaszát lehet módosítani, még in­kább lehet a többit, a­mi azután beláthatatlan következményekkel járhat. 1920 február 16-tól egészen júniusig igen fontos törvényeket hozott ez a nemzetgyűlés, a­melyek megmásít­hatatlanok. A nemzet­­gyűlés két évre kapott mandátu­mot. Ezen a két éven át csak a maga lelkiismeretének volt felelős, a két év elteltével azonban oda kell állnia a nemzet színe elé, hogy az mondja meg a további ítéletet. A magyar parlamentar­izmus történetében csak egyszer hosszab­bította meg magát az országgyű­lés, de akkor arra erkölcsi szem­pontból szükség volt, a­mit a dúló világháború idézett elő. Hogy az országra a világháború után olyan nagy bajok következtek, abban , nem kis része van annak, hogy tíz éves parlament vezette az ország ügyeit. (Helyeslés.) Ezek a­ jogi és erkölcsi okok azok, a­melyek miatt visszautasí­­tom azt a feltevést és szándékot, hogy a kormány akár csak titok­ban is azzal foglalkozzék, hogy a nemzetgyűlés időtartamát meg­hosszabbítsa. De mi oka­ is volna arra a kormánynak, hogy meg­hozza azokat a közjogi törvénye­ket, a­melyek a nemzetgyűlés ed­digi mulasztásait pótolják­ .Nem lehet komolyan beszélni ar­ról, hogy a nemzetgyűlés fizikai léte néhány hét múlva meg ne szűnjék. Sajnos, csak fizikailag szűnik meg, mert a nemzetgyűlés tovább fog élni a maga eredmény­telenségében a köztudatban, a­mit úgy hívnak, hogy történelem. Mi súlyos, nehéz időkben hivattunk ide a békés polgári foglalkozás mellől, a történelem ítél majd fö­löttünk, hogyan végezzük el köte­lességünket. Ezek után azzal a kérdéssel kí­vánok foglalkozni, mi lett volna a nemzetgyűlés feladata és kik a felelősek azért, hogy ezt a feladatát nem teljesítette. A nemzetgyűlésnek vissza kellett­ volna adnia a nemzetet önmagá­nak. Valóságos új honalapítást kel­lett volna elvégeznie. Nem értek egyet azokkal, a­kik úgy állítják be a kérdést, hogy a nemzetgyű­lésnek csupán az alkotmányjogi kérdések rendezése lett volna a feladata. A történelem tanulságai ezt a felfogást nem igazolják, el­lenkezőleg azt mutatják, hogy a nemzetgyűlések mindig a forradal­mak után ültek össze, a forradal­mak pedig azért törtek ki, mert a megelőző időkben a nemzeti élet faktorai nem látták meg azokat az életviszonyokat, melyeket meg kellett volna látniuk. Ezeket kell meglátnia a nemzetgyűlésnek és ezeket kell szabályoznia. Ezért nem foglalkozhatik csu­pán alkotmányjogi törvények hozásával, hanem a szociális kérdésekkel is kell törődnie. Klasszikus példája ennek az 1870 évben összeült francia nemzetgyű­lés. Szinte megdöbbentően hasonló események után kezdette meg mun­káját és az állami élet minden te­rére vonatkozó ügyekkel foglalko­zott öt éves fennállása alatt. A francia jogászoknak véleménye az, hogy egyetlen országgyűlés sem végzett olyan produktív munkát, mint az a nemzetgyűlés. Igaz hogy feltétlenül őrködött jogai felett, a­­mit erről a nemzetgyűlésről nem­ lehet elmondani. A magyar nem­zetgyűlésnek ugyanazt a szerepet kellett volna betöltenie és miután fennállása csak két évre volt ter­­vezve, még fokozottabb mértékben kellett volna dolgoznia. Frühvarth Mátyás: Ki nem en­gedte? Rassay Károly: Majd rá fogok mutatni arra is, hogy a parlament gyengesége és ezen kívül álló té­nyezők nem engedték. Mikor két évvel ezelőtt összeült a nemzetgyű­lés, itt mindenki így látta annak a feladatát. Huszár­­ Károly akkori miniszterelnök megnyitó beszédé­ben a nemzetgyűlés feladatának jelezte a béke megteremtését, az államforma meghatározását, az új alkotmányjogi, új választójogi tör­vények megalkotását, a közigazga­tás­­ reformját, a közélelmezési és termelési kérdések rendezését, a­­nemzetiségi kérdés rendezését, a nemzeti hadsereg megszervezését, iparunk újjáteremtését. Mint leg­fontosabbat emelte ki a földbirtok reformját, az ipartörvény revízió­ját, munkásjóléti intézmények meg­teremtését, a kereskedelem újjá­­teremtését, új adópolitika felállí­tását, az államháztartás rendezé­sét és mindezeken felül vezércsil­lagként a kereszténység intézmé­nyes biztosítását, az összes magyar keresztények egységes politikain­át-

Next