Az Est, 1923. december (14. évfolyam, 272-294. szám)
1923-12-11 / 279. szám
Kedd,1923. december II. iBiog a közönségül. •Az első hajnal.. .hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnapkerül színre. I * Ilosvay Rózsi és Törzs Jenő a »Lila Akác«-ban, Szép Ernő pompás pestidarabjában kedden, csütörtökön és esőmbaton lépnek fel a HenaissanceSzínházban. • Yvette Gaulbert Budapesten. Óriási elővételben megnyilatkozó érdeklődés várja a legnagyobb dizőz 15-iki szombati és 10-iki vasárnapi vendégjátékát a Henaissance Színházban. A nagy Yvette 10 párizsi művésznőből állótársulattal, eredeti dekorációkkal és kosztümökkel lép fel budapesti hódolói előtt. • Ma, hétfőn este Georg Kaiser drámája, a szenzációs sikert aratott »Heggeltől«éjfélig, kerül színre a Várszínházban. Az előadás 7 órakor kezdődik. • 25-ödször kerül szílire a »Jojó három vőlegénye« kedden este a Várszínházban. Gilbert remek operettje a telt házak sorozatával érkezett el a jubiláns előadásig és Berczelly Magdával, D’Arrigo Kornéllal, Papi Manóival és Latabár Kálmánnal a főszerepekben folytatja tovább diadalmas pályafutását. • Kilán a Lujza Ács unokájának fellépése. Hétfőn, 17-én a Városi Színházban a főváros közjótékonysági ügyosztálya nagy irodalmi és művészi előadást rendez, amelynek műsorán Blaha Lujza és unokája is szerepelnek. A Nagy Duma-ból játszik Blaha Lujza egy jelenetet az unokájával. • A mai színlapok. M. Mr. Operaház: Nincs előadás. Nemzeti Színház: Sok hűhó semmiért (7). Vígszínház: A király (Vs8). Városi Színház: Menyaszszonyháború (7). Magyar Színház: A vörös malom (V 8). Renaissance Színház: Az első hajnal (Va8). Belvárosi Színház: Tavasz ébredése (Vs8). Király Színház: A volt orosz cári balettegyüttes vendégjátéka (Vs8). Fővárosi Operett Színház: Pompadour (Уг8). Blaha Lujza Színház : A rózsalány (A 8). *Andrássy úti Színház : Avezér, A gittegylet, Napihírek, Aljas gazember, Guszti, Francia betlehem, tréfák, magánszámok (A 9). Apolló Színpad a Helikonban : Liliom herceg, A sheriff jubilál, Ó, művész úr ! Kelemen Palika, tréfák, magánszámok (8). Várszínház : Reggeltől éjfélig (7). KABARÉ, VARIETÉ • Bemutató a Békefilm Borosé-kabaréban. Azok a hatalmas tapsok, amelyekkel a premier hálás közönsége fogadta az új műsort, újabb bizonyságát adták, hogy ez a kis színház méltán megérdemli a népszerűségét. Kökény Ilonának, az Andrássy úti Színház primadonnájának, aki most itt vendégszerepel, finom művészete elragadtatással töltötte el a nézőket, akik valóságos tapsorkánnal ünnepelték a trompadoure-szám remek Fedák imitátorát. Sólyom Janka megrendítő drámai előadása a legnagyobb dizőzök forró sikereit juttatja eszünkbe. Gombaszögi Ella, a Vígszínház tagja, aki Békeffi László »Magas iskola« című bohózatának Tecáját kreálta, éles megfigyelésével, nagyszerű humorával e pompásan megírt darabnak a lelke. A kiváló művésznő és színész-szerzőt dörgő taps jutalmazta. Boros Géza a cupringer-legény szerepében nyújtott tökéletes kabinetalakítást, ugyancsak itt arat nagy sikert . Pethes Sándor, a Nemzeti Színház kitűnő tagja. Nagy Mária mulatságos magánszámai igaz sikert hoztak neki. A meleghangú Papp János új Ady-dalai tarkítják még a kitűnő műsort. Békeffi Lászlónak s Hogyan udvarolnak a nőknek« című konferanszstrófája e nagyszerű estnek egyik fénypontja lett, amit a közönség tomboló tetszésnyilvánítása bizonyít. Boross Géza új szólóival remekel. Csupa derű a nézőtér az ő számai alatt, épúgy, mint Békeffi Lászlónak szellemeskonferanszai alatt. Karinthy Frigyesnek mulatságos darabja kitűnő alkalmat nyújtott Somló Emmának, a Nemzeti Színház kiváló művésznőjének, hogy a népszerű igazgatókkal nagyszerű triót alkosson. A publikum lelkesen tapsolt. Ifj. Békeffi Istvánnak tréfája, a »Puccsherceg«, a pompás Heltai Andorral meleg sikert aratott. A magánszámokat a nagy sikereket ért Erdődy Elek, Harmatti Imre, ifj. Békeffi István és Zúgott István írták. A zeneszámokat a kiváló operettszerző, a kis színház zenei vezetője, Komjáthy Károly, Buáay Dénes és Pallos Tivadar komponálták. Az est sikeréhez hozzájárultak buzgó odaadásukkal a kedves hangú Császár Erzsike, az ügyes Szírmay Vera és egyegy komikus figurával Mátra, János és Veér Dezső. HANGVERSENY, ELŐADÁS * A bécsi Filharmónia január 14-én és 15-én, Weingartner Félix vezénylete alatt. Jegyek Rózsavölgyinél. * Lautard Vera hangversenye. Lautard Vera olasz zongoraművésznő franciaországi, olaszországi és bécsi sikerei után december 14-én mutatkozik be a budapesti közönségnek. A művésznő Liszt műveinek is kitűnő interpretálója és első hangversenye iránt általánosan nagy az érdeklődés.. * A »Koncert» közleményei. (Jegyiroda Váci ucca 30. Ráth könyvkereskedés. Telefon: 36—18.) — Keéri-Szántó Imre II. zongoraestje január 6-án. (Zeneakadémia, fél 6.) — Bethlen Irén ária- és dalestje vasárnap. (Zeneakadémia, fél 6.) — Bucsár Béla zongoraestje vasárnap. (Zeneakadémia, fél 6.) — Kaczor Gizi és a Somló—Siegmann— Hoffmann trióegyüttes estje betegség miatt december 28-ára halasztva. (Zeneakadémia, fél 9.) — B. Szepesy Lona táncestélye január 11-én. (Vigadó, fél 8.) — Káldor Boriska táncestélye január 13. (Vigadó, 6.) * Mayr Richárd kamaraénekes megérkezett. Hangversenye ma fél 9-kor a Vigadóban. Jegyek az esti pénztárnál. (Koncert.) * Medgyaszay Vilma, Basilides Mária, Berend Endre, Dienzl Oszkár és Sárossy Mihály a közreműködői a 11-iki keddi művészhangversenynek. Zeneakadémia fél 9 órai kezdet. Jegyek jegyirodákban, Andrássy út 46. sz. dohánytőzsdében és a Zeneakadémia portásánál. (Múzsa.) * Rózsavölgyi hangversenyei: Brenner Erzsi zongoraestje december 8. Zeneakadémia fél C. Kodály Zoltán szerzői estjén december 10. Basilides Mária új dalokat énekel és Hermann Pál a soleselló szonátát mutatja be. Waldbauer—Kerpely december 13. Ravel duó, Beethoven cisz-moll quartett. Goldmark zongora cuintett Székely Arnolddal. Lautaed Vera zongoraestje december 14. Thomán István és Mária hangversenye december 16. Dahndnyi Ernő december 18-án . Most zárt fuvola hárfa koncertjét és Bee- Ihoven quintettjét adja elő a fúvós kamarazenetársasággal. Murgács Kálmán magyar nótaestje december 19. Haydn mesterműve: Az Évszakok december 25. Szólisták: Lotte Leonard (Berlin), dr. Székelyhidy és Kálmán. Vezényel: Lichtenberg. Balázs Árpád jótékonycélú magyar nótaestje december 26. Dohnányi Ernő és a Palestrina kórus karácsonyi estjén december 26. Manfradini és Martitu művek cauibalo kísérettel. ifj kórusok. Kéler Tasziló zongoraestje december 30. IVeisz Margit III. Mozart estjén január 2. a c-duort, est- és a-dúr versenyeket játssza. III. Kamnt zenekari estén január 9. Eisenberger Severin Griege-moll versenyét játssza. ' Vezényel: Komor. MOZI * A »Vérző aréna, Vincente Blasco Ibanez világhírű regényének mesteri filmváltozata nagy sikert aratott a Botjai Apollóban és az Omniában. A kitűnő film hallatlan sikerében nemcsak a regény grandiózus témájának, hanem Rodolph Valentins utolérhetetlen művészetének is, jelentős része van. Valentinénak ez az alakítása felejt- hetetlen lesz mindazok előtt, akik a Vérző arénát, megnézték. A floyal Apolló és az Omnia a páratlanul érdekes és szép filmhez a kacagtató Zigota és a Golf-áramlat, című ,kétfelvonásos burleszket, az Omnia ezenkívül még a Gaumont Híradó heti aktualitásainak keretében a legújabb párizsi női divatkreációkat is színes felvételben mutatja be. A Royal Apolló előadásai 5, 7 és 9 órakor, az Omnia előadásai pedig fél 5, negyed 7, 5 és háromnegyed 10 órakor kezdődnek. Jegyek bármelyik előadáshoz mind a két színház pénztárainál előre válthatók. * Keleti Mozgó (Baross tér): Nagy vígjátékosték. Tökéletes ■ asszony, amerikai vígjáték 6 felvonásban, Constance. Talmadgeval a főszerepben, Zigota és Fridon-burleszkek 2—2 felvonásban. Előadások kezdete: 5, 7 és 9 órakor. * A főhercegi pár megnézte vasárnap a Mozgókép Otthonban Jackie Coogant Dickens a felvonásos Twist Olivér című regénye után készült filmben és a »Bill nem akarj« című felvonásos vígjátékban ConstancePálmaágé gyönyörű alakítását. Őfenségeik a látottak fölött isrogas megelégedésüknek adtak kifejezést. A Mozgókép Otthon szenzációs műsorának előadásai 4, 6, 8 és 10 órakor kezdődnek. Ajánlatos jegyekről előre gondoskodni. * A Nyugat-mozgóban hétfőtől szerdáig: Dávid és Góliát amerikai dráma 6 felvonásban. A főszerepet Richard Barthelmess játssza. A műsor másik szenzációja a Diadalmas ököl, amerikai történet 7 felvonásban, a főszerrepet Georg Carpentier, a világhírű boksmmpiom alakítja. Radó Sándor ma énekel először a Pompadour -ról az Apollóban jegyrendelés telefon 33—35 Pénzt és okmányokat hamisítottak a jasii antiszemiták Egyetemi tanár a pénzhamisító bandában (Bukarest, december 7 . Az üst tudósítójától) A jasii pénzhamisító szövetség bűnlajstroma egyre bővül s a hatóságok nagy eréllyel folytatják a nyomozást, hogy a bonyolult bűnügy szálait kibogozzák. Megállapították, hogy a hamisítók nemcsak ötszázlejeseket gyártottak óriási mennyiségben, hanem dollárokat is, melyekkel elárasztották az országot.. M. Popovici fizikatanár és Jan Sava, a letartóztatott antiszemita vezetők bevallották, hogy ők végezték a hamisítás technikai munkáit, de Valentin Murgescu volt az értelmi szerző, akiről kiderült, hogy mint festő és rajzoló számos pénzhamisítási üzelemben részes. Jeseanu vizsgálóbíró mindhárom gyanúsított ellen kiadta az elfogatási parancsot, melynek alapján őket az éjjel Galacba szállították. Avrám Áron diákot szintén letartóztatták bűnrészesség gyanúja miatt. A hatóságok megállapították, hogy az összes letartóztatottak tevékeny részesei voltak a fasii antiszemita mozgalomnak. Valentin Murgescu volt az, aki a múlt évben egy banda élén lerombolta az ottani Opinia és Lumea című lapok helyiségeit. Jón Sava festő egy karrikatúra-kiállítása alkalmával a következő felírást helyezte el a kiállítási terem ajtajában: . Szabad beménél, zsidók és kutyák lejt fizetnek. Mihai Popovici tanár ismert barátja Zelea Codreanunak, a fasiszta vezérnek. A vizsgálat adatai arra vallanak, hogy a bűnösök nemcsak pénzhamisítással foglalkoztak, hanem a fasii bizonyítvány gyárnak is ők voltak legfőbb vezetői. Számtalan hamis iskolai bizonyítványt állítottak ki, melyekkel nagyarányú viszszaéléseket követtek el. A hamisítók repülőgépet, is szereztek, hogy annak segítségével csempésszék ki az országból azokat a bankjegyeket, melyeket belföldön nem tudnak elhelyezni. Védekezésükben minduntalan nacionalista érzelmeikre hivatkoznak s azt állítják, hogy meggyőződéses antiszemiták s a hamis pénzt elsősorban az antiszemitapropaganda céljaira akarták felhasználni. 11. oldal Щ * Még csak pár napig látható a Kamarában Jack London Vadon szava, és Önagysága a kísérlet,a.melynek a főszerepét Eugen O’Brien játssza. Az előadások fél 5, negyed 7, 8 és 10 órakor kezdődnek. * A MOZGÓKÉNYKÉPSZÍNHÍJAK MŰSORA: Carmen Mozgó (1?^19—51.), A lélekkufár (6 felv.), Ham, Fridolin és Fatty (2—2 felv. burleszkek). (Előadások 4-től folytatólagosan.) Corvin Színház (J. 89—88., J. 95—84.) : Twist Olivér, A fogorvos dilemmája, 6 és a maharadzsáné. Angol Híradó (5, 7 és 9). Diana Mozgó (V., Visegrádi ucca 11.): Xalvridzs, fatty-burleszk. Kamara Színház (J. 1401--27.) : Emberek és bestiáil (Vadon szava), önagysága a kísértet (V45, 17, 8 és 10). Mozgókép- Otthon (182—82.) : Twist Oliver, . Bin, nem akar (4, 6, 8 és 10). Nyugat Mozgó (71- 62.): Dávid ,és Góliát, .1 diadalmas ököl (U4, .Vitt, .%8 és,'l, 10) (Merni Mozgó (J. 2—63.) : Arait a halálfej (5, 7 és 9). Olympia фг. 129—47.) : Dávid és Góliát. Tréfaháziasság (4, 6, 8 és 10). Royal Apolló (J. 118—93.) : Vérző aréna. Zigato és a fgolfáramlat (5, 7 és 9). . . RODOLPH VALErNO Ills ÍR t. Már ж e aréna V.B. Ibanez világhírű regényénekmesteri filmváltozata ,___!. 'Ar'' 61oyal-Af»oS$o OmsiSa o,7,i) 'U?, 8, Wo I Telefon 63—99CMS© Telefon 63-У¡ JACKIE C006SN TWIST OLIVER ZIGETCI " ‘ ‘ '•és.agolfáramkit Legajabib párissa divatrevu -Előadások 4, */*6, '7*3, VilD-kori Й®2ДО1сё|»ИШ9Ш1 JACKIE ттш a hét szenzációja Dickens 8 felvonásos »TWIST OLIVER» regényében. »»BIRS MÉM AKAR...!» pazar 5 felvonásos vígjáték Constance Talmadge gyönyörű alakításai AKSOL HIRAKÓ Előadások: 4, 6, 8, 10 órakor Jegyelővétel ajánlatos ! JACKIE MAN TWIST OLIVER CORVIN SZŰZ Előadások 5,7 és 9 órakor