Az Est, 1938. április (29. évfolyam, 73-96. szám)
1938-04-24 / 91. szám
Vasárnap, 1938. április 24 Hivatalos jelentés a fagykárokról Eső és meleg kehiem® a vetésnek — Az Est tudósítóitól — Három héttel ezelőtt adta ki a földmívelésügyi minisztérium jogutóbbi vetésjelentését. Ma a legújabbat. E három hét alatt erősen változékony volt az idő és talán sohasem volt olyan nagy érdeklődés a hivatalos vetésjelentés iránt, mint most. A vetésjelentés szerint a csapadékmennyiség az ország területének több mint kilenctized részén az átlag alatt maradt, több mint felében az átlag felét sem érte el. A nappali felmelegedés és az éjszakai lehűlés változó volt. Tizenegy éjszakán másfél m méter magasságban sem ment le a hőmérséklet a fagypontig, de kilenc éjszakán az ország kisebb-nagyobb vidékein, négy éjjel pedig csaknem mindenütt a fagypont alá süllyedt és a fagy erőssége sok vidéken ismételten elérte a —3, —5 fokot. A fagy április 12-én éjjel érte el mélypontját, amikor a Dunántúl nagy részén —2, az északi részen —5, a Dunántúl keletre a legtöbb helyen —3, —4, a Hortobágy és Miskolc vidékén —6, —7 fokig süllyedt a hőmérséklet embermagasságban. A talajmenti rétegekben pedig —6 —7 fokos fagy az ország egyes vidékein több ízben is előfordult. Csapadék kevés volt. Az átlagonfelüli mennyiség csak a Tiszántúl keleti határszélei mentén, összesen az ország területének mintegy 11-7 százalékán hullott és az átlag másfélszeresét csak Battonya vidékén érték el. A Tiszántúl többi vidékei és a Duna-Tisza közének a Tiszához közel eső részei az átlag fele és az átlag közötti mennyiséget kapták Hasonló mennyiség esett a Dunántúl délkeleti részein, Zala vidékén. Egyebütt, tehát az egész északi dombos vidéken, a Duna-Tisza köze legnagyobb részén és csaknem az egész Dunántúl az átlag felét sem érte el a csapadék. A gazdasági munkálatok közül a tavaszi kalászosok vetési munkálatait legnagyobbrészt befejezték. A burgonya ültetését, a tmigri alá a talaj előkészítését és helyenként vetését mindenütt megkezdték. Ezeken a munkákon kívül a szokásos külső és belső gazdasági munkálatok vannak folyamatban. A repcevetések az áprilisi fagyok, a hideg és szeles időjárások miatt fejlődésükben visszamaradtak és igen sok helyen ritkák és alacsonyak, melyenként pedig a legutóbbi fagy és a repce-fénybogár okozott érzékny károk. Mindenütt szárba indultak és sok vidéken már virágzanak. Az őszi búza jól telelt, szépen fejlődött és bokrosodott. Az április 11-i és 12-i fagyok a búzavetőben kárt nem okoztak, a búzavetések azonban a hideg idő miatt lassan fejlődnek. A korán vetélt tavaszi búza a legtöbb vidéken jól kelt, fejlődésében azonban a hideg, szeles időjárás miatt megállott és sárgulni kezd. Az őszi rozs jól bokrosodott és helyenként már szárba indult, sőt az ország déli részének egyes vidékein már hasban van. A kedvezőtlen hideg időjárás és a fagyok miatt azonban fejlődésben megállott. Tavaszi rozsot csak igen keveset vetnek. Amit elvetettek, a legtöbb helyen kielégítően kelt, de fejlődésében megállott. Az őszi árpa jól telelt, de az utóbbi két hét hűvös időjárása fejlődésében megállította és helyenkint sárgulni kezd. A tavaszi árpa és zab vetését legnagyobb részben befejezték. A korán vetett jól és egyenletesen kelt, a késői vetések azonban a kedvezőtlen hideg időjárás miatt hiányosan és egyenetlenül keltek és fejlődésükben megállottak. A tengeri alá a tavaszi előkészítés és vetés folyamatban van A korai burgonya ültetését nagyobbrészt befejezték, a későbbi ültetések folyamatban vannak. A korai ültetés már kikelt, de levélzetét a talajmenti fagyok helyenkint leperzselték. A cukor- és takarmányrépa korai vetésének egy része kifagyott, a homokos talajokon pedig a szél által kisodortatott. Ezeknek pótlása, illetve újra való vetése folyamatban van. A kerti vetemények a bab és egyéb hüvelyesek közül a borsófélék elég jól keltek, de a hideg időjárás következtében lassan fejlődnek A hagyma és zöldségfélék elég jól bírták a fagyot A komló hajtásai a hideg miatt lassan fejlődhettek. A kender és a len vetése még folyamatban van A dohánypalánták a melegágyakban jól fejlődtek. Kiültetésük a kedvezőtlen időjárás miatt késik. A mesterséges takarmányok közül a lóhere és a lucerna fejlődése a hideg időjárás kövekeztében erősen hátráltatva van. Az új vetések jól és egyenletesen keltek, de helyenkint a fagyokat megsínylették. A rétek és a legelők fűnövése a hideg miatt igen lassú. Esőt és meleget kíván. A korán virágzó gyümölcsfák, a barack, a dió, a mandula, a cseresznye és a meggy helyenkint többékevésbé számottevő, de pontosan meg nem állapítható fagykárt szenvedett. A kései termések még teljes virágzásban vannak és így a kár nem állapítható meg. A szőlők telelése általában kielégítő volt. A korai tavaszi felmelegedések következtében a szőlő fakadásnak indult, az áprilisi erős hideg több helyen okozott kárt. Az utóbbi hetek hideg időjárása hátráltatja a további fejlődést. A metszési munkálatokat a legtöbb helyen elvégezték. Kegyetlen gyilkosság Eger, április 23 (Az Est tudósítójának telefonjelentése) Kegyetlen gyilkosság történt tegnap este az egyik egri zugitalmérésben.. Szálkai József 39 éves egerbaktai gazdálkodó együtt mulatott Gergely Józseffel és öccsével, Gergely Istvánnal. Már több mint öt liter bort fogyasztottak el, amikor összevesztek. Hamarosan előkerült a bicska és Gergely József négy szúrással megölte Szálkait. Ezután Gergely István a már kihűlőfélben lévő testet ostornyéllel ütni kezdte. A két ember Egerbaktára menekült, a csendőrök éppen akkor fogták el őket, amikor részegen saját apjuknak is nekitámadtak. Őrizetbe vették őket. WWHMWWWWMMWtWMWIWWtM Románia javasolja Genfben az abesszin hódítás elismerését iomlon. április 13 (Magyar Távirati iroda) A Daily Telegraph diplomáciai levelezője úgy értesül, hogy Románia képviselője a népszövetségi tanácsban a legközelebbi ülésen javasolni fogja a kisantant nevében, hogy a Népszövetség összes tagjai szabadkezet kapjanak és abessziniai olasz hódítás elismerse tekintetbe. Anglia és Franciaország pártolja majd a javaslatot s azt a Szovjet sem fogja tevékeny módon ellenezni. 11 oldal. A betörők mindent tudtak, minden ajtóhoz kulcsuk volt — Az Est tudósítójától — Az éjszaka Andaházi-Kasnyg Béla országgyűlési képviselő volt felesége telefonon közölte a főkapitánysággal, hogy Ostrom utca 1. szám alatti villájában betörés történt, a betörők körülbelül 25.008 pengő értékű ékszert vittek el. A bejelentés után azonnal detektívek mentek ki az úriasszony villájába és elsősorban azt kutatták, hogyan jutottak be a betörők a villába. Páratlan id meglepetés érte ekkor a detektíveket. Kiderült, hogy a villa kapuja és az összes ajtók zárva voltak, amikor este 11 óra tájban Andaházi- Kasnya Béléné titkárnője hazatért a villába és a betörést felfedezte. A betörők tehát alaposan ismerősök lehettek a helyzettel, kulcsuk volt a villa kapujához, sőt az ajtókhoz is, lesben állhattak már a kora esti órákban a villa körül látták, hogy Andaházi-Kasnyáné titkárnőjével őz távozik hazulról és a villában senki sem maradt a személyzeten kívül, ekkor hatoltak be a villába. Modern betörőszerszámokkal felfeszítették azt a szekrényt, amelyben Andaházi-Kasnyáné ékszereit őrizte A szekrényben mintegy 25.000 pengő értékű briliáns- és aranynemű volt. Elvittek a betörők egy kazettát is, amelyet nyilván nem tudtak felnyílni és amelyről azt hitték, hogy sok pénzt rejteget. A kazettában mindössze 100 pengő volt. A detektívek mint feltűnő jelenségről számoltak be ma reggel a bűnügyi osztálynak. A betörők semmi máshoz nem nyúltak a villában, csak a szekrényt törték fel, amelyben az ékszerek voltak és a pénzeskazettát vitték magukkal. Ez a körülmény amellett szól, hogy pontosan tudták, hol tartja ékszereit Andaházi-Kasnyáné. Scmum fUldetúdQ. berendezések EBNER Kuiplenstemn ucca 2/a. sarokház Itrakatba forgató motorok havi 5. P.»«,. Odeon Károly tráiv ut b. I 14'-60' Szőnyegjavítást, tisztítást, festést mi vísnesen vállalunk lakason is Legjobo referenciák Voldmann margit. trdelyi u 12 Tel hívó 337-564 Saját kötési« kosztümjét, ruháját kész modelek után összeállítjuk, snittet, utjaigazitást adunk. Megrendeléseket vállatunk Kötöttruha utasón, Andrássy út 55. Teletor 129-477 MÁJUS első éjszakáján ne törődjön semmivel, menjen a ligetbe, vigyen magával tehénbőgést-.90 és nyávogó kalapot —.25. Ezermester bazár Vili, József körút 17 Vörös salak legszebb színben szállítja helyben és vidékre is WAPIO salak szállítási vállalat, IX., Mester ucca 34. Te 133-404 TAXIGÉPIRO “p.ioVTM. 149-455 4 nagyszobás lakÓs összkomforttal, május 1-ére IChldp Kiadó, Eötvös ucca 31. sz lépcsőházi utasig. Super cabriolet gyári garanciával kedvezi hitelfeltételek mellett. STYR MÜVEK VI., Lehel ucca 25. Tel. 292-340 nagy köveket, smaragdékszert veszek priváttól 1000—2000 P-ig fizetek karátonként. oDrágakő 3056« jeligére MELLÉKJÖVEDELEMRE megélhetésre tesz szert, ha különleges, saját készítményű selyem fehérneműmmel,harisnyával,nyakkendővel bizományba foglalkozik nagybani árban SZIRH&I. Akácfa u. 32. Kereskedőknek, viszonteladóknak árengedmény Xai/ascU kotupUU £4&áclá£ia IV., PÁRISI UCCA I, I. EM. 4 Augusztusi öltözködés miatt raktáromon levő kosztom. Kabát- és ruha-antia sóimat 25%eng€kitérettel vevőim részére feldolgozom. Nagy Rudolf, női divatszalon, Andrássy út 33. Vörös salakot elsőrendű minőségben, kerti murvát legolcsóbban szállít helyben fuvar-, vidékre vagontételekben lignum Építőanyag Ker. Váll. XIV., Erzsébet királyné útja 9. Tel.: 297-357. Balatonzamásfli&aiáSrrenmekül fásított, árnyas, termőgyümölcsfás, bekerített villatelek olcsón elálló. Jelige »Beépítetlen 2460«fakiadóba Kecskentátruccanó 1-ssob Ssgarscan* és 2 szoba hallos lakás, központi fűtés, melegvíz, összkomforttal május 1-re kiadók. 24 év* római katolikus családból származó, komoly gondos, korású, érettségizett fiatalember National kasszák, gyorsmérlegek, monkavágógépek különféle márkájú és típusú, garanciával igen olcsón eladok RENOVA Gerlóczy ucca II. Károly körútnál. 1 garszónlakás ISA egy üzlethelyiség III., Ürdmni u. 4. (Zsigmond tár) kiadó Magaslati gyermeküdülő FalluSkaft. Orvos, modern pedagógia, óriási eredmények. Telefon 110.060 Dr. Sik címén. Teréz körút 30. 3105 Szives ajánlatokat „Korrekt úriember" jeligére továbbit a kiadóhivatal Saroküzlethelyiség forgalmas Helyen kiadó ! II.. Fő ucca 35 Telefon 150-887 3033 Bérház ADAIC részletfizetéses első 4 ,4 3% adósára megbízható ügynököket keresek jutalékra, később fixre is. Ajánlatok »Agilis« jeligéreti Mulerlicz Erzsébet körút 12. küldendők Budán, Országházzal szemben, 3 em., hal- , los lakások, 1962-ig adóm., 12.000 bér, 112.000-ért e.dég 170.000-rel megvehető. Tel. 139-683. Külföldi összekötetésekkel rendelkező gépész-elektro-mérnök jövő héten Franciaországba, Hollandiába utazik hosszabb időre. Szabadadmák, újdonságok Vagy bármi szakmába vágó cikkek képviseetét vállalná. »Kellő biztosíték 3106« Szerelő-sofőr “te „ !ZoTra,anit a 81AD^! gyakorlattal, J serrel arányos tandíjért otthon él ■ID üli , négyajtós, 5000-et grfl *i 11£1 futott,majdnem új, uunau Kellner, Berlini tér 4. Telefon: 123-241 !