Az Ujság, 1903. december (1. évfolyam, 1. szám)

1903-12-16 / 1. szám

t­ ség, mert minden tisztviselőre nézve — miután sokan vannak, a­kiknek időközi előléptetésük kö­vetkeztében a többlet számítása a régi és az ujabb fizetés után állapítandó meg — egyénen­kénti számfejtés viendő keresztül. Beszélgetés gróf Shuen-Héderváry Sárolylyal. Rhuen-Héderváry politikai magatartása az utolsó hónap történetében egyaránt méltó politikai és pszichológiai Studium volna s a ki vállalja, nem éppen meddő munkát végezne. Szerkesztőnk, a ki alkalmat keresett és talált, hogy intimebb nyilatko­zásra bírja, politikusunk e különös helyzetére gon­dolt, mikor kérdéseit hozzá intézte. A feleletek­­,edig minden esetre olyanok, hogy nem csak e sokban félreértett politikus igazi egyéniségét he­lyezik objektív világításba, hanem alkalmasak­ arra, hogy hozzájáruljanak a mai helyzet megér­téséhez is. Szerkesztőnk a beszélgetés során rámutatott arra a meglepetésre, melylyel a volt miniszter­elnök megmaradását a képviselőházban fogadták. Gróf Khuen-Héderváry erre ismert mosolyá­val így nyilatkozott: — Persze, engem úgy néztek, mint a kit ide küldtek miniszterelnöknek s a ki odébb áll, mihelyt ennek a küldetésnek megfelelt. Én azonban a leg­felsőbb megbízás folytán úgy jöttem, mint magyar ember, a­ki, ha haza került, azontúl itthon van a helye. De nem tagadom, volt és van vele czék­om is. Kormányommal ugyanis nem az én politikám bukott meg, hanem az, melyet nekem imputáltak. Megbukott az alkotmány fölfüggesztőse, megbukott a korrupczió, szóval: megbukott a granicsár, de rém buktam meg én, a ki soha granicsár nem voltam s most már azért is a küzdőtéren akarok maradni, hogy az imputácziók mellett igazi mi­­voltomban is megismertessem magamat — Milyen impressziója van exczellencziád­­inak a mai helyzetről? — Ez a mai helyzet végtelenül egyszerű volna, ha nem volna annyira komplikálva egyéni tekintetekkel. Maga a politikai szituáczió egészen világos már. Ma már mindenki tudja, hogy egyik kormánynak sem czélja a hadsereget nem nemezti irányban fejleszteni, s azt is tudja mindenki, hogy a követelések és teljesítésük mértéke nem politikai felfogás, hanem lehetőségek dolga. Az ellenzék is jól tudja, hogy nem az a kérdés, melyik félnek van igaza, hanem az, hasznos-e, káros-e tovább vitatkozni rajta? úgy látom, hogy az ellenzéket épp oly kevéssé a politikai belátása készti a to­vábbi ellentállásra, a­hogy Apponyi Albertet nem a politikai nézeteltérés készti a külön pártalakí­­tásra. De legtöbbjükön bizonyos képzelt kényszer­­helyzet uralkodik, mely elhiteti velük, hogy ha a kimondott A után nem mondanak B-t, nagyon ár­tottak reputác­iójuknak. S ezt, megvallom, én, mint hosszú ideig távolról néző, sehogysem tudom megérteni, hogy a­mikor az ország existenc­iális érdekeiről van szó, a végső elhatározásban az egyéni kényesség döntsön. S én, a­ki valóban nem tudom, az én lemondásom, vagy Tisza István gróf kabinetvállalása volt-e a nagyobb önmegtagadás. Tisza István barátom eredményeit nem kétlem, végleges sikerét ott látom, a­hol ez a különben tiszteletreméltó kényesség az igazi hazafias belá­tás előtt háttérbe szorul — S mit gondol exczellencziád arról az es­hetőségről, hogy a kormánynak ismét energiku­­sabb eszközökhöz kell nyúlnia? — Remélem, sőt hiszem, hogy arra nem lesz szükség. De még ebben a tekintetben is az ellenzék ma már bajosan mondhatja erőszaknak az energia kifejtését ma, mikor igazolva van, hogy a kor­mány magatartása tisztán az ellenzék magatartás­­ához alkalmazkodik. Az erős kéz politikáját nem lehet többé rémképül a falra festeni, mert Tisza István erős keze nem jelent rideg harczot, csak erős öntudatot, mely keresi a békét s még a há­borún keresztül is a béke felé törekszik. Ezzel pedig én annál föltétlenebbül azonosíthatom ma­gamat, mivel én nem azzal jöttem, hogy meg­eszem az ellenzéket, hanem azzal, hogy békét te­remtek, kerje zsinórját a füle tartja. Az arc­za furcsán elhízott és állandóan a mélységes csömör ki­fejezését mutatja. A politikusi Tíz esztendővel ezelőtt rövid ideig országosbírű ember volt egy politikai párbaja következtében. Őt még az egyetemről ismerem, de közös és hallgatag megállapodás folytán már régen beszüntettük a köszönést. Afféle ifjúsági vezér volt, tüntetések rende­zője, a­ki állandó összeköttetésben volt a poli­­­tikai pártkörökkel. Mi névtelenek irigyeltük, mivel tegeződött néhány ellenzéki képviselő­vel és csodáltuk, mivel kiváló szónoknak tar­tottuk. Mindenki természetesnek találta és ő fennen hirdette, hogy politikai pályára készül. Huszonnégy esztendős korában fellépett vala­melyik kerületben, heves küzdelem után azon­ban megbukott néhány szavazattal. Azóta minden választáson mint képviselőjelölt sze­repelt.. Az utolsó választáson egyik fővárosi kerületben lépett fel, de mindössze csak tíz­­tizenkét szavazatot kapott. Most már senki sem veszi komolyan, az ember végleg elkopott, mielőtt még használatba került volna. Újab­ban mocskos és kicsinyes visszaéléseket bizo­nyítottak rá. Most már ő maga is lemondott minden reményről. De azért makacsul vágyó­dik még a nagyszabású keret után, melyben kielégíthetné dühös önzését és lecsillapíthatná lelkének farkasét vágy­át... Egy sanda, gonosz pillantást vet rám, aztán összehúzza testén a kabátot és tovább­­hallag„ A nemes aczélpenge, olyan finom és bájos, mint valamelyik párisi divatlap képe. Világosbarna bársonyruhát visel és sötétbarna kalapot, ha­talmas fehér tollal. A fehérkertyüs baljával a szoknyáját fogja; vékony bokáját csipkehullá­­mok verdesik; jobbjával aranysorgnonját tartja. Megemelem a kalapomat és ő finom mo­solynál, jól kiszámított keresettséggel bólint. Tíz esztendővel ezelőtt azt hittem, hogy halálosan szerelmes vagyok ebbe a nőbe — nem­­csak én, de minden valamire való buda­­pesi férfi azt hitte. Ő volt az az asszony, a­kinek mindent megengedtek. A keskeny czi­­pője sarkával tiporta az előítéleteket, de a jó erkölcsöket is. Térdig gázolt a világban, attán örökké ott ragyogott a verőfény, a haja úgy fénylett, mint az arany korona, ajkán pedig állandóan ott ült a bacchánsnő diadalmas és mámoros mosolya. .Aztán férjhez ment, eltűnt és most újból visszajött. Most is mosolyog még, de a mosolya, édeskés és kissé szomorú. A tekintetében állandóan ott ül a halálos ré­mület, a­mióta észrevette, hogy kékes, szögle­tes kis védők mutatkoznak a szeme és az álla körül. A szívében pedig alkalmasint ott lap­pang az ősz tüzes és halálosan szomorú mo­hósága. * A kapitány! Bár három esztendő óta nyugdíjban van már, állandóan viseli még az egyenruháját. Az aranyzsinórok ezüstösre koptak, a könyökén pedig kifényesedett a posztó a kefétől. Valóságos buldoggarcza van, rat, de nem ellenszenves."Az egész ember csupa bátorság és erő, csupa férfiasság. Mikor el­halad közel mellettem, látom csak, hogy az arcza betegesen sárga, a nemrégiben még ko­romfekete haja pedig erősen őszül. Egypár esztendővel ezelőtt őt mondták a honvédség legjobb lovastisztjének. Kíméletlen és férfias szókimondása bizonyos népszerű­séget és tiszteletet szerzett neki, mikor azon­ban egy ízben ezt a tulajdonságát egyik félebb­­való­jával szemben is gyakorolta, «megtáma­dott egészsége miatt» néhány száz forint nyug­díjjal elküldték. Azóta emberfölötti küzdelmet folytat, hogy elégtételt nyerjen a rajta elkövetett igazságalanságért Az orvosi egyetem leg­híresebb tanárai bizonyítják, hogy erős és egészséges, akár a bika. Volt már ő felségé­nél, több királyi herczegnél és valamennyi be­folyásos ismerősénél. Főleg a nagyuraknál, kiknek fiai alatta szolgáltak, mint egyéves ön­kéntesek. Eleinte kért, aztán követett és végül fenyegetőzött. Eleintén szóba állottak vele, saj­nálták, később ráuntak és végül már nem fogadták el sehol. Legújabban a po­litikusok­­ban bízik, az ellenzékiekben, hogy elégtételt szereznek neki. Üres óráiban — és neki majd minden órája üres — egy emlékiraton dol­gozik, melyben le akarja leplezni a hadsereg­ben dívó visszaéléseket. A kapitány nem is sejti, hogy nagy bajában teljesen megváltozott a jelleme; a hajdan oly kemény férfiból sopán­kodó, epés vénasszony lett. Az emlékirat, melyről nekem is annyit beszélt már, soha sem fog elkészülni, a kapitányból pedig Soha sem lesz többé katona. Egypár hónap múlva, ha végleg lekopott róla az egyenruha, szürke polgári ruhát fog szerezni és piros nyakra­­valót. Aztán sorra fogja járni a polgári dívó- Me­gkapóan érdekes körvonalú női alak közeledik. Olyan vékony és ruganyos, mint a AZ ÚJSÁÍS 1903. deczember 16. Kibontakozás. A közélet erkölcsi tisztaságába vezet hit a nemzet erkölcsi erejének egyik lényeges elő­feltétele. Mert daczára annak, hogy a nemzeti erők összességére a társadalom műveltségén és produktív munkásságán kívül anyagi esz­közeinek mérve is lényegesen közrehat: a nemzeti erőnek öntudatos érvényesítéséhez az intézményekbe vetett bizalom is föltétlenül szükséges. A kiapadt anyagi erőforrások újból meg­nyithatók. A produktív munkától elterelt tár­sadalom ismét jó misgyére léphet. De ha a nemzet arra a tudatra ébred, hogy el kell vesztenie hitét közélete iránt, ez a nemzeti sülyedés folyamatában a végnek kezdete. Sok tényező hathat közbe a romlásra, de sokszor a jók minden erőfeszítése sem elégséges arra, hogy a kedvezőtlen fejlődési folyamatot meg­akadályozza. Nagyon időszerű, ha a delegác­iók ülése­zése következtében beállott pár napi parla­menti szünet alatt e fölött elmélkedünk. Holló Lajos és társai tehát elérték azt, hogy az év végétől alig pár nap választ el és az ez évi újonczjutalékot a képviselőház még nem szavazhatta meg. Sikerült kivívniuk, hogy a három évet kiszolgált katonák egy része, a lovassághoz beosztottak, tovább kénytelenek szolgálni. Az ő lelkükön szárad, hogy a pót­­tartalékosok ezrei ott hagyják családi tűz­helyeiket, megszakítják, sok esetben elvesztik keresetforrásaikat és bevonulnak azok helyett, a­kiket azért, mert néhány urnák — mikor a komoly pártok már mind fölhagytak a rend­kívüli parlamenti küzdelemmel, az obstruk­­c­ióval — mégis tovább méltóztatott mula­tozni sok ezernyi szegény, ártatlan ember helyrehozhatatlan kárára. A kegyetlen visszaélés, a­melylyel ehhez az eredményhez jutottak, végeredményében azokon fogja magát megbeszélni, a­kik el­követték. Csak az a végtelenül szomorú, hogy az ő politikai lelketlenségük a közvetetlenül érintett tízezereknek soha helyre nem hoz­ható károkat okoz. Az ország közgazdaságá­ban a válságos helyzetet már­is állandósí­totta. Ezzel az amúgy is fogyatékos kereseti forrásokat még inkább kiszárította. Munká­ban eltöltött évek sorozata alig lesz képes ez elmúlásra rénhedt esztendőn keresztül a politikai szenvedély, személyes gyűlölet és ön­zés ütötte sebeket behegeszteni. Az obstrukc­ió az összes ellenzéki pár­tok közreműködésével eredetileg a felemelt lét­szám ellen indult meg. A létszámemeléssel szemben odaszögezte a magyar vezényleti

Next