Az Ujság, 1904. július/2 (2. évfolyam, 196-211. szám)
1904-07-16 / 196. szám
n foglalt történeti vonatkozásokon kívül, a jelen viszonyok megítélése tekintetéből is érdekesen domborítja ki Appolyi Albert gróf államférfim egyéniségét. Megtudjuk belőle, hogy ő, aki a Ház elnöki székében nem birt ellentállani annak, hogy a katonai törvényjavaslatok ellen szervezett mozgalomnak a kérvények átvétele útján hivatalos közvetítője legyen, önmagában a mozgalmat helyeselte ugyan, azonban az obstrukcziót a leghatározottabban elítélte. Elítéli ma is és oly fegyvernek mondja, amely nemcsak sebeket ejt az alkotmányon, hanem egyúttal a megoldásra is a legalkalmatlanabb eszköz; ezt a kérdést erőszakosan megoldani nem lehet, csakis türelmes és szakadatlan munkával a parlamentben és azon kívül. Ezt a kijelentést épp úgy aláírjuk, mint amint igaznak ismerjük el a hadsereg-kérdésben világos kifejezésre jutott azt a tételét, hogy a katonai oktatásügy a hadsereg-kérdés megoldásának olyan kardinális része, amelyben a nemzeti egységre való törekvésünk egyik hathatós szervét látjuk. De ami ezek mellett az államférfi a belátás tekintetéből legfontosabb a »The Monthly Review« czikkében: »Csak egyetlen hatalom az, mely a hadsereg-kérdésben érvényesülhet: az érdekharmónia az ország és az uralkodó között«. Elismerésre méltó őszinteséggel mutat rá Apponyi, hogy ennek nem igen válnak javára azok a jelenetek és az a mód, amelylyel az ellenzék egyes, az uralkodóház érzékenységét érintő kérdést tárgyalni szokott és hangsúlyozza, a magyar politika vezetőinek azt a tudatot kell erősíteniük, hogy egységes, hatalmas Magyarország egyúttal a dinasztia erőssége. Ki mondhatja ezek olvasása után, hogy az angol czikk csakis a külföld számára íródott? Apponyi, ha szószékre lép, akár a magyar törvényhozásban, akár a választók előtt, akár a tudományos vagy társadalmi egyesületek terén, mindenhova magával viszi egész lényét, amely az aktuális politikai vonatkozásokat soha sem vetkezi le teljesen. Avagy mégis tévedünk és mindezek csakis a műveit külföldnek szánt katedraigazságok volnának ? Bárminek szánta is Apponyi, azok maradnak és méltók rá, hogy olvassák és kövessék idehaza is. A hirdetett igazságok csakis akkor termékenyülnek meg, ha nem csak szóval vagy írásban valljuk, de az életben is alkalmazzuk. Az igaz próféták legalább így cselekedtek, tíz élni, amelyek, mint a báb-királyt a parasztok, vették körül a kétoszlopos tornáczó házat. Igaz, ami igaz, az a két ház se ment volna máshol kastélyszámba, de azzal ugyan ki törődött? Akkor tán még az is lehetséges volna, hogy nem az öreg Hörögi Pálnak volt a legszebb bundája az országban ? Pedig hát az volt. Azért csak odahúzódtak a viskók a két kőház mellé. Ki venné észre, hogy azoknak is be-befolydogált az eső a tetejükön, mint a viskókén, mikor öblös vaskosarak könyököltek büszkén az ablakokon és a kapu felett kőből faragott czimer ékeskedett ? Horögi lakott mind a két házban. Tán nem is voltak vérszerint való atyafiak, csak ők maguk mondták, ápolván a rokonságot. Viszontag laktak némely Horogiak a sárkunyhókban, a kik tán valóságos atyafiak lettek volna, de azokkal nem igen ereszkedtek szóba. Hörögi Pál, az egyik, már nem igen volt valami fiatal legény. Deres hajú, zömök, nagy bajuszú ember volt. (A másik Hörögi, Barnabás, milyen volt? Éppen olyan volt az is. Csakhogy fekete hajú, mint a drótszeg meredt felfelé. Jellemzőbb különbséget akkor sem lehetett volna felfedezni közöttük, ha órák hosszáig vizsgálnánk őket. A minthogy a falusi gazdálkodó emberek valamiképpen mind hasonlítanak egymáshoz. Tán az egyazon foglalkozás teszi, hogy járásuk, viselkedésük egyforma lészen. Az öreg doktorok és a vén tanárok nem mind egyformák-e? A hosszan űzött mesterség ruhát ad az embernek, amelyet levetni nem lehet. De hát mégis csak volt valami különbség a két Hörögi között. Mégpedig az, hogy Bálnak fiatal, mosolygósan kövérkés felesége volt, míg Barnabást sorsa egy haragos, sárga arczú, időses asszonyhoz kötötte. De mit tesz a szépség, vagy csúnyaság ? A két asszony egyformán kitűnő gazdasszony volt, libát, kacsát úgy ültetni senki sem tudott, mint ők és így hűségesen megállván posztjukat, csak néha pöröltek össze, csak néha, mikor már az egészségük megkívánta ezt, amire a férfiak nevetve csóválták a fejüket. — Grágognak a ludak! •— szólt tanyán a deres Hörögi Pál. Barnabás elkeseredve csapott a csizmaszárára : — Mintha a nélkül is nem volna elég baja az embernek! De az asszonyok is kibékültek. Egyszer, ki tudná hogyan, egy füzetke került a Barnabásné kezébe, amely a nemesek könyvéből volt, benne a különböző Horogiak eredete, származása. Hogy került a füzet a Tiszaszögébe ? Sehogy másképpen, mint hogy az ördög csempészte oda, maga az ördög, amely mindig azon leskelődik, hogyan bonthatná meg a békességet, nyugalmat. Eljött az ördög és a Horogiak közé bedobta a viszálykodás üszkét. Ha tán az öreg Pál kezébe kerül először a nevezetes füzet, az tunyán vállat volna: — Szép, szép, hogy annyi Horögi volt a világon, de hát most már nincs. Ne törődjünk azzal, ami elmúlt. Még Barnabás se tett volna egyebet, mint elkeseredve sóhajtott volna: — Hová tették azt a nagy vagyont, ami bizonyosan volt! Annyi Horogi nem élhetett a levegőből. Csak Barnabásné gondolkozott másképpen. A különböző Horogiak közül kiválasztott egy bizonyos ebernyéki Horogi-familiát, amelynek a legkisebb rangú őse, a bőkezű Nagy Iván szerint, semmi egyéb nem volt, mint esztergomi prímás, aztán szarkaláb betűkkel odajegyezte mellé: »ez a mi famíliánk, az ezüst bárány nyal a czimerben!« Ez az ártatlan széljegyzet okozta azt a bekövetkező nagy háborút. Abban talán az ördögnek már nem igen volt része, hogy a nevezetes füzet a Hörögi Pálné kezébe került. Hisz az ilyesmit az ördög nélkül is elintézik az asszonyok. — Hát akkor a mi famíliánk melyik? — kérdezte másnap gúnyosan Hörögi Pál Barnabást, amikor a kovácsműhely előtti, lovas patkolását várta. — Minket tán a gólya költött ? Barnabás a gúnyolódó hangra incselkedve felelt: — No az ezüst bárányt csak nem lehet letagadni. Az ott van a czimeremben. — Az enyémben pedig arany medve van! — kiáltott indulatosan az Öreg Pál. —■ A medve megeszi a bárányt. — Nono — incselkedett tovább Barnabás. — Páva lesz az, nem medve. De Hörögi Pál már akkor haragosan elfordult. AZ ÚJSÁG 1901 julius 16. BELFÖLD. A képviselőház holnap délelőtt tiz órakor tartandó ülésén folytatják a czivillistavitát. Fél háromkor Sebess Dénes megindokolja a székelyföldi telekkönyvek helyesbítésére vonatkozólag tett indítványát. Apponyi Albert gróf felszólalása. A Pol. Ért. jelenti. Mint értesülünk, Apponyi Albert gróf a jövő hét elején Budapestre érkezik és a czivillista felemeléséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának befejeztével, mint az ellenindítvány beadója, élni fog a zárszó jogával.. A függetlenségi párt értekezlete. Az országgyűlési függetlenségi és negyvennyolcas párt ma este értekezletet tartott. Elnök Komjáthy Béla, jegyző Nessi Pál volt. A napirend előtt Olay Lajos szót kért s felhozva egy fővárosi esti lapnak a pártbontást czélzó közleményeit, határozati javaslatot adott be annak kimondása iránt, hogy a párt a lap irányát nem tartja a függetlenségi és negyvennyolczas programja alapelveivel megegyezőnek s a párt erre vonatkozó határozatát publikáltává. Veress József, Hentaller Lajos, Polónyi Géza, Gál Sándor, Kulik Béla, Kecskemétiiy Ferencz, Kállay Lipót, Slajk Aladár és Komjáthy Béla felszólalása után a pártértekezlet mellőzte a határozati javaslatot, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a lap úgy se volt soha a függetlenségi párt orgánuma. Áttérve a napirendre, a pártértekezlet felkérte Szalay Lászlót a belügyi, Veress Józsefet a vallás- és közoktatási, Marjay Pétert a földmivelési, Bakonyi Samut a honvédelmi, Bizony Ákost az igazságügyi, Mezőssy Bélát a pénzügyi és Endrey Gyulát a kereskedelmi tárca költségevetésének a pártkörben leendő ismertetésére és egyúttal a párt álláspontjának e tárczáknál a képviselőházban való kifejtésére. Végül Barabás Bélát az appropriácziónál való felszólalásra. A párt a jövő héten, előreláthatólag pénteken tartja legközelebbi konferencziáját, amelyen az egyes tározókat tárgyalja. — Az osztrák miniszterelnök a királynál. Bécsi tudósítónk telefonálja: Körber dr. osztrák miniszterelnök ma Ischlbe utazott, ahol a király holnap délelőtt kihallgatáson fogadja. Délután az osztrák miniszterelnök résztvesz a császári villáiban tartandó családi ebéden, mely után valószínűleg vissza fog térni Bécsbe. Egy horvát képviselő lemondása. Eszékről jelentik, hogy Gyurgyevics tartománygyűlési elnök Bombelles Márk gróf képviselőtől levelet kapott, melyben kijelenti képviselői megbízásáról való lemondását. Bombelles Biskupecz kerületet képviselte. Az elnök az új választás kitűzése végett jelentést tett az országos kormánynál a lemondásról. Az ellenzék a biskupeczi kerületre dr. Magdicz varasdi ügyvédet és Tomacz lelkészt jelöli. A kormánypártnak még nincsen jelöltje. Talán holnap!... — A képviselőház ülése. — Az argumentumoknál immár szerencsésen eljutottunk a közjegyzői okiratokig. Hol vannak azok a régi jó idők, mikor egyik-másik leleményes szónok egész kis arzenált bűvölt elő a kabátja zsebéből. Egry Béla után komoly beszéd következett, a Dániel Ernő báróé. Okosat is, igazat is mondott eleget, koronkint mégis túlragadta tiszteletreméltó ügybuzgósága azokon a határokon, melyeket Tisza István gróf, mint a szabadelvű párt felfogását, ezen vita medrének kijelölt. Az igazmondásért egy kicsit megpróbálták balfelől betörni a fejét, csakhogy az kemény, logikus fej s igy nem esett benne sok kár. A balmezőről Bakonyi Samu beszélt, mint rendszerint, formásan, elmésen s a beszédével keltett érdeklődést több órán keresztül kábító sikerrel igyekezett agyonverni Okulicsányi László, aki a pártvezére, Szeder