Az Ujság, 1904. július/2 (2. évfolyam, 196-211. szám)

1904-07-16 / 196. szám

n foglalt történeti vonatkozásokon kívül, a jelen viszonyok megítélése tekinteté­ből is érdekesen domborítja ki Appol­yi Albert gróf államférfim egyéniségét. Megtudjuk belőle, hogy ő, a­ki a Ház elnöki székében nem birt ellentállani annak, hogy a katonai törvényjavaslatok ellen szervezett mozgalomnak a kér­vények átvétele útján hivatalos közve­títője legyen, önmagában a mozgalmat helyeselte ugyan, azonban az obstrukcziót a leghatározottabban elítélte. Elítéli ma is és oly fegyvernek mondja, amely nemcsak sebeket ejt az alkotmányon, hanem egyúttal a megoldásra is a leg­alkalmatlanabb eszköz; ezt a kérdést erőszakosan megoldani nem lehet, csakis türelmes és szakadatlan munkával a par­lamentben és azon kívül­. Ezt a kijelentést épp úgy aláírjuk, mint a­mint igaznak ismerjük el a had­sereg-kérdésben világos kifejezésre jutott azt a tételét, hogy a katonai oktatás­ügy a hadsereg-kérdés megoldásának olyan kardinális része, a­melyben a nem­zeti egységre való törekvésünk egyik hathatós szervét látjuk. De a­mi ezek mellett az államférfi a belátás tekintetéből legfontosabb a »The Monthly Review« czikkében: »Csak egyet­len hatalom az, mely a hadsereg-kérdés­ben érvényesülhet: az érdekharmónia az ország és az uralkodó között«. Elismerésre méltó őszinteséggel mu­tat rá Apponyi, hogy ennek nem igen válnak javára azok a jelenetek és az a mód, a­melylyel az ellenzék egyes, az uralkodóház érzékenységét érintő kér­dést tárgyalni szokott és hangsúlyozza, a magyar politika vezetőinek azt a tu­datot kell erősíteniük, hogy egységes, hatalmas Magyarország egyúttal a di­nasztia erőssége. Ki mondhatja ezek olvasása után, hogy az angol czikk csakis a külföld számára íródott? Apponyi, ha szószékre lép, akár a magyar törvényhozásban, akár a választók előtt, akár a tudo­mányos vagy társadalmi egyesületek terén, mindenhova magával viszi egész lényét, a­mely az aktuális politikai vo­natkozásokat soha sem vetkezi le teljesen. Avagy mégis tévedünk és mindezek csakis a műveit külföldnek szánt katedra­­igazságok volnának ? Bárminek szánta is Apponyi, azok maradnak és méltók rá, hogy olvassák és kövessék idehaza is. A hirdetett igazságok csakis akkor termékenyülnek meg, ha nem csak szó­val vagy írásban valljuk, de az életben is alkalmazzuk. Az igaz próféták legalább így csele­kedtek, tíz élni, a­melyek, mint a báb-királyt a pa­rasztok, vették körül a kétoszlopos tornáczó házat. Igaz, a­mi igaz, az a két ház se ment volna máshol kastélyszámba, de azzal ugyan ki törődött? Akkor tán még az is lehetséges volna, hogy nem az öreg Hörögi Pálnak volt a legszebb bundája az országban ? Pedig hát az volt. Azért csak odahúzódtak a viskók a két kőház mellé. Ki venné észre, hogy azoknak is be-befolydogált az eső a tetejükön, mint a viskókén, mikor öblös vaskosarak könyököltek büszkén az ablakokon és a kapu felett kőből faragott czimer ékeskedett ? Horögi lakott mind a két házban. Tán nem is voltak vérszerint való atyafiak, csak ők maguk mondták, ápolván a rokonságot. Viszontag laktak némely Horogiak a sár­kunyhókban, a kik tán valóságos atyafiak lettek volna, de azokkal nem igen ereszked­tek szóba. Hörögi Pál, az egyik, már nem igen volt valami fiatal legény. Deres hajú, zömök, nagy bajuszú ember volt. (A másik Hörögi, Barna­bás, milyen volt? Éppen olyan volt az is. Csakhogy fekete hajú, mint a drótszeg me­redt felfelé. Jellemzőbb különbséget akkor sem lehetett volna felfedezni közöttük, ha órák hosszáig vizsgálnánk őket. A minthogy a falusi gazdálkodó emberek valamiképpen mind hasonlítanak egymáshoz. Tán az egy­azon foglalkozás teszi, hogy járásuk, viselke­désük egyforma lészen. Az öreg doktorok és a vén tanárok nem mind egyformák-e? A hosszan űzött mesterség ruhát ad az ember­nek, a­melyet levetni nem lehet. De hát mégis csak volt valami különb­ség a két Hörögi között. Még­pedig az, hogy Bálnak fiatal, mosolygósan kövérkés felesége volt, míg Barnabást sorsa egy haragos, sárga arczú, időses asszonyhoz kötötte. De mit tesz a szépség, vagy csúnyaság ? A két asszony egyformán kitűnő gazdasszony volt, libát, kacsát úgy ültetni senki sem tudott, mint ők és így hűségesen megállván posztjukat, csak néha pöröltek össze, csak néha, mikor már az egészségük megkívánta ezt, a­mire a fér­fiak nevetve csóválták a fejüket. — Grágognak a ludak! •— szólt tanyán a deres Hörögi Pál. Barnabás elkeseredve csapott a csizma­szárára : — Mintha a nélkül is nem volna elég baja az embernek! De az asszonyok is kibékültek. Egyszer, ki tudná hogyan, egy füzetke került a Barnabásné kezébe, a­mely a neme­sek könyvéből volt, benne a különböző Horo­giak eredete, származása. Hogy került a füzet a Tiszaszögébe ? Sehogy másképpen, mint hogy az ördög csempészte oda, maga az ördög, a­mely mindig azon leskelődik, ho­gyan bonthatná meg a békességet, nyugal­mat. Eljött az ördög és a Horogiak közé bedobta a viszály­kodás üszkét. Ha tán az öreg Pál kezébe kerül először a nevezetes füzet, az tunyán vállat volna: — Szép, szép, hogy annyi Horögi volt a világon, de hát most már nincs. Ne törőd­jünk azzal, a­mi elmúlt. Még Barnabás se tett volna egyebet, mint elkeseredve sóhajtott volna: — Hová tették azt a nagy vagyont, a­mi bizonyosan volt! Annyi Horogi nem élhe­tett a levegőből. Csak Barnabásné gondolkozott máskép­pen. A különböző Horogiak közül kiválasztott egy bizonyos ebernyéki Horogi-familiát, a­melynek a legkisebb rangú őse, a bőkezű Nagy Iván szerint, semmi egyéb nem volt, mint esztergomi prímás, aztán szarkaláb betűkkel odajegyezte mellé: »ez a mi famíliánk, az ezüst bárány nya­l a czimerben!« Ez az ártatlan széljegyzet okozta azt a bekövetkező nagy háborút. Abban talán az ördögnek már nem igen volt része, hogy a ne­vezetes füzet a Hörögi Pálné kezébe került. Hisz az ilyesmit az ördög nélkül is elintézik az asszonyok. — Hát akkor a mi famíliánk melyik? — kérdezte másnap gúnyosan Hörögi Pál Barnabást, a­mikor a kovácsműhely előtt­i, lovas patkolását várta. — Minket tán a gólya költött ? Barnabás a gúnyolódó hangra incselkedve felelt: — No az ezüst bárányt csak nem lehet letagadni. Az ott van a czimeremben. — Az enyémben pedig arany medve van! — kiáltott indulatosan az Öreg Pál. —■ A medve megeszi a bárányt. — Nono — incselkedett tovább Barnabás. — Páva lesz az, nem medve. De Hörögi Pál már akkor haragosan el­fordult. AZ ÚJSÁG 1901 ju­lius 16. BELFÖLD.­ ­ A képviselőház holnap délelőtt tiz órakor tartandó ülésén folytatják a czivillista­­vitát. Fél háromkor Sebess Dénes megindokolja a székelyföldi telekkönyvek helyesbítésére vo­natkozólag tett indítványát.­­ Apponyi Albert gróf felszólalása. A Pol. Ért. jelenti. Mint értesülünk, Apponyi Albert gróf a jövő hét elején Budapestre érkezik és a czivil­­lista felemeléséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának befejeztével, mint az ellenindítvány beadója, élni fog a zárszó jogával.­­. A függetlenségi párt értekezlete. Az országgyűlési függetlenségi és negyvennyolc­as párt ma este értekezletet tartott. Elnök Komjáthy Béla, jegyző Nessi Pál volt. A napirend előtt Olay Lajos szót kért s felhozva egy fővárosi esti lapnak a pártbontást czélzó közleményeit, határozati ja­vaslatot adott be annak kimondása iránt, hogy a párt a lap irányát nem tartja a függetlenségi és negyvennyolczas programja alapelveivel megegye­zőnek s a párt erre vonatkozó határozatát publi­káltává. Veress József, Hentaller Lajos, Polónyi Géza, Gál Sándor, Kulik Béla, Kecskemétiiy Ferencz, Kállay Lipót, Sl­ajk Aladár és Komjáthy Béla felszólalása után a pártértekezlet mellőzte a határozati javaslatot, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a lap úgy se volt soha a függetlenségi párt orgánuma. Áttérve a napirendre, a pártértekezlet felkérte Szalay Lászlót a belügyi, Veress Józsefet a vallás- és közoktatási, Marjay Pétert a föld­­mivelési, Bakonyi Samut a honvédelmi, Bizony Ákost az igazságügyi, Mezőssy Bélát a pénzügyi és Endrey Gyulát a kereskedelmi tárc­a költsége­vetésének a pártkörben leendő ismertetésére és egyúttal a párt álláspontjának e tárczáknál a képviselőházban való kifejtésére. Végül Barabás Bélát az appropriácziónál való felszólalásra. A párt a jövő héten, előreláthatólag pénteken tartja leg­közelebbi konferencziáját, a­melyen az egyes tár­ozókat tárgyalja. — Az osztrák miniszterelnök a királynál. Bécsi tudósítónk telefonálja: Körber dr. osztrák miniszterelnök ma Ischlbe utazott, a­hol a király holnap délelőtt kihallgatáson fogadja. Délután az osztrák miniszterelnök résztvesz a császári villái­ban tartandó családi ebéden, mely után való­színűleg vissza fog térni Bécsbe.­­ Egy horvát képviselő lemondása. Eszék­ről jelentik, hogy Gyurgyevics tartománygyű­lési elnök Bombelles Márk gróf képviselőtől levelet kapott, melyben kijelenti képviselői megbízásáról való lemondását. Bombelles Biskupecz kerületet képviselte. Az elnök az új választás kitűzése vé­gett jelentést tett az országos kormánynál a le­­mondásról. Az ellenzék a biskupeczi kerületre dr. Magdicz varasdi ügyvédet és Tomacz lelkészt jelöli. A kormánypártnak még nincsen jelöltje. Talán holnap!... — A képviselőház ülése. — Az argumentumoknál immár szerencsésen eljutottunk a közjegyzői okiratokig. Hol van­­nak azok a régi jó idők, mikor egyik-másik leleményes szónok egész kis arzenált bűvölt elő­ a kabátja zsebéből. Egry Béla után komoly beszéd követke­zett, a Dániel Ernő báróé. Okosat is, igazat is mondott eleget, koronkint mégis túlragadta tiszteletreméltó ügybuzgósága azokon a hatá­rokon, melyeket Tisza István gróf, mint a szabadelvű párt felfogását, ezen vita medrének kijelölt. Az igazmondásért egy kicsit megpró­bálták balfelől betörni a fejét, csakhogy az kemény, logikus fej s igy nem esett benne sok kár. A balmezőről Bakonyi Samu beszélt, mint rendszerint, formásan, elmésen s a be­szédével keltett érdeklődést több órán keresz­tül kábító sikerrel igyekezett agyonverni Okulicsányi László, a­ki a pártvezére, Szeder­

Next