Az Ujság, 1905. március (3. évfolyam, 62-73. szám)

1905-03-01 / 62. szám

,hogy a nemzeti jogok megvalósítására nézve mi a legnagyobb mérséklettel és körültekintéssel ipar­kodunk gyakorolni azt az erőt, melyet a nemzet kezünkbe adott, de nem lehet semmi párttól kí­vánni azt, hogy éppen akkor hagyja el elvi alapját, a­midőn elvei megvalósulását alkalma lenne követelhetni. A magyar történelem év­százados tanulsága azt mutatja, hogy Magyar­­országon a jogmegvédés és jogvisszaszerzés mindig nagy küzdelemmel járt és sokszor szenvedésekkel és vérontással. Szerencsére most, midőn alkotmá­nyos korszakot élünk, az országgyűlés többségének akarata érvényesülni fog, ha bebizonyul az, hogy ez akaratot az ország nemcsak egy múlékony föl­támadással támogatta, hanem e mellett erősen meg­áll és a nemzeti akarat érvényesülését nyugodtan, tiszteletteljesen, de elhatározott kitartással követi. Ezt az értelmet tulajdonítom én annak, hogy a díszoklevelet épp most adták át nekem és ez az értelem­ a megtiszteltetés becsét előttem növeli. Kossuth beszédét lelkes éljenzés követte. Ez­után a város országgyűlési képviselője, Kelemen Samu bemutatta a küldöttség tagjait. A küldöttség délben a Pannónia-szálloda ét­termében lakomára gyűlt össze. (Az új párt.) A választások idején komoly formában tar­totta magát a hír, hogy az új párt fúzióra ké­szül, beolvad a függetlenségi pártba. Eötvös Károly tett erről első ízben kijelentéseket, melyek úgy látszik arról tanúskodnak, hogy a pártban tényleg meg is volt a hajlandóság a beolvadásra. Bánffy báró azonban czikket írt egy bécsi lapba, a­melylyel azután hirtelen elejét vette minden további terveztetésnek, mert Bánffy báró és a függetlenségi párt között világosan megállapít­ható lett a czikk nyomán a törekvések eltérő volta. Az uj párt annak a minimumát követeli, a­mivel az ország megelégedhetik és maximumát annak, a­mihez az uralkodó is hozzájárulhat, így jellemzi az uj párt a maga felfogását, kibontakozási programmját. A függetlenségi párt jórésze azonban már ezzel nem sokat törődik, nem törődik az új párt előbbi fúziós­ tervével sem s az egész egybeolva­dási hírt csak Eötvös Károly igen rövid ideig tartott függetlenségi fellobbanásának mondja. (A nemzetiségi kör.) A képviselőház nemzetiségi párti képviselői — a­mint már jeleztük is — szervezkedtek s külön klubbot alakítottak. A megalakulás és az alapszabályok megállapítása után a jegyzőkönyv nyelvére került a sor s egyhangúlag megállapod­tak abban, hogy a jegyzőkönyvet magyar nyelven vezetik. (Egy röpirat.) Exercitas Hungaricus czimmel egy Titus Aemilius álnév alá rejtőző író röpiratot tett közzé. Véleménye szerint a katonai kérdésben támadt összes nehézségek megoldhatók akként, hogy a közös hadseregnek magyar területről kiegészített csapattestei fokozatosan a magyar honvédségbe helyeztessenek át. A csapatoknak a honvédségbe való beosztá­sával egy-egy hadosztályt és egy lovas vagy tüzér dandárt helyezve át évenkint, tizenkét év alatt minden rázkódtatás nélkül szinte automaticre ol­datnának meg a magyar állami jelvények, a ma­gyar vezényleti és szolgálati nyelv, a magyar tiszti státus, a magyar katonai nevelés és a két évi szolgálat kérdései. i I I TT —i. Nem állhattam tovább a csodálkozást: — És önnek kegyelmes uram csakugyan olyan jól esik az a taracz ? Az alkirály a legkedvesebb mosolyával és a legzengzetesebb magyar nyelven vá­laszolt : — A hivatalommal jár! Hogy ütne bele az istennyila minden taraczba, a­ki a világon­­van. Csak nyelje le ön is, ha már belefutott. Ha eltalálnék ájulni, támogasson meg kérem még jókor, hogy észre ne vegyék! Én hősiesen elfordultam a sátor szöglete felé, kint pedig zúgott a nép: — Zsivió, csók jasa! Az alkirály komoly fönséggel emelte meg kalapját és odaszólt nekem: — És még? Telepathia. Nagyra vagyunk a fölvilágosodással. De bizonyos, hogy az emberiségnek legalább 98 századrésze, az asszonyiságnak pedig 100 századrésze hisz a 13-as szám és a péntek szerencsétlen voltában. A vasutak statisztikája is bizonyítja. A pénteki és 13-as napokban mindig sokkal kevesebb ember utazik, mint máskor. Budapesten pedig oly nagy a félelem a 13-as számú lakásoktól, hogy az elővigyá­zatos háziurak a lakás­számozásnál a 13-as számot egyszerűen kihagyják a sorból. Szintazonképpen vagyunk a megálmo­dásokkal. Az álom­látás egyébiránt még ma is titok a tudományosság előtt. De a saisi lepel csücskét már megemelgette. Annyi bizonyos, hogy az álom alatt az agyban fölhalmozott képek az öntudat ellenőrző ereje nélkül »tár­sulnak« egymással. És mivel csak a logikát­lan képzelet igazítja őket, csodálatos, fantasz­tikus szövevé­nyekké lesznek. Valósággal he­lyesen hasonlítják össze az álmot a tündéries keleti szőnyegekkel. A fantázia szövi és nem a logika. És persze mindig a legközelebb eső szá­lakkal. Az álom átveszi az utolsó gondolatot és elkezd vele hímezni. És így szedegeti elő a többit is, a legközelebbit. A­miről nappal gondolkoztam, vagy a­mi nagyon mélyen belevésődött az elmémbe, arról, vagyis azzal fogok álmodni. Közel áll tehát, hogy a fék nélkül való álom ezekből csináljon valami olyast is, a­mi a beteljesedéshez segíti a félelmet, vagy a reményt. A­ki éhesen fekszik le, nagyszerű ebédhez juthat. A­ki valamely hozzátartozó­ját félti­, megálmodhatja könnyen annak a halálát. És ha bekövetkezik: — Megálmodtam előre, oh, megálmod­tam előre. De ha nem következik be, akkor az álomkép felőrlődik a rendes valóság malom­kövei közt. Ezer be nem teljesedett álomra nem ad senki semmit. De ha egy beteljese­dik, kész a legteljesebb bizonyíték. Ilyen gyarló az emberi igazságszeretet! Még az 1878. évi hadjáratban volt. Vala­hol az isten háta mögött jártunk a korpa­kazalokon innen, de az üveghegyeken tunnan. De még ott is fölkeresett ezredem és száza­dom száma után egy távirat. Hazulról, az édesanyámtól. Az igaz, hogy jó ideig jött a frissen lerakott tábori távírón. Nagy csodál­kozást is ébresztett, hogy talán meghalt va­lakim, vagy nagy örökséget csináltam ? Pedig csak ez volt benne: »Távirj azonnal, élsz-e még? Anyád.« Hogy élek-e ? Hiszen ha már meghaltam volna, úgyis bajos lenne erre a kérdésre felelni. Annyira éltem, hogy az egész hadjárat alatt egy napig sem voltam beteg. Jó egy hétbe tellett, a­míg kimásztunk a hegyek közül Sarajevo alá. Onnan azután hazaüzentem a dróton, hogy »élek, csak le­­gyen miből«. Mert több volt ott az étvágy, mint az ennivaló. Hetek múlva levélből tudtam meg a kö­vetkező megálmodást: Édes­anyám egy éjjel hirtelen fölugrott álmából és sírva, jajveszékelve verte föl a házbelieket. Hallotta a lövést, a­mivel engem meglőttek. Látta a fegyver villanását, a füs­töt is, még azt a turbános atyafit is, a­ki agyonlőtt. Látott továbbá engem halva, sá­padtan, a­mint a vér csurgóit a mellemből. Oly hiven, igazán és természetesen látta, hogy az nem is lehetett álom, hanem igaz volt. Sir­ása és erős hite annyira átragadt a többi családbeliekre is, hogy reggel azonnal táviratot indítottak útnak. Akkor már mindenki hitte , és telepathiáról beszéltek az emberek. Összehasonlítottam a levélben foglalt idő­pontot rövid naplómmal. Valóban. Ama vég­zetes éjjel illatos szénáspadláson horkoltam, még­pedig nyolcz óra hosszat egyházamban. Ez volt az egyetlen jó éjszakám az egész hadjáratban. Az egész telepathiából tehát csak annyi volt az igaz, hogy a katona­embert az édes­anyja félti legjobban. KÜLFÖLD. A nyugtalan Maczedónia. Konstantinápolyi sürgönyeink szerint megint két banda ment át Bolgárországból Maczedóniába. Pedig már úgyis elegen vannak és valóságos csatákat vívnak a török csapatokkal, így a kupresi harczban a tö­rököknek 3 halottjuk és 13 sebesültjük, a bolgá­roknak 17 halottjuk és 5 sebesültjük volt. A bolgár bandák vezérei a minap Monasztirban gyűlést tartottak, a­hol megállapították a további bolgár izgatásnak, valamint a bandák tavaszi ak­­c­iójának a tervét. Az angol képviselőház mai ülésén érdekes vita folyt a maczedóniai reformakc­ióról. Az ellenzék megint szóba hozta, hogy a maczedóniai tartomá­nyok igazgatását Európának felelős tisztviselőkre kellene bízni. A kormány részéről Balfour minisz­terelnök, valamint Percy külügyi államtitkár ha­tározottan visszautasították azt az eszmét, hogy Nagy-Britannia saját felelősségére külön akc­iót kezdjen. Nagy-Britannia továbbra is támogatni fogja Magyarország, Ausztria és Oroszország akc­ióját. Az eddig elért eredménynyel nincsen ugyan meg­elégedve, de figyelembe kell vennie, hogy a mürzstegi programot végrehajtása csak egy év óta van folyamatban, a­mi pedig rövid idő Török­országban fényes sikerek kivívására. Mac­edóniá­­ban és Bolgárországban remélhetőleg meg fogják szívlelni az angol kormánynak azt a kijelentését hogy a Fényes Kapu hagyományos akadékoskodása mellett főképpen a forradalmi bizottságokat terheli a felelősség a reformmunka haladásának lassúságáért. London, február 28. A képviselőház mai ülé­sén Stevenson (szabadelvű) a felirathoz pótindít­­ványt nyújt be, a­melyben azt indítványozza, hogy a kormány tegyen lépéseket, hogy a reform­tervezet kivitelét a török tartományokban a ha­talmasságok oly tisztekre bízzák, a­kik a hatal­maknak felelősek. A Stevenson pótindítványáról keletkezett vita során Percy parlamenti államtitkár is fel­szólal és megelégedéssel mutat rá ama körül­ményre, hogy a porta beleegyezett az európai csendőrtiszteknek 23-mal való szaporításába. Az angol kormány nincs megelégedve a reformtervezet kivitelével, azonban azt sem akarja mondani, hogy, a tervezet nem vált volna be. A mürzstegi Pro­gramm csak egy év óta van érvényben. Czélja a jelen állapotot fentartani és módot adni a hatal­masságoknak a segédkezésre és az ellenőrzésre, a­mely szükséges, ha azt akarják, hogy a szultántól önként ígért újításoknak tartós legyen az értékük. Bár Törökország a reformmunka haladásával némikép­pen ellenkezett, mégis előrehaladtak a reformok és minden pártatlan embernek arra a meggyőző­désre kell jutnia, hogy a felelősség a reform lassú haladásáért főleg a forradalmi bizottságokat ter­heli. Anglia e kérdésben semmiféle külön felelős­séget el nem vállal, a többi hátsómtól elszigetel­ten. Buzgón igyekszik Ausztria-Magyarország és Oroszország munkáját támogatni, de izolált poli­tikát nem akar folytatni. Ez Angliának nincs módjában és semmiképpen sem fog előre belátha­tatlan nagyságú kötelezettségekbe belemenni. Majd Balfour miniszterelnök szólal fel és Bryche szabadelvűvel szemben azt a kérdést teszi, hogy van-e államférfi, a­ki azt kívánja, hogy­ Anglia kimaradjon az európai konc­ertből. Ha Anglia ilyen politikát folytat, akkor rontja a dol­gok állását. Oroszország és Ausztria-Magyarország akaratával szemben Anglia nem fogja a maga tervét kivihetni. Ilyen eljárással soha sem értene egyet. A pótindítványt elvetik. W­IIL I. 4 AZ ÚJSÁG Szerda, márczius 1. ! keletázsiai háború. Döntő csata folyik a La folyó mentén tokiói tudósításaink szerint. Ha hitelesek mai jelentéseink, úgy azt kell hinnünk, hogy az

Next