Az Ujság, 1905. október/1 (3. évfolyam, 273-287. szám)
1905-10-01 / 273. szám
n foglalkoztunk a közös ügyeknek osztrákokat illető részével. Mi is a magunk rendezett parlamenti viszonyainak erőt és öntudatot adó felsőbbségével vetettük föl a kérdést, miben, miben nem leszünk hajlandók a mi érdekeinket az osztrák obstrukciónak kiszolgáltatni. Nálunk is kiadódott a jelszó, hogy az osztrák bajokból nekünk hasznot kell húznunk és különösen Kossuth Ferencz gondviselésszerű alkalomnak mondotta az akkori osztrák bajokat a magyar gazdasági önállóság megszerzésére. Akkor mi roppant nagykorúak voltunk, beszéltünk a monarchia súlypontjáról, — erről viszont Bánffy miniszterelnök ábrándozott sokat— mely Magyarországra került át s melyet itthon is kell tartani, mert Ausztria a végső elzüllés felé élesíti ki a maga nyelvi viszályát, s Magyarországnak gondoskodnia kell róla, hogy ebből a bajból őt semmi se érje, sőt ellenkezőleg. Sorra vettük mi is azokat a kérdéseket, mikkel most Ausztria foglalkozik egyoldalúan, szinte deposszedálva Magyarországot. Volt konczeptusunk — Szék alatt — arról is, hogy miként rendezzük a közös költségek ügyét, ha Ausztria nem állít delegácziót, s nálunk volt szó arról, hogy a mi kompetenciája a bizottságnak van, eo ipso megvan az országgyűlésnek, mely a bizottságot delegálja. Pitreich és Burián a magyar képviselőházban feleljenek a hozzájuk intézett kérdésekre és a két állam költségvetéséről egyedül Magyarország döntsön. Micsoda diadal — úgy éreztük akkor — a megvalósított gesammtmonarchie, csakhogy ez a monarchia tisztára magyar! A magyar képviselőház megszabja a közös költségvetést, a magyar állam fizeti a maga kvótarészét, a többi ipso facto ki van vetve Ausztriára. Magyarország, ragaszkodik a közösséghez, egyben diktátora a monarchiának. S mindez csak azért, mert az osztrákok politikailag éretlenek s nemzetiségi viszályuktól a beszámithatatlanságig elvakulnak. És legyünk őszinték és valljuk belseidben Bánk mondott, a császárnak véleményt arról,hogy az osztrák alkotmányt felfüggeszsze-e, vagy sem, Széll Kálmán beleszólt azokba a tervekbe, mik a Reichsrath munkaképességére nézve fölmerültek. Természetes, mert a rendezett viszonyok megadták nekünk az erőt ahhoz, hogy világos jogcim nélkül is beleavatkozzunk magyar szempontból az osztrák ügyekbe. Az osztrákok ezt épp oly kevéssé nézzék jó szemmel, ahogy mi sem néztük jó szemmel a megfordított helyzetben, hogy az osztrák Reichsrath pertraktálja a magyar válság kérdéseit s még a magyar általános választójogról is ott folynak a viták. Nem nyugszunk bele és nem szabad soha belenyugodni e ténybe, de meg kell értenünk a magunk érdekében, hogy ezt a tényt az erőviszonyoknak rovásunkra történt megváltozása okozta. Ma Ausztria a bölcs és rendezett viszonyok között élő ország, melytől adót és katonát s minden egyéb kötelezettség teljesítését lehet várni, s Magyarország a bajok forrása, az éretlen, a munkára képtelen, a nyelvi aspiráczióiba belevakuló ország. Ma oda át van a súlypont s odaát vannak a bölcsek, a kik kihasználják a maguk hazája lábára a, mi lehetetlen helyzetünket. Ma ott vannak a bábák, akik azonban nem hajlandók a fürdőt gyermekestül önteni ki, hanem fait accompli-kat akarnak teremteni, melyek ellen az újból erőre kapó és konszolidálódó Magyarország már ne tehessen semmit. Ezért készíthetik osztrák tanácsosok a magyar 3. pontokat s a magyaroknak odáig kell lenni a boldogságtól, ha e pontokból valamit, vagy valamicskét vissza tudnak magyaráztatni. A mi embereink mindig a jogra mutványt a hálóból, ami ugyancsak nem ment könnyen, majd maga mögé ültette a fehér csacsijára és megindult vele a tanyája felé. Százat nem lépett még a csacsi, midőn a leány egyszerre hangosan elkaczagta magát az öreg háta mögött. — Neked most nevető kedved van ? — kérdezte a dervis. —• Hogyne volna, — kaczagta a leány — ha elgondolom, hogyan mérgelődik most odújában a vén pók. A dervis korholókig csóválta a nagy turbánját. — Adj inkább hálát Allahinak, hogy megmentett a veszedelemből. — Ki az az Allah ? — kérdezte a leány. A fehér dervis hátán hideg borzongás futott végig. De aztán szelíden és szomorúan mondta : — Ő a kalifák kalifája. Az erdők, a hegyek, a vizek és a felhők az ő parancsának engedelmeskednek. — Szép Allah ? — kérdezte a vörös leány. — Ő a legtökéletesebb, tehát a legszebb is. Jó ideig csendben haladtak tovább, aztán újból megszólalt a fehér dervis. — Mi a te neved, leány ? — Nekem nincs nevem. — Mióta élsz itt az erdőben ? — Tegnap éjfél óta. Tegnap éjfélkor tudtam meg, hogy a világon vagyok, úgy volt, mintha mély álomból ébrednék fel . . . A hold sütött és én egy nagy rózsa kelyhében ültem. A fák alatt, az erdőben, nagy csapatokban állottak a szarvasok és mind engem néztek. Én pedig nagyon megörültem, hogy avilágra jöttem, mert a világ nagyon szép. A fehér dervis most már tudta, hogy afféle tatnak és számba se veszik az erőt, melynek nyomatéka nélkül e jog a másik félnek erényeire van bízva. A törvény, ha idegent akar kötni, csak kell hatalmi nyomaték mellett ad garanciáik a jognak. A magyar válság egész folyamata pedig következetesen ezt a hatalmi nyomatékot gyöngíti, elveszi állami életünknek a megbízhatóságát, fogyasztja anyagi erőnket, hitelünket, megbénítja a kormányt, tehetetlenné teszi a törvényhozást, rombadönti az állam és a korona tekintélyét. Amíg Magyarország gyönge, addig osztrák politikusok fognak nekünk diktálni, nyíltan a parlementjükben s talán még nyíltabban a magyar király színe előtt. Tegnap még egy értelem és akarat hatotta át az egész országot. A tiltakozás, mely a szombati audienczián történtek ellen kell, tiltakozás volt az osztrák beavatkozás ellen. Ki tudatosan, ki öntudatlanul átlátta, hogy a válság összes veszedelmei ebben a bajban kulminálnak s az osztrák előnyomulást az ország egész erejével vissza kell szorítani. Ma a nagy nemzeti feladatból már a koaliczió kicsi tőkéje lett. Ma már nem az osztrák ellen, hanem a koaliczió mellé állítják talpra a közvéleményt. Pedig _a_koaliczió magasztalásával az ország nem lesz erősebb s egy fáklyásmenet még nem bénitja meg az osztrákot. Az idegenek beavatkozását mindenképpen lehetetlenné kell tenni, de csak egy mód van rá: ha kellő erőt és képességet szerzünk arra, hogy a magunk ügyeit magunk végezzük. A koalíció eddig nagy volt az országerőinek és képességeinek a leszerelésében, ideje volna már, hogy végre mutassa meg hivatottságát az erőgyűjtésre és az országot immunizálja a veszedelem ellen, hogy amikor a nemzeti mozgalom a legerősebb, akkor lássa maga fölött urnak az idegeneket. rémület megdermesztette volna a fákat és bokrokat. Az öreg ekkor sietve megnyergelte fehér csacsiját, felkapott a hátára és vágtatva sietett a rózsák völgye felé, hogy a fehér kaftánja csak úgy csattogott utána. Mert a kilenczedik szura harmincnegyedik ájája azt mondja: ha kiált a felebarátod, akkor ne tömj agyagot a füledbe. Lenn, a völgy méhében, rettenetes dolgot látott ... A keskeny sziklakatlanban óriás rózsafák nőttek, akkorák, mint a százesztendős datolyapálma. A fák teli voltak tányérnyi rózsákkal és a sziklákon is virágzó futóindák kúsztak föl. A napfény rózsaszínű volt az illatos rengetegben. Az egész völgyet karvastagságú selyemkötelekből font pókháló rekesztette el. A hálóban egy szép fiatal leány függött. Allah bocsássa meg a bűnömet, de már csak megmondom, hogy a boldogtalan egészen mezítelen volt. A haja pedig, mely felcsapó lángnyelvrekként feszült szét a hálóban, tikvörös völk A leány kétségbeesetten vergődött és sikoltozott a hálóban. Volt is rá oka, mert a háló feszítő kötelén a legförtelmesebb pók ült, melyet valaha láttak. Majd akkora volt, mint a vadkan. A teste sárgásbarna pettyes volt, mint a kígyóé, a lába szőrös, mint a medvebocsé, az alattomos zöld szeme meg úgy világított a homályban, mint a távoli Gangeszen járó hajó éjjeli lámpása. A fehér dervis nem ijedt meg a szörnyetegtől. Allah nevét kiáltotta és usgye ! — a husángjával nekivágott a póknak. Az nem várta be az ütést, hanem esze nélkül beiramodott a sziklaodújába. Mert az örök idők óta élőnek neve megfélemlíti a gonoszokat. Az öreg aztán kiszabadította a vörös erdei vad leánynyal van dolga. Hajdanában, mielőtt még a próféta világító szövétneket gyújtott volna a pogányság éjszakájában, nagy* csapatokban bomlottak az erdőkben. Ujabban azonban már csak elvétve találkozik egy-egy. — Szegény gyermek, — szólt a dervis — mit tudsz te a világról ? Mondom neked : ez a világ nagyon fut. De van egy másik, egy szebb világ, ott a piros felhők fölött, az nagyon szép. Az Allah világa az. — Ha így van, — mondta a leány — akkor veled megyek és te mutasd meg nekem Allaht. Hazaérve, a fehér dervis felruházta a vöröshajú leányt egy ócska kaftánjával, azután leültette maga elé a szőnyegre és az alkoránt kezdte neki magyarázni. Ő maga elmondott egyegy szúrát és az erdei leány haragosan utána mondta. Eleidén ugyancsak nehezen ment a tanulás. A vad leány olykor felpattant a szőnyegről, dalolva körülpergett a szobában és ki akart repülni az erdőbe, a virágok és a madarak közé. — Ha így viselkedel, akkor sohasem fog szeretni Allah ! — mondta szigorúan a dervis. A vörös leány ekkor megjuhaszodott. Sóhajtva lekuporodott megint mesterének lába elé. A szivetea lett forró vágyakozással a nagy ismeretlen után. Alkonyatig már betéve tudta az első száját. És amint a lelke lassanként megtelt szent tudással, a külseje is csodálatosan átalakult. Az arcza megkomolyodott, a szája körül két áhitatos redő mutatkozott. Az ember azt hihette volna, hogy harmincz esztendős asszony. Az éjjel aztán különös dolgok történtek. A fehér dervis hirtelen felriadt álmából és ekkor valami gyanús neszt hallott, valami gya- AZ ÚJSÁG Vasárnap, október 1.